Herberstein nyerge (?) (MNM  Fegyvergyűjtemény, ltsz. 55.3282

Sigismund von Herberstein (1486–1566, Neyperg és Guettenhag bárója), I. Miksa, V. Károly, I. Ferdinánd és II. Miksa diplomatája leginkább III. Vaszilij birodalmában tett utazásairól ismert a ruszisták körében. 1549-ben kiadott munkája, a Rerum Moscoviticarum Commentarii hosszú időn át az orosz világ enciklopédiájának számított. A Bécsben latin nyelven megjelent mű bestseller lett: a 16. században hatszor adták ki latinul, ötször németül, kétszer olaszul, egyszer angolul és egyszer még cseh fordításban is megjelent.[1] Könyve megkerülhetetlen alapmű, feljegyzései hosszú időn át döntően befolyásolták az Oroszországgal foglalkozó európai irodalmat, és még a 18. században is Herbersteint tartották Oroszország felfedezőjének.[2] Ugyanakkor Herberstein a Habsburgok szolgálatában keresztül-kasul bejárta Európát, s bár 1516–18 közötti és 1526–1527. évi moszkvai útjait kiemelkedő jelentőségűnek tartotta diplomáciai karrierje szempontjából, magyarországi működése is számottevő volt. Miksa császár először 1518-ban küldte II. Lajoshoz Budára, 1520–1526 között minden évben járt Magyarországon (összesen 14 alkalommal), később is sokszor megfordult erre. Pályafutásának kimagasló eseményeként tartotta számon, hogy 1541-ben megint csak ő tárgyalt Budán – immáron Nagy Szulejmánnal.[3]

A Magyar Királyságot, és annak történetét is jól ismerő államférfi hazánkra tejjel-mézzel folyó Kánaánként gondolt, ahol elképesztő bőségben és minőségben található minden elképzelhető földi jó. Magyarországon az egyszerű földműves asztalára is olyan étkek kerülnek, amelyek másutt ínyencségnek számítanak, a magyarok óriási gulyákat terelnek évente Európa több országába (csak Bécsen át a Szent Római Birodalomba évente több mint 80 000 marhát), a folyók bővelkednek halban, a bor felülmúlja a krétait, a föld mélye ezüstöt-aranyat rejt, itt van a legtisztább kősó, és olyan vizet is találunk, ami a vasat rézzé változtatja…[4] Sajnos ezt a földi édenkertet, ami Hunyadi Mátyás erőskezű uralma alatt élte virágkorát, a Jagellók hozzá nem értése, erélytelensége a tönk szélére sodorta. A magyar nép amúgy sem szereti az idegeneket, barátságtalan velük szemben, ehhez még nyugtalan, lázadó természetű is, és gőgös a végtelenségig. II. Ulászló és II. Lajos nem tudtak maguknak tiszteletet kivívni, főleg az ifjú Lajos helyzete volt szánalomra méltó. Míg az országot uraló oligarchák mindenben dúskáltak, addig fiatal királyuk szinte éhezett. A magyar uralkodó elit elbizakodottságában nem hogy meghunyászkodott volna a trónra lépő Szulejmán szultán előtt, de sértő megnyilvánulásaival, leplezetlen megvetésével még ki is hívta maga ellen a haragját.[5] Ugyanakkor II. Lajos király hiába kért, nem kapott segítséget a törökök ellen rokonságától, a lengyel királytól, így következett be a mohácsi katasztrófa, amelyben ő maga is halálát lelte.[6]

Herberstein első moszkóviai követsége alkalmával  III. Vaszilijtól kapott orosz díszruhában  (OSZK RNyT App. H.  359.)

A Magyar Királyságot a Rerum Mosoviticarum Commentarii lapjain elsirató Herberstein művében többször ír saját szerepéről, követként tett utazásairól. Híre-neve fennmaradásáért ennél többet is tett, mert (a művelt, humanista Európa számára) latinul, (családja számára) németül önéletrajzi írásokat is publikált, és ezekben meglehetős öntudattal tekintett vissza életútjára.

Ez a Gratae Posteritati (azaz „A hálás utókornak/utódoknak) című latin nyelvű kiadvány az első, melynek kapcsán Herberstein neve felbukkan a Magyar Nemzeti Múzeum történetében. 1928-ban rendezték meg azt az „újszerzeményi” kiállítást, amelyben az 1919 és 1928 közötti gyarapodást tárták az érdeklődők elé. Ekkor három teremben állították ki az Országos Széchényi Könyvtár „mutatványát”, a legjelentősebb, legfontosabbnak ítélt gyarapodásból. Ennek keretében mutatták be a kupolacsarnoktól jobbra eső ún. kandalló-teremben gróf Apponyi Sándor 1924-ben a nemzeti könyvtárnak adományozott gyűjteménye néhány illusztris darabját,[7] köztük Herberstein Gratae Posteritati kezdetű önéletírását.[8] A kötetet II. Lajos királyunk képénél nyitották ki.[9] Eszerint a látogatók Sigismund Herberstein teljesalakos portréját is láthatták, hisz II. Lajos színezett mellképe mellett a másik oldalon Herberstein látható, az aranyozott keretbe foglalt felirat szerint a fejedelem kegyéből jutalmul kapott öltözékében, amiben útjára bocsátották. Megemlíti továbbá a szöveg a nemes prémeket is, melyeket szintén ajándékul kapott.

Az utazásaira, életére visszatekintő államférfi műveit igen igényes formában adta közre.

A Gratae Posteritati címlapja Herberstein címerével (OSZK RNyT App. H.  359.

Az Apponyi-könyvtárból származó gazdagon illusztrált kötetet ma az Országos Széchényi Könyvtárban a Régi Nyomtatványok Tára őrzi.[10] A Raphael Hoffhalter által 1560-ban Bécsben nyomtatott mű címlapját Herberstein színes címere ékesíti, s Herberstein saját képei mellett közli a diplomáciai pályafutása során megismert uralkodók színes ábrázolásait is. Míg az uralkodókról többségében egy-egy medaillonba foglalt mellkép (kivéve III. Vaszilij és Nagy Szulejmán egészalakos képmása) szerepel a műben, Herbersteinről hat teljes oldalas színes kép, felirattal, hogy épp melyik követsége alkalmával kapott öltözéket viseli.

Herberstein, aki töviről hegyire leírja a követfogadás ceremóniáját Moszkóviában, részletesen beszámol az ilyenkor szokásos ajándékokról is. Ezek szerint első útja végén (1517) búcsúzáskor egy cobolyprémmel bélelt orosz díszruhát kapott, emellett nagy menyiségben coboly-, hermelin- és mókusprémet. III. Vaszilij kegyesen megajándékozta egy szánnal, ahhoz kiváló lovakat, a hidegre való tekintettel pedig jegesmedvebőrt és megfelelő takarót is adott. Ezen túl ellátta a legjobb minőségű szárított hallal: vizát, tokhalat, stb. kapott az útra.[11] Nem volt vele szűkmarkú az orosz uralkodó. Dehát ez természetes, hiszen a követeket uruk rangja szerint tisztelték Oroszhonban, így a császár követei élvezték a legnagyobb figyelmet.[12] Az ajándékok átadásáról, fontosságáról minden követ megemlékezik, erről hosszú leírásokat olvashatunk a visszaemlékezésekben,[13] s a drága ötvösművek mellett szintén gyakori ajándéknak számítottak az udvari díszöltözetek.

Herbersteint három alkalommal látjuk a kötetben ajándékul kapott orosz udvari öltözetben.

Herberstein  hasított ujjú, sálgalléros orosz díszöltözékben (OSZK RNyT App. H.  359.)

Másodjára egy földig érő, hasított ujjú, sálgalléros, kapcsok nélküli kabátot visel, ami alatt látszik a szűk ujjú piros köntös. A harmadik portrén hosszú gombsorral összefogott sarkig érő bundában ábrázolták, fején cobolyprémmel szegett süveggel. Herberstein 1526-ban kapta ezt a brokátborítású cobolyprém bundát, melynek széles gallérja a vállára borul, s ujjai orosz szokás szerint úgy bővülnek, hogy a viselőjüknek épp csak a keze feje látszik.

Az orosz udvari viseletben pompázó követet (a díszes ruha viselője méltóságát, megbecsültségét jelzi) egyszer javakorabeli férfiúként, másszor ősz szakállú aggastyánként ábrázolták, holott Herberstein még második moszkvai útján sem volt több 40 évesnél. Tiszteletreméltó, ősz öregként az utókor számára örökíttette meg magát, így hangsúlyozta diplomáciai működésének, politikai szerepének jelentőségét.

Szolgálata alatt Herberstein széles ismeretségi körre tett szert, utazásai révén ismerték egész Európában. Humanista körökkel való jó kapcsolatait mutatja, hogy többen versben is méltatták munkásságát, s ő nem átallotta ezeket a dicsőítő költeményeket önéletírásában közzétenni.[14] A korszak humanista szerzői ugyanis meg voltak győződve, hogy a nagy emberek tetteit csak a költők örökíthetik meg méltó módon: „Nagy Sándor is boldognak mondta Achillest azért, mert dicsőségének és tetteinek megéneklésére egy Homerost talált.”[15] Ezt az elvet próbálták a valóságba is átvinni. A kor ismert humanista költőit maga Herberstein kérte meg az alkalomhoz illő versek megírására,[16] így laudálta Herbersteint Johannes Dantiscus (1485-1548), Danzig (azaz Dantiscum) szülötte, a „lengyel diplomácia atyja”,[17] a Krakkóban tanító ifjabb Rudolf Agricola (1490 körül–1521), de Tordai Zsigmond, pozsonyi kamarai hivatalnok, Paul Fabricius (1529–1589), a bécsi egyetem professzora, matematikus, csillagász, geográfus, botanikus, és egyben latinul író költő, s többen mások is.

A humanista szerzők verses formában, antik mintákat követve hirdették a diplomata hősi tetteit. Johannes Dantiscus Soteria című művében (a cím Publius Papinius Statius (45–96 körül) Rutilius Gallicus római szenátor számára betegségéből való felgyógyulására írt poémáját idézi), az ókori szerzőt követve Herberstein Moszkóviából való szerencsés visszatérését ünnepli, Herberstein utazását Odüsszeusz kalandjaihoz, őt magát pedig Héraklészhez hasonlítva.[18] A reneszánsz poéta kis költői túlzását a korban természetesnek is vehetjük, hisz Herberstein (feltehetőleg) halálmegvető bátorsággal vállalta az ismeretlenbe vezető hosszú utakat, így voltaképpen a legendás elődök nyomába lépett. Ugyanakkor egy önéletírásban ez szokatlanul nagy önbizalomról tanúskodik. A kevélység bűne alól azzal az indokkal menthette fel magát, hogy művét okító-tanító céllal adta közre. Így a korábban zsinórmértékül szolgáló „önmagáról beszélni senkinek nem szabad” erkölcsi elvet elvethette annak az elgondolásnak a jegyében, hogy írásait, önéletrajzi műveit olvasva mások abból profitálni fognak, tehát jó oka van tetteit a nyilvánosság elé tárni.[19]

Herberstein kötetei sikeréhez minden bizonnyal hozzájárult az is, hogy kora legjelesebb grafikusai illusztrálták könyveit. Az 1540-es évek derekán találkozott Augustin Hirschvogellel (1503–1553), egy nürnbergi térképrajzoló, rézkarcoló művésszel, akit ekkoriban Perényi Péter koronaőr foglalkoztatott Magyarországon. Herberstein, aki hosszasan dolgozott első alkalommal 1549-ben megjelent moszkvai útibeszámolóján, Hirschvogelt bízta meg ennek illusztrálásával. Hirschvogelt részletes instrukciókkal látta el, sőt, az utazásokról magával hozott tárgyakat is megmutatta neki a nagyobb hitelesség kedvéért. Így az orosz lovasokról, az orosz harcos fegyverzetéről, a ruhákról készült rajzok kiemelkedő jelentőségűek, történetileg hitelesek, valósághűek, ami ritkán mondható el a 16–17. századi ábrázolásokról.[20] Hirschvogel megrajzolta Moszkóvia térképét, készített egy sorozatot, ami Herberstein emlékezetesebb útjait örökítette meg: lóháton (dán követségben), szánkón (Moszkóviában), hajón (Spanyolországban), kocsin (magyarországi követségén), és ábrázolta azokat az uralkodókat, akikkel megbízója követeként találkozott. Más kérdés, hogy Hirschvogel 1546-ban az uralkodókról készített rézmetszeteinek – amelyek páncélos, névvel azonosított fantáziaképek – semmi közük nem volt a valósághoz, előképüket idősebb Hans Burgkmair fametszetei és az Augsburger Geschlechterbuch (nemzetségkönyv) címertartó figurái közt kereshetjük.[21] A 16. században ez teljesen megszokott eljárás volt: ugyanazt a motívumot, metszetet különböző személyek, események megörökítésére is felhasználták, mégpedig nemcsak propagandacélú, sokszor silány kivitelű röpiratokban,[22] hanem tudományos igénnyel készülő kiadványokban is. Ez a megoldás valószínűleg nem felelt meg Herbersteinnek, mert megbízta Hirschvogelt egy újabb portrésorozat elkészítésével, és ezt az újabb, medaillonba foglalt mellképsorozatot használta későbbi műveiben.[23] Ezek az uralkodóképek kerültek be a Gratae Posteritati (Bécs, 1560) kezdetű művébe is. Ebben Herberstein címere, hat színes portréja, és I. Ferdinánd császár képe Donat Hübschmann (1540?–1583) kezét dicséri, aki Lipcséből érkezett a császárvárosba, talán épp Raphael Hoffhalter hívására. Ezeket a fametszeteket, portrékat – esetenként más felirattal – aztán ettől kezdve többször is felhasználta Herberstein. A diplomáciai szolgálatot előtérbe állító metszetek ismertek voltak, Paul Fabricius, Torda Zsigmond és Johannes Rosinus is említik azokat a kötetben megjelent dicshimnuszaikban.[24] A követ nagy méretű, díszruhás, színes, teljes alakos ábrázolása (miközben az uralkodókról csak kisebb méretű mellképek voltak láthatók!) merőben szokatlan, a politikus jelentőségét mutatja, a császári ház méltó szolgálatát bizonyítja. Herberstein úgy tolta magát előtérbe, úgy láttatta magát a politikai diskurzus meghatározó képviselőjeként és állította magát példaként a jövendő nemzedékek elé, hogy ez  egyúttal, szándéka szerint, uralkodója és a birodalom tekintélyét is emelje.[25]

Herberstein 1526-ban III. Vaszilijtól kapott öltözékében (OSZK RNyT App. H.  359.)

Mind a Rerum Moscoviticarum Commentarii, mind a Gratae Posteritati egyes kiadásai különböztek egymástól. Egyikben több, másikban kevesebb, esetleg csak fekete-fehér metszet szerepelt, voltak reprezentatívabb, nagyobb méretű, és kevésbé díszes kiadások.[26] A szöveg sem maradt feltétlenül változatlan, a képfeliratok a legszembetűnőbb példák erre. A különböző nyelvű kiadványok is több-kevesebb változtatással jelentek meg az idők folyamán, ezt jól demonstrálják a Régi Nyomtatványok Tárában őrzött példányok is.[27]

Herberstein nevével, hozzá kapcsolódó tárggyal a Magyar Nemzeti Múzeumban 1933-ban találkozhatunk ismét, a bécsi gyűjteményekből Magyarországnak jutott tárgyak kiállításán: „Orosz nyereg és lószerszám. Állványa fából készült, kápáit keleti ízlésű lakkfestés díszíti. Az első kápának gomb helyett magas félkörös záródása van. Bevonata piros bagariabőr, domborított vonalas díszítéssel. Kétoldalt vastag bőrből készült, tarka lakkfestéssel díszített lebbentyűk vannak a nyereghez kötve. A kantár piros bársonnyal bevont szíjazatú, kékzománcú rézboglárokkal díszítve és vas feszítőzablával ellátva. A nyeregnek még belső párnája is megmaradt. XVI. század eleje.

Egyike a Herberstein Zsigmond által oroszországi követségeiből (1515–18 és 1526) hozott s ezekről kiadott munkájában ábrában is közölt nyergeknek.”[28]

Ez a tárlat hosszas előkészületek után valósult meg. 1919-ben az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után Ausztria ugyanis nemzeti vagyonnak nyilvánította a Habsburg uralkodók vagyonához tartozó bécsi császári és királyi gyűjteményeket. Ezekben viszont számos műtárgy a magyar korona jogcímén került a közös uralkodó birtokába.[29] Ezeknek visszaszerzésére szinte azonnal széleskörű mozgalom indult – a magyar békedelegáció művészettörténész szakértője, Gerevich Tibor (1882–1954) egyetemi tanár, „múzeumi igazgatóőr” javaslatára került a trianoni békeszerződésbe az a paragrafus, amely az osztrák államot kötelezte „a magyar szellemi tulajdon fogalma alá tartozó tárgyak” átadására. A 177.§ értelmezése nehéz és hosszan elnyúló tárgyalásokat, vitákat eredményezett a két állam között, hiszen már a „szellemi tulajdon” fogalmának meghatározása is többféle értelmezést tesz lehetővé, nem beszélve arról, hogy mit tekintünk „magyar”-nak. Az osztrák fél a csonka Magyarországot értette ez alatt, a magyar álláspont szerint viszont a történeti Magyarország területét kell alapul venni. Ehhez társultak még olyan alapkérdések, hogy például Hunyadi Mátyás híres könyvtárának Corvinái – amelyeknek jó része Itáliában készült – megilletik-e a magyar államot, azaz a magyar művelődéstörténet emlékei közé lehet-e őket sorolni. A magyar igényekkel a „bécsi közös és udvari gyűjtemények felosztását előkészítő bizottság” foglalkozott, a magyar delegáció a nemzeti történelem és a nemzeti művelődés szempontjából legfontosabb emlékekre fókuszált, ezeket akarta megszerezni.

Az erre a problémakörre összeállított bizottságok 1923 júliusában adták át az osztrák kormánynak az első konkrét jegyzéket, majd ezt még több forduló követte. Az álláspontok azonban csak nem akartak közeledni, így 1926-ban már döntőbírákra bízták a folytatást: Ausztria Viktor Kienböck volt közös pénzügyminisztert, Magyarország pedig báró Szterényi Józsefet, volt kereskedelemügyi minisztert bízta meg a további tárgyalásokkal, akik végül 1928-ban Luganoban egyeztek meg feltételesen. Viszont a kormányok ezt a megállapodást nem hagyták jóvá, mindkét fél panasziratokat nyújtott be, s egészen 1932 végéig folytatódott a huzavona, míg végül 1932. november 27-én Velencében ratifikálták „a múzeumi és könyvtári állományok tárgyában” kötött egyezményt. Nem sikerült mindenben megegyezni, például a Bocskai-korona kérdése nyitva maradt, a nagyszentmiklósi kincs osztrák kézbe jutott, de a velencei egyezmény rendelkezett az ún. közös kultúrjavak további sorsáról.

A megkapott tárgyak között viszont sok olyan volt, amelyek nem tartoztak a magyar szellemi tulajdon körébe – ezeket más tárgyak helyett kaptuk, kárpótlásul.[30]

Ezen a kiállításon mutatták tehát be – talán a kárpótlásul kapott tárgyak egyikeként, netán Herberstein magyarországi működése miatt a magyar művelődéstörténethez kapcsolódó tárgyként – azt a nyerget, amit az akkori „szakférfiak” Herberstein hagyatékából származónak írtak le.

 

A nyereg ráadásul nem csupán kényelmi, biztonsági célokat szolgált: díszítése, anyaga tulajdonosának rangját is mutatta. A gyakran brokáttal, bőrrel, skófiummal borított díszes nyergek (nem beszélve a dúsan faragott csontnyergekről) gyakran fejedelmi ajándékok voltak.[33]

Az 1933-ban a bécsi gyűjteményekből származó nyereg tehát bekerült Magyarország leggazdagabb lószerszámgyűjteményébe, a Magyar Nemzeti Múzeumba. A fegyvertörténészek viszont időről időre átértékelik elődeik véleményét. Nem egészen 40 év elteltével ugyanerről a tárgyról – leltári száma 55.3282 – talán a bécsi eredetet is figyelembevéve azt tartották, hogy Miksa császáré volt. Kalmár János leírásában a meggyszín bőrrel borított nyereg négyszögletes bőrtakarója lelóg a ló hátára és oldalaira. A nyerget arannyal festett körvonalú keleties fekete lombdísz ékesíti. Magas kápáinak külső lapján karcolt arabeszkjein a nyugati reneszánsz és a keleti díszítő motívumok keverednek. Kalmár János a 15–16. sz. fordulóján készült magyar munkának véli,[34] az ő leírásában fel sem merül az orosz eredet, sem Herberstein neve. Kalmár János utódja a Fegyvertárban, Temesváry Ferenc egyetért azzal, hogy feltételezhetően magyar nyergesmester munkájáról van szó, viszont a nyereg szerkezete véleménye szerint a magyar és a nyugati nyergek keveréke.[35] A legutóbb megjelent kiadványban viszont már erős török hatás alatt készült nyeregként esik szó róla, a készítés helyét pedig Magyarország Oszmán Birodalom által megszállt hódoltsági területére teszi a szakértő szerző. A faszerkezetes nyeregnek nagy méretű, ívelt hátsó kápája hátrafele dől, az első kápa előrehajló, ívelt kápagombban végződik. A kápák külső oldalai véséssel és irdalással, aranyozott, szalagfonatos indákkal ékítettek. A vöröses bőrt fekete színű, arannyal kontúrozott török rumi motívumokkal (arabeszkkel) díszítették. A nyeregszárnyat (1933-ban „lebbentyűt”) széles bőrszegély kereteli, szintén rumi (arabeszkes) motívumokkal. Kovács S. Tibor véleménye szerint eleve tévesen határozták meg orosz nyeregként. Ehhez hasonló nyergek Báthory István lengyel király 1581. évi hadjárata után kerültek Ausztriába, és még a 17. században is készültek Erdélyben – Kemény János fejedelem és Teleki Mihály kancellár ilyen típusú nyergei fenn is maradtak.[36]

A nyereg kapcsán a szakértői vélemények változásait megcáfolni nem tisztem. Ha a tudomány mai állása szerint ennek a műtárgynak nincs is köze Herberstein oroszországi küldetéséhez, az akkor is tény marad, hogy a bécsi császári gyűjteményben őriztek a jeles diplomata hagyatékából származó tárgyakat, s ezek történetét még a legfrissebb szakirodalom is említi, még ha meg is kérdőjelezi a műtárgy orosz eredetét, illetve kötődését Herbersteinhez.[37] A műtárgy sorsa, megítélésének változásai, ebben az esetben múzeumba kerülése is figyelemre méltó.

Összegezve az eddigieket, Sigismund Herberstein pályafutása igen jól dokumentált. Ő maga is sokat tett azért, hogy működésének emlékezete ne enyésszen el az idők folyamán. Első oroszországi útjának 500. évfordulóján, 2017-ben történészkonferenciát szerveztek a „Kelet Kolumbusza”-ként méltatott diplomata emlékére,[38] akinek művei, hagyatéka a mai napig a történészek, művészettörténészek számára a 16. századi történelem, főként orosz történelem, művelődéstörténet kimeríthetetlen forrása.

 

A tanulmány eredeti megjelenési helye: Apologia Historiographiae. Az orosz történelem évszázadai. (szerk. Krausz Tamás, Radnóti Klára, Sashalmi Endre), Martin Opitz Kiadó, 2023. 105-120. 

Bibliográfia

 

Források:

Gerberstejn 1988.          Gerberstejn, Szigizmund: Zapiszki o Moszkovii. Moszkva, 1988.

OSZK RNYT App. H. 1748. Rerum Moscoviticarum commentarii… Viennae, 1549.

OSZK RNYT App. H. 1751. Comentari della Moscovia Et parimente della Russia & delle altre cose belle & notabili, composti gia latinamente per il signor Sigismondo libero Barone in herberstein… Venezia, Gioan Battista Pedrezzani, M.DL (1550)

OSZK RNYT App. H. 359. Gratae Posteritati Sigismundus liber baro in Herberstain Neyperg &Guettenhag … Viennae, excudebat Raphael Hodhalter Anno MDLX (1560)

OSZK RNYT Ant. 3841(3) Sigismundi liberi baronis in Herberstain Neyperg et Guetenhag, supremi Carinthiae camerarii et dapiferi, tribus imperatoribus servitia bello, consilio et legationibus, ab anno 1506 usque ad 1562 praestita, descripta et depicta. Viennae, M.D. LXII. (1652)

OSZK RNYT Ant. 1608. Gratae posteritati… Viennae MDLX (1560)

MNM Fegyvertár nyereg, ltsz. 55.3282

 

Szakirodalom:

Schwarz 1917   Schwarz, Karl: Augustin Hirschvogel. Ein deutscher Meister der Renaissance. Mit einem Selbstbildnis Hirschvogels in Handpressenkupferdruck und siebenundsiebzig Abbildungen in Tonätzung. Berlin, 1917

Siklóssy 1919   Dr. Siklóssy László: Műkincseink vándorútja Bécsbe. Budapest, 1919.

Kiállítás 1928. Tíz év szerzeményei 1919–1928. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításai V. Budapest, 1928.

Kiállítás 1933  A bécsi gyűjteményekből Magyarországnak jutott tárgyak kiállítása a Magyar Nemzeti Múzeumban. Budapest, 1933.

Klenner 1939   Klenner Aladár: Eck Bálint, Thurzó Elek humanista pártfogoltja. Bölcsészdoktori értekezés. Budapest, 1939.

Kalmár 1971     Dr. Kalmár János: Régi magyar fegyverek. Budapest, 1971.

Kappeler 1988. Kappeler, Andreas: Die deutschen Flugschriften über die Moskowiter und Iwan den Schrecklichen im Rahmen der Rußlandliteratur des 16. Jahrhunderts. In Russen und Rußland aus deutscher Sicht 9-17. Jahrhundert. Hrsg. von Mechtild Keller. München, 1988.

Temesváry 1995 Temesváry Ferenc: Díszes nyergek, lószerszámok. Budapest, 1995.

Vlagyimirszkaja 2001  Gifts to the Tsars 1500-1700. Treasures from the Kremlin. Ed.Vlagyimirszkaja, N. SZ. New York, 2001.

Radnóti 2002    Radnóti Klára: Európa Moszkóvia-képe a XV-XVI. században. Ruszisztikai könyvek X. Budapest, 2002.

Glomski 2007    Glomski, Jacqueline: Patronage and Humanist Literature in the Age of the Jagiellons. Court and Career in the Writings of Rudolf Agricola Junior, Valentin Eck and Leonard Cox. Toronto 2007.

Zsabreva 2014 Zsabreva, A. E.: Russzkij kosztyum v zapadnojevropejszkoj gravjure XVI. v.: pravda i vimiszel. Stratum plus. 2014. No. 5.

Kiss Farkas 2018            Kiss Farkas Gábor: „Önmagunkról szólván igen nagy haszon keletkezik a tanítás révén”. Önkommentár és tanítás a margókon a 14-16. században. In: A könyv és olvasója. A 14-16. századi könyvkultúra interdiszciplináris megvilágításban. Szerk. Fábián Laura. Budapest, 2018.

Vidmar 2019     Vidmar, Polona: Caesari in mis omni hora fidelis servivi: The Portraits of Sigismund Herberstein and Walter Leslie in Diplomatic Robes. Radovi Instituta za povijest umjetnosti, ??Vol. No. 43, 2019.

Kovács 2019     Kovács S. Tibor: Jancsárpuska, türkiszes kard és rubintos bot… Oszmán-török fegyverek a Magyar Nemzeti Múzeumban. Budapest, 2019.

Papp 2021           Papp Júlia: Siegmund von Herberstein kiadványainak magyar vonatkozású illusztrációi. Magyar Könyvszemle, (137. 1. sz.) 2021/1.

Papp 2021b          Papp, Júlia: On the Margin of Artwork Reproduction: Two Examples of the Use of Graphic Reproductions as Inspiration for Artworks in the Sixteenth Century. In: Engraving, Plaster Cast, Photograph: Chapters from the History of Artwork Reproduction. Ed. Papp Júlia. Budapest, 2021.

Cimkék: Sigismund von Herberstein

Országok: