1917 után a szovjethatalom nemcsak politikai téren hozott változást, de az ember és ember közötti viszony legalapvetőbb kérdései is újragondolásra kerültek, mint például a család, vagy a nemek közötti kapcsolat.

A 20. század eleje a szexuális forradalom kora volt, függetlenül a bolsevikoktól is - Ida Rubinstein, de akár a Raszputyin-jelenség is ezen idők lenyomata. A korabeli progresszió egyik zászlaja volt a freudizmus, a szabad szerelem, az erotika, szemben a korábbi „viktoriánus prüdériával” (ezzel szemben érdekes, hogy a mai progresszívek, úgy tűnik kimondottan, már-már a brezsnyevi Szovjetunió szellemét idézően aszexuálisak, és kriminializálják a szexualitást, legalábbis annak hagyományos, a férfiak nők irányába megnyilvánuló formáját). Az 1920-as években a Szovjetunióban is folyt egyfajta diszkusszió a szexualitás szerepéről, mígnem az 1930-as években, a sztálini korban a téma újra tabusítva lett, és az erotika, szexualitás évtizedekig megmaradt a nyugati szabadság egyik elemének.

A korai szovjet állam viszont kimondottan kezdeményező volt ebben a tekintetben, a szexuális szabadság az új világ egyik attribútuma volt, szemben a régi, „kispolgári” erkölcsökkel. A szabadság az elvre vonatkozott, nem feltétlen az egyes személyekre: a Komszomol első, az 1920-as évekig érvényben levő szabályzata ajánlotta, hogy a komszomolista lányok adott esetben álljanak a fiúk rendelkezésére. Az 1920-as évek szovjet sajtójában érdekes diszkusszió folyt „a nemi kérdésről” (polovoj voprosz) és a szexualitástól, elsősorban az ifjúság lapja, a Komszomolszkaja Pravda hasábjain, de akár a bolsevik párt kiadványában, a Pravdában is.

Az egyik legérdekesebb diszkusszióra 1925 tavaszán került sor. A Pravda március 24-i számában jelent meg A szerelemről című cikk – írója Sz. Szmidovics. A szerző kemény kiritikában részesíti a fiatal szovjet állam nemi erkölcseit, azokat a tévképzeteket, melyek a szexualitás kapcsán terjedtek el a Szovjetunióban. Az írás lényegében konzervatív pozícióból bírálja a „nemi kérdésben” kialakult helyzetet. A szerző véleménye szerint a következő, általa tévesnek tartott nézetek terjedtek el: a nemi kielégítetlenség kispolgári-burzsoá dolog. Minden komszomolista lánynak kötelessége, hogy kielégítse férfitársai igényeit. És végül, ha nem várt következményei lennének az együttlétnek, mindenkinek joga van abortuszra. Ha pedig mégis megszületik a nem kívánt gyermek, attól könnyen meg lehet szabadulni, beadva az állami gondozóba. Szmidovics szerint ez helytelen gondolkodás, s éppenhogy a nők tárgynak tekintése a kispolgári dolog, megengedhetetlen, hiszen a szovjet erkölcs szerint a férfiak és nők egyenlők.

Szmidovics cikke nyomán olvasói levelek özöne érkezett a Pravda szerkesztőségébe. Ezek, ha megvannak még, érdekes kordokumentumok. A levelekből május 7-én közölt egy válogatást a lap. A levélírók többsége nő volt (legalábbis a közölt írások közül), akik köszönetet mondtak a szerzőnek (érdekes lenne e levelek kvantitatív jellegű vizsgálata). Például, bizonyos A. Gugyilina szerint nőtársaival többször is elolvasták a cikket, ami valóban egy éles, létező problémára hívta fel a figyelmet. Egy Nyika T. nevű nő arra panaszkodott, hogy egy komszomolista társa „kispolgárinak” nevezte őt, amiért nem akart vele közösülni. Egy női párttag viszont arról írt, hogy az általa ismert párttagoknak csak a kisebbsége osztja Szmidovics álláspontját, a többség a szabad szex mellett van. Szerinte utóbbiak lenézik és nem elég progresszívnek tekintik azokat, akiknek kétségeik vannak ezen a téren. Egyes elvtársak a család intézményét is elmaradottnak tekintik.  Egy női levélíró szerint nemcsak a fiatalok, de az idősebb párttagok között is elterjedt nézet, hogy a nők azért vannak, hogy kielégítsék őket. A család intézménye, vagy az egy partnerhez való ragaszkodás pedig burzsoá csökevény.

Egy Csesznokov nevű elvtárs viszont azt jegyezte meg, hogy nemcsak a férfiak, hanem a nők is felelősek a kialakult helyzetért, különösen a „tanuló ifjúság” nőtagjai – a városi diáklányok fogékonyabbak voltak a megideologizált szexre. Szintén a diáklányok fesletteségére utal M. Minceva, aki szerint a diáklányok szegények, szinte éheznek, rossz körülmények között élnek, de szórakozni akarnak, és a legegyszerűbb szórakozási lehetőség a nemi öröm. Egy komszomolista fiú viszont arról írt, hogy nem olyan „rossz” a helyzet, mint azt Szmidovics leírta, s ő maga is tett egy kísérletet a cikk elolvasása után, de az általa „letesztelt” komszomolista lányok túlnyomó többsége visszautasította őt. Olyan levélíró nők is voltak, akik visszautasították Szmidovicsnak a Komszomolban uralkodó erkölcsökről írt megjegyzéseit. És olyan levélíró is volt, aki azt követelte, az állam szigorúan regulázza meg az erkölcsöket.

Látható tehát, hogy a lapban különböző vélemények is helyet kaptak. Különféle nézetek szólaltak meg a kérdésben, és még keményen kritikus megjegyzések is megjelenhettek a Pravdában. Később, az 1930-as években legalábbis aligha publikáltak volna olyan írást a Szovjetunió vezető lapjában, amely szegény, rossz körülmények között élő, szinte éhező diákokról szól. A szex kérdésében az 1930-as évekre a konzervatív irányvonal győzött, és a hivatalos prüdéria győzelmével a téma gyakorlatilag tabusítva lett a későbbi szovjet nyilvánosságban.