OROSZVALOSAG.HU
Emberek, eszmék, divatok
Emberek, eszmék, divatok
Egy programadó cikk három pillére
.jpg)
Az utca és a népművészet találkozása (1954)
„A népi ruha híres szépségéről, változatosságáról, szabásáról, kényelmességéről, fantáziában való gazdagságáról és mindig tisztán érvényesülő belső tartalmáról. A sajátos eleganciájáról és a kifinomult festőiség érzéséről, minden cifraság és részletgazdagság nélkül.”[1] E szavakkal vezette fel 1957 októberében gondolatmenetét a szovjet divatélet rangidős tekintélyének számító Nagyezsda Makarova az újonnan létrehozott művészeti szaklap, a Szovjet Díszítőművészet (oroszul: Декоративное Исскуство СССР) hasábjaiban. A meglehetősen tömör, mindösszesen két-három oldalt kitevő írásmű – mely „Népi hagyományok napjaink öltözködésében” címmel jelent meg – mégis valóságos programadásként hatott. „A tervezőművészek az elmúlt időszakban majdnem teljesen leszoktak a népművészeti hagyományok alkalmazásáról a kortárs öltözködésben.”[2] – állapította meg kritikusan a divattervezőnő, aki épp a népművészet és a népi örökséget kívánta követendő példának állítani a frissen végzett alkotók és képzőművészek számára. Gondolatai pedig épp kapóra jöttek a nemzetközi színtérre kimerészkedő szovjet divat és az „új szocialista ember ethoszát” kereső identitáspolitika számára.
A reprezentációs igény
Bármily furcsának is tűnhet, hogy a soron következő bekezdésben a hidegháborús versengés lesz a fő téma, a nagyhatalmi politika színpada ezúttal mégis megkerülhetetlen az első mozgatórugó megértése végett. S erre nem csak a történeti kontextussal kirakózó történész, de a „szocialista ízlés” teoretikusai is rájöttek az 1950-es évek második felében. Sztálin halálával (1953) végre változások állhattak be az egyre súlyosabb problémákkal küszködő, ám világháborús győzelmével szuperhatalmi státuszt kivívott Szovjetunió életében. Muszáj volt enyhíteni a nagyhatalmi politikában mutatkozó háborús feszültséget és biztosítani kellett a sztálini évek ki nem beszélt történelmi traumáit magában hordozó, és sok esetben még a háborús nélkülözéseket nyögő lakosság számára az elfogadható életszínvonalat. „A dolgozó emberek meg akarják szerezni azokat a ruhákat és cipőket, melyek a legutóbbi divat szerintiek és szép színűek, és melyek megfelelnek a szezonnak és a divatnak. És ez jó dolog.”[3] S a mindennapokban viszonylag gyorsan és látványosan megnyilvánuló eredmények felmutatása végett az életszínvonal-emelésnek fontos részét képezte a divat ismételt legitimálása és a szovjet ruhaipar fejlesztése. A belpolitikán túl azonban akadt egy másik ok is, amely a divattal való tudatosabb törődést igényelte.
Népi ihletésű kötött gyereksapka - tervezte Nagyezsda Makarova (1957)
„Az emberek úgy néznek ki, mint egy szürke tömeg”[4] A nyugati világgal való versengés az amerikai atommonopólium megszűntével (1949) a katonai fenyegetés árnyát megőrizve fokozatosan békésebb csatornákra terelődött. Az ötvenes évek elejétől egyre nagyobb szerep jutott a gazdasági és kulturális szférának, előtérbe került az életmód és a képviselt eszmerendszer vonzereje. Ebben a vetélkedésben pedig a Szovjetunió nem engedhette meg magának, hogy a fenti idézet gyanánt „szürke tömegként” azonosítsák. „A mi feladatunk nem egyszerűen az, hogy átvegyük a legjobb dolgokat Nyugatról, hanem az, hogy bebizonyítsuk, a mi sajátunk a jobb.”[5] Larissza Zaharova terminológiájával élve, kezdetét vette a „kiállítások kora” melynek csúcseseményeit egyértelműen az 1958. évi brüsszeli világkiállítás (EXPO 58) és az 1959. évi tükörrendezvények, a moszkvai Amerikai Kiállítás és a new yorki Szovjet Kiállítás jelentették. S megkezdődtek az 1920-as években megszakadt nyugati divatkapcsolatok újrafelvétele is: az első szovjet divatdelegáció 1956-ban utazhatott Párizsba, s három év múltán már a Dior-ház manökenjei mutatták be a kortárs haute-couture legszebb darabjait a moszkvai közönségnek egy látványos, több napon át tartó bemutató keretén belül. Valamilyen sajátossággal azonban a szovjeteknek is elő kellett rukkolniuk, s itt jön képbe a hruscsovi ízlésvita.
Szocialista útkeresés
„A kommunizmus korának embere ki kell, hogy dolgozza a saját stílusát.”[6] Nyikolaj Zsukov műkritikus e szavakkal bocsátotta útjára 1954-ben az egész hruscsovi periódust átfogó ízlésvitát. A sztálini modell zsákutcába jutásával megérett az idő a szocializmus eddig elért eredményeinek át- és esetleges újragondolására, mely folyamat részét képezte az ország életében bekövetkező traumák feldolgozásának, ugyanakkor elfedésének is. „Minden kérdést, ami az otthoni belsővel foglalkozik, a jövő perspektívájából kell láttatni, figyelembe véve a társadalmi fejlődés tendenciáit”[7] – s az otthoni belsőt nem csak a lakberendezésre, de képletesen magára a szovjet rendszer belső reformjára is lehetett érteni… Ez a fajta szemlélet ugyanis kiváló alapot jelentett a hurráoptimista szemléletű hruscsovi reformokhoz, ám a „jövő perspektívája” nem lehetett teljes. Hiszen a változások nem érinthették a rendszer alapját képező dogmákat és szisztémákat, legyen szó a marxizmus-leninizmus kikezdhetetlen téziseiről, vagy a „sztálini fordulat” során hatalmas áldozatok árán kivívott, a nehéziparon nyugvó gazdasági szerkezetről.
S nem mellesleg fel kellett vértezni a szovjet embert a Nyugatról érkező impulzusokkal szemben. A tömegkommunikáció fejlődésével és – kulturális értelemben – a vasfüggöny bizonyos fokú meglazulásával egyre több és több nyugati termék áramlott be a keleti blokkba, legyen szó nemzetközi vásárok anyagáról vagy a szovjet mozikban bárki által megtekinthető filmekről. „A mi formáinktól távol álló Nyugat vakon történő másolása nem fog hozzájárulni öltözékeink megjavulásához.”[8] Kellett egy „fék és ellensúly” gyanánt működő rendszer, amely az úgynevezett „szocialista jó ízlés” jegyében mértéktartásra nevelte a szovjet állampolgárokat, holott látszólag megadta számukra a szabad választás lehetőségét. Hisz’ ahogy Makarova is fogalmazott 1957 őszén „a szovjet ember helyes és szép ruházkodásának megoldása a mi művészetünk egyik roppant fontos feladata.”[9] Csakhogy az ’egyszerűség’; a ’célszerűség’, a ’mértéktartás’ és a ’variálhatóság’ elemeiből építkező „jó ízlés” jóformán eladhatatlan volt a kaptalista világgal való versengésben, így kellett találni egy új – s a szocialista formákhoz is illő (!) – elemet, mely kielégíti a reprezentatív divat igényeit. „A magas ízlés kitűnik a népművészet valódi alkotásain.”[10], s ennek köszönhetően hárult egyre nagyobb figyelem a népművészetre.
Akadt azonban még egy komponens: a múltbéli tapasztalat.
A siker emléke
Párizs. Ezerkilencszázhuszonöt. A Szajna-parti városban aranyéremmel tüntették ki a szovjet ruhakollekciót. Noha a díj elsősorban az utókor által a „szovjet divat nagyasszonyaként” számon tartott Nagyezsda Lamanovát illette, a bemutatott modellek nem csak az ő keze munkáját dicsérték. Az alkotók névsorában ott díszelgett a neves képzőművész és textiltervező, a moszkvai Atelier (oroszul: Ателье) szalont vezető Alekszandra Ekszter; az utóbb a Munkás és kolhozparasztasszony nevet viselő szoborkompozíció megalkotójaként híressé vált Vera Muhina neve, de ott szerepel a fiatal pályakezdő Nagyezsda Makarova is, aki ekkoriban Lamanova munkatársaként dolgozott. A Mester és Makarova szakmai kapcsolata pedig egy életre meghatározó nyomot hagyott az ifjú tanítvány életművében.
A népművészet később a "szovjet haute-couture" része lett (1970-es évek)
„A divat területén a Szovjetunió a nemzeti termékeivel rukkolt elő és kétségtelenül megmutatta nekünk a hatalmas ország eltérő régióiban viselt színes ruháit, Ukrajnától Közép-Ázsiáig és Szibériától a Kaukázusig.”[11] A több évtizedes munkatapasztalattal és széleskörű nyugati – korábban rendszeresen megfordult Szergej Gyagilev vagy Paul Poiret társaságában – kapcsolatokkal rendelkező Lamanova a húszas évek elején ügyesen lavírozott a nemzetközi divat és a bolsevik elképzelések között, s az igényes, nem egy esetben kézzel készített, népi ornamentikával gazdagon díszített ruhái elnyerték a formálódó szovjet elit tetszését is. Ám ez a fajta elvárások közötti manőverezés egy sor, a későbbiekben megnyilvánuló problémának is megágyazott. A frissen létrejött Szovjetunió számára a nemzetközi elszigeteltségből való kitörés miatt volt fontos a francia fővárosban rendezett Nemzetközi Iparművészeti Kiállítás, ám a divat „burzsoá volta” miatt a szovjet kollekció nem az önálló divatszekcióban, hanem alkalmazott mintái folytán épp a népművészeti szekcióban indulhatott. A nemzetközi reflektorfény azonban reprezentatív ruhákat igényelt, amit jól ki tudott szolgálni az ország páratlanul gazdag folklórja, ennek a kivitelezése viszont szembement a tömeggyártás kitűzött céljaival. „S mialatt az orosz hímzésmotívumok mérhetetlen gazdagságról árulkodnak, addig az igazság az, hogy a gazdasági versenyben az ország nem áll megfelelő szinten ahhoz, hogy művészeti termékei versenyre tudjanak kelni más európai országokkal.”[12] – mint ahogy arra a nyugati kritika is felhívta a figyelmet a kiállítás hivatalos katalógusában. S noha Jevgenyija Pribilszkaja révén még az avantgárd tervezők is törekedtek a gyáripar és a népművészi igények összehangolására, ideológiai-iparszerkezeti-fejlettségi okokból mindez kivitelezhetetlenné vált a szovjet történelem egésze folyamán. „A díszítés technikája, mint azt láttuk az 1925-ös párizsi Nemzetközi Iparművészeti Kiállításon, magas szakmai felkészültségről tett tanúbizonyságot, azonban ez főként a kézműves termékeket és az egyediséget testesítették meg.”[13] Az egyediség pedig nem volt összehangolható a formálódóban lévő „szovjet ember” tömegigényeivel. A húszas-harmincas évek fordulóján bekövetkező sztálini fordulat lesöpörte a szabászasztalokról a népművészeti elképzeléseket, ám a reprezentatív igény, immáron új ideológiai köntösben megmaradt. Ahogy a siker emléke is.
Óvatos tanulságok?
„A mi országunk öltözködéskultúrájának a népművészetre kell támaszkodnia.”[14] Nagyezsda Makarova tehát voltaképp az 1920-as évek egyik markáns szovjet törekvését frissítette fel három évtized múltán, felélesztve vele a lamanovai örökséget. Elképzelései találkoztak az akkori politikai és társadalmi helyzettel is, lévén a szuperhatalmi versengésben elsőrangú szerep jutott a reprezentatív elemeken keresztül megvalósuló vonzerő kifejezésének, s nem mellesleg kiváló kiegészítésül szolgáltak a mindennapi életet és a művészet változatos szféráit átfogó ízlésvitában. A felemás hruscsovi reformok és a Szovjetuniót már a kezdetektől fogva feszítő dilemmák azonban nem engedték meg, hogy megfelelően kiforrjon ez a koncepció. „A kigondolt modelleknek feltétlenül figyelembe kell vennie a tömegtermelés jelenlegi technológiáit, s törekedni ezek kevésbé munkaigényes és drága elkészítésére, természetesen nem a művészi kivitelezés rovására."[15] A reprezentatív divat és a mindennapok öltözködésének kategóriái nem találkoztak s nem is találkozhattak közös platformon, bármennyire is próbálkozott vele fennállása során a szovjet ruhaipar. A valóban tehetséges tervezők kezei között megszületett modellek éppen ebből fakadóan csak részeredményekre és látszólagos sikerekre voltak képesek a nagy egészet tekintve.
Makarova cikke mégis programadó volt. A nemzetközi szovjet kollekciók két évtizeden át rendre bemutattak a nagyvilágnak díszesebbnél-díszesebb orosz és más etnikumú ruhákat, miközben a társadalomtudományok – kiváltképp a szociológia – hatvanas évekbeli felfutása elősegítette a folklorisztikai és néprajzi kutatások megindulását, mely vizsgálatok szerves részét képezte az adott népcsoport öltözködésének feltárása. S hogy mi lett volna a valódi végcél? „Szükségszerű tehát minden öltözéknek egységfrontot létrehozni, amely kitartóan propagálja a jó ízlést, és figyelmesen meghallgatja a nép véleményét és kívánságát, mely a legőszintébb és legigazságosabb ítélet a művészetünk felett.”[16]Ez az álom azonban már az utópiák körébe tartozott.
Felhasznált irodalom
Bartlett, Djurdja: „Öltöztessük fel az országot!” Divat és öltözködés a szocializmusban. Szerk.: Simonovics Ildikó – Valuch Tibor. Argumentum Kiadó – Budapesti Történeti Múzeum – 1956-os Intézet, Budapest 2009. 11–34.
Bartlett, Djurdja: FashionEast. The spectre that haunted socialism. The MIT Press, Massachussets–London, 2010.
Gerchuk, Iurii: The Aesthetics of Everyday Life in the Khrushchev Thaw in the USSR (1954–1964). In: Style and Socialism: Modernity and Material Culture in Post-War Eastern Europe. Edit: Susan E. Reid – David Crowley. Berg, Oxford–New York, 2000. 81–99.
Gurova, Olga: The art of dressing. Body, gender and discourse on fashion in Soviet Russia in the 1950s and the 1960s. In: The Fabric of Cultures. Fashion, Identity and Globalization. Edit.: Eugenia Paulicelli – H. Clark. Routledge. London – New York, 2009. 73–91.
Макарова, Надежда: Народные традиции в современной одежде In: Декоративное Исскуство СССР, 1. évf. (1957), 1. szám 63–64.
McGraw, Virginia Carter Olmsted: Soviet by Design: Fashion, Consumption and International Competition during Late Socialism 1948–1982. Univeristy of North Carolina at Chapel Hill, Chapel Hill, 2020.
Font Márta–Krausz Tamás–Niederhauser Emil–Szvák Gyula: Oroszország története. Pannonica Kiadó, Budapest, 2001.
Reid, Susan E.: Destalinization and Taste, 1953–1963. Journal of Design History, 10. évf. (1997) 2. szám 177–201.
Reid, Susan E.: Cold War in the Kitchen: Gender and the De-Stalinization of Consumer Taste in the Soviet Union under Khrushchev. In: Slavic Review, 61. évf. (2002) 2. szám 211–252.
Jegyzetek
[1]Декоративное Исскуство СССР, 1. évf. (1957), 1. szám, 63.
[2] U. o. 63.
[3] Zaharova, Larissa: Dior in Moscow: a Taste of Luxury in Soviet Fashion under Khrushchev. In: Pleasures in Socialism: Leisure and Luxury in the Bloc. Edit.: Reid, Susan E.–Crowley, David. Northwestern University Press, 2010. 97.
[4] Gurova, Olga: The art of dressing. Body, gender and discourse of fashion in Soviet Russia in the 1950s and teh 1960s. In: The Fabric of Cultures. Fashion, Identity and Globalization. Edit.: Paulicelli, Eugenia–Clark, H. Routledge, London–New York, 2009. 73.
[5] McGraw, Virginia Carter Olmsted: Soviet by Design: Fashion, Consumption and International Competition during Late Socialism 1948–1982. North Carolina University Press, Chapel Hill, 2020. 243.
[6] Reid, Susan E.: Destalinization and Taste 1953–1963. In: Journal of Design History, 10. évf. (1997), 2. szám 178.
[7] Gerchuk, Iurii: The Aesthetics of Everyday Life in the Khrushchev Thaw in the USSR. (1954–1964). In: Style and Socialism. Modernity and Material Culture in Post-War Eastern Europe. Edit.: Reid, Susan E.–Crowley, David. Berg, Oxford–New York, 2000. 93.
[8] Декоративное Исскуство СССР, 1. évf. (1957), 1. szám, 63.
[9] U. o. 63.
[10] U. o. 63.
[11] Bartlett, Djurdja: Fashion East. The spectre that haunted socialism. The MIT Press, Massachussets–London, 2010. 45.
[12] U. o. 45.
[13] U. o. 56.
[14]ДекоративноеИсскуствоСССР, 1. évf. (1957), 1. szám, 63.
[15] U. o. 63.
[16] U. o. 64.
Cimkék: Nagyezsda Makarova
Országok:
Megosztás:
