OROSZVALOSAG.HU
Öt éve kezdődött a Majdan
Öt éve kezdődött a Majdan
Kérdések és válaszok
.jpeg)
Öt éve, 2013. november 21-én kezdődött Ukrajnában a „Majdan” tüntetéssorozat, melynek győzelme után a hatalomba került új vezetők „A méltóság forradalmának” nevezték el az akkor történteket. Az ukrajnai strana.ua 21 kérdést fogalmazott meg a 2013. november 21-én kezdődött és 2014. február 21-én véget ért eseményekkel kapcsolatban.
A kérdések feltevését az is indokolja, hogy mai napig sok titok övezi az akkor történteket. Mi volt az események valódi mozgatórugója? Hogyan csapott át a békés tüntetéssorozat tömeggyilkossággá? Hogyan történt Janukovics elnök leváltása?
1. Elkerülhetetlen volt-e a Majdan?
A lenini tézis a forradalmak alaphelyzetéről (az uralmon levők már nem tudnak, az alattvalók már nem akarnak a régi módon élni) Ukrajnában nem állt fenn 2013 végén. A többségében passzív lakosságot a gyors európai integráció ígérete (a társulási és szabadkereskedelmi megállapodás aláírása az EU-val) mobilizálta. A lakosság nagy részének passzivitása mellett elégedetlenek voltak a kis és közepes vállalkozók a növekvő terhekkel. Az oligarchák azzal, hogy osztozni kell a hatalommal. A hatalomban levő Régiók Pártja egyes körei azzal, hogy a Janukovics család átvette a hatalmat a kormányzó párt felett. Az EU és az USA azzal, hogy Kijev az utolsó pillanatban visszatáncolt a társulási megállapodás aláírásától.
2. Valóban az volt a Majdan oka, hogy Ukrajna nem írta alá a társulási megállapodást?
Azarov miniszterelnök 2013. november 21-én jelentette be, hogy Ukrajna mégsem írja alá a társulási és szabadkereskedelmi megállapodást az EU-val. Ez azonban önmagában még nem lett volna elég egy tömeges elégedetlenségi mozgalom kirobbanásához. November 21-én csak kevés ember ment ki tüntetni, és ők sem voltak agresszív fellépésűek.
A Régiók Pártja „belső ellenzéke” viszont most látta elérkezettnek az időt, hogy fellépjen a (Janukovics) Család ellen. A Nyugat is aggódva szemlélte Janukovics oroszbarát fordulatát.
3. Miért nem írta alá Janukovics a társulási megállapodást?
Annak alapján, ami Janukovics környezetéből ismert, az ukrán elnök eredetileg arra készülhetett, hogy aláírja az EU-val a társulási és szabadkereskedelmi megállapodást, majd ennek birtokában elkezd alkudozni Oroszországgal, engedményeket kicsikarva Moszkvától (pl. gázár csökkentése).
Oroszország viszont egyértelműen azt várta Janukovicstól, hogy a keleti Vámunió felé vigye Ukrajnát. Janukovics azonban nem akart egyértelműen elköteleződni Moszkva mellett, a társulási megállapodás az EU-val viszont remek lehetőségnek tűnt a számára, hogy zsarolja az oroszokat. Az ukrán kormány már 2012-ben parafálta a szerződést, és nem különösebben érdekelte, hogy mit is tartalmaz valójában a szöveg.
Oroszország nem úgy reagált, ahogyan azt Janukovics szerette volna. Moszkva 2013-tól keményen fellépett az ukrán vezetéssel szemben, azzal a céllal, hogy erővel vegye rá Kijevet a kurzusváltásra. Az oroszok értésére adták az ukrán vezetésnek, hogy ha alá merik írni az EU-val a társulási megállapodást, akkor mindennek vége. Ukrajna elveszíti Oroszországot kereskedelmi partnerként, és egyéb fenyítéseket is kilátásba helyeztek. Az orosz vezetés úgy élte meg, hogy most elkezdődött a döntő csata Ukrajnáért a Nyugat és Oroszország között.
Az EU is politikai feltételeket támasztott az ukrán vezetés felé, például Julija Timosenko börtönből való kiszabadítását követelve, ami elfogadhatatlan volt Janukovics számára. Az ukrán vezetés idővel azt is felfedezte, hogy a társulási és szabadkereskedelmi megállapodás előnytelen Ukrajna számára (amit végül egyébként valóban bebizonyosodott, miután életbe lépett az egyezmény). Ha Janukovics aláírja az egyezményt, és annak a brutális, Ukrajna számára előnytelen megszorításait elkezdik végrehajtani, az az államfő politikai végét jelentette volna.
Janukovics tehát tovább folytatta a pávatáncot, Putyint szondázva, mit tudna adni, ha Ukrajna visszalépne a társulási megállapodástól.
4. Ki állt a Majdan kezdetei mögött?
A november 21-én kezdődött tüntetésben semmi rendkívüli vagy veszélyes nem volt, nem különbözött a korábbi, Janukovics-ellenes spontán megmozdulásoktól. Azonban már az első napokban pletykák keltek szárnyra, miszerint a Majdan mögött Janukovics belső ellenzéke áll, Valerij Horoskovszkij oligarcha és a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára, Andrej Kljujev. Az is figyelmet érdemel, hogy a Majdan kezdeti kis létszáma ellenére hatalmas médiatámogatást kapott.
A tüntetésekre november 24-én telepedtek rá az akkori ellenzéki pártok, a Haza (Jacenyuk), az ÜTÉS (Klicsko), a Szabadság (Tjahnibok) és Petro Porosenko oligarcha, parlamenti képviselő.
5. Mi történt 2013. november 30-án?
Az akkor történteknek számos verziója van. Összeesküvéselméletek is napvilágot láttak a tüntetők szétverése kapcsán. Valószínűleg nincs szó összeesküvésről, csak a hatalom elementáris ostobaságáról. A tüntetők szétverését Andrej Kljujev szervezte meg.
Azt viszont lehet tudni, hogy az akkor megjelent hírekkel ellentétben nem „diákokból” került ki a szétvert tüntetők többsége, hanem többségükben középkorú nyugat-ukrajnaiak voltak, akik aktívan ellenálltak a rendőri beavatkozásnak: formálisan azért indult meg a rendőri akció, hogy felszabadítsák a helyet az újévi fenyő számára. A berkutosok viszont válogatás nélkül elkezdtek verni mindenkit.
A videófelvételek a tüntetők szétveréséről az interneten terjedtek és a tévécsatornák is folyamatosan játszották. Az emberek felháborodtak, látva, hogy a hatalom erőszakot alkalmazott a tüntetőkkel szemben. Bekövetkezett az első nyílt törés Janukovics csapatában, Szergej Ljovocskin, az elnöki adminisztráció vezetője tiltakozásul lemondott. December 1-jére az ellenzék tömegtüntetésre hívott.
6. Ki állt a december 1-jei összecsapások mögött?
December 1-jén grandiózus, több százezer ember részvételével zajló tüntetés kezdődött Kijevben. A tüntetők elfoglalták a kijevi városi önkormányzatot, színpadot állítottak fel a Majdanon. Úgy tűnt, az ukrán főváros teljesen az ellenzék oldalán áll. Erőszakos tüntetők hozzáláttak az Elnöki Adminisztráció ostromának.
Az akkori ellenzék provokátoroknak nevezte a rendőrökre erőszakkal rátámadókat. Porosenko arra szólította fel a hatalmat, találják meg és büntessék meg a „provokátorokat.”
Valójában a Jobb Szektor radikálisai voltak a támadók, akik később besimerték, hogy az ellenzéki vezetők tudtával és beleegyezésével rohamoztak. Miután azonban világossá vált, hogy nem sikerül elfoglalni az Elnöki Adminisztráció épületét, az ellenzéki vezetők elhatárolódtak tőlük.
Az Elnöki Adminisztráció elleni sikertelen támadás a következőkre vetített rá. Először is megmutatta, hogy a hatalom kész ellenállni, nem fogja feltartott kézzel megadni magát. Az akkor még békés Ukrajna lakossága számára megdöbbentően hatott, hogy maszkos emberek láncokkal és botokkal verik a rendőröket, a passzívakat ez elrémítette, a hatalom híveit aktivizálta. A történtek megriasztották a Régiók Pártja elitjét, amely felsorakozott Janukovics mögött.
7. Miért nem menesztették Azarovot december 3-án?
December 3-án a parlamentben szavazásra került volna sor Azarov miniszterelnök menesztéséről, amit a novemberi tüntetéseken követeltek. Az erőszakos események hatására, hogy ne tűnjön kapitulációnak, Janukovics végül is kiállt kormányfője mellett. Azarov leváltása meghiúsult, csak két ismert, korábban a hatalmat támogató politikus, David Zsvanyija és Inna Bogoszlovszkaja szavazott az ellenzékkel.
8. Ki finanszírozta a Majdant?
Oroszországban elterjedt nézet, hogy a Nyugat pénzelte a Majdant. Gyakran hivatkoznak az ismert képsorokra, amikor Victoria Nuland kekszet osztogatott a tüntetőknek.
Az EU és az USA valóban támogatást nyújtottak a Majdannak. Nyugati pénzügyi támogatásból finanszírozták az ellenzéki Hromadske tévét. Fedezték az ellenzékieket. Ismert, hogy radikális ukrán nacionalisták, például a később Oleszja Buzina újságíró meggyilkolásában részt vett Poliscsuk és Medvegyko a kanadai nagykövetségen kaptak menedéket.
A fő pénzügyi támogatók azonban a Janukoviccsal szembeni ukrán oligarchák voltak. Pletykák szerint Janukovicshoz közel álló személyek (Kljujev) is adtak pénzügyi és egyéb támogatást radikális ellenzékieknek, úgymond, hogy kontroll alá vonják őket.
9. Lenin szobrának ledöntése
Lenin kijevi szobrát már december 1-jén le akarták dönteni, de akkor a rendőri erők még megvédték az emlékművet. December 8-án viszont már senki védte a szobrot. Már akkor suttogták, hogy az akció mögött valójában Andrej Kljujev áll. A cél, úgymond, az lett volna, hogy diszkreditálja a radikális nacionalistákat a közelgő kijevi pótválasztások előtt, ahol két jelölt volt: a hatalmat támogató Viktor Pilipisin és a radikális nacionalista Szabadság pártot képviselő Jurij Levcsenko. A pótválasztást végül Pilipisin nyerte meg.
10. Mit írt alá Janukovics december 17-én Moszkvában?
Janukovics hatalmas megállapodást kötött Oroszországgal. Ukrajna számára a gáz árát leszállították 268 dollárra a korábbi 410-420 helyett. Kijev 15 milliárd dolláros kedvező kamatozású hitelt kapott mindenféle politikai feltétel nélkül. Orosz befektetéseket helyeztek kilátásba az ukrán iparba. Ukrajnának tehát nyilvánosan nem kellett elköteleződnie a Vámunió mellett, és nem szorult rá a drákói megszorításokat követelő IMF hitelére sem.
Az ellenzék válaszul csúcsra járatta a populista demagógiát, és a tarifák 30 %-os csökkentését követelte a hatalomtól.
11. Ki verte meg Tatjana Csornovolt?
Az újságírónőt 2013. december 25-én verték meg a boriszpoli repülőtérre vezető úton, éppen akkor, amikor a Majdan már lanyhulni kezdett. Csornovol és az ellenzék a hatalmat tette felelőssé a történtek miatt. Az esetet vizsgáló bíróságok – már a hatalomváltás után – azonban nem tudtak megállapítani politikai indítékot Csornovol megverésében.
12. Miért fogadták el a 2014. január 16-i törvényeket?
2014 januárban úgy tűnt, a Majdan kifulladt, Ukrajna politikai élete a rendes mederben folyik tovább, a 2015-ben sorra kerülő következő elnökválasztásokig. A hatalomnak ekkor szinte csak az ún. Avtomajdantól kellett tartania, melynek tagjai otthonaiknál zaklatták a minisztereket és köztisztviselőket. A január 16-i törvény, amely betiltotta az öt gépkocsinál többet kitevő konvojokat, az Avtomajdan ellen született meg. Az ekkor elfogadott törvények új lökést adtak a tiltakozásoknak.
13. Január 19. a tűzkeresztség. Miért nem reagált Janukovics?
Január 19-én a kijevi vecsén a tömeg azzal vádolta az ellenzéki vezetőket, Jacenyukot, Klicskót, Tjahnibokot, hogy gyengék, és nem képesek a hatalommal szembeszállni. A radikálisok megkezdték a parlament épületének ostromát. Mindez akkor úgy festett, a Molotov-koktélokkal, a felgyújtott belvárossal, mintha szándékos provokáció lenne. És valóban, az ellenzéki vezetők ekkor is provokátoroknak nevezték azokat a radikálisokat, akik gyújtogattak és rátámadtak a rendőrökre. Voltak akik úgy vélték, Janukovicsnak kapóra jön az események radikalizálódása, mert ez alapot teremt a számára, hogy erővel verje szét a Majdant. Az erő bevetése mégsem következett be, a volt elnökhöz közel állók szerint azért nem, mert Janukovics a passzivitásával akarta demonstrálni a Nyugatnak, hogy milyen toleráns.
14. Mikor következett be a fordulópont a Majdan és a hatalom szembenállásában?
A hatalom január 19-21-i passzivitása volt a fordulópont. Ez azt demonstrálta, hogy a hatalom gyenge és határozatlan. Az eddig kiváró állásponton levők – például Igor Kolomojszkij oligarcha – ekkor kezdték el támogatni a Majdant. A hatalom megingását látva az ellenzék offenzívába ment át. A következő napokban Nyugat-Ukrajnában a tüntetők adminisztratív épületeket foglaltak el. Ez az a pillanat, amikor a hatalom kezéből kezd kicsúszni a kontroll. Az első halálesetek pedig teljesen demoralizálják Janukovicsékat.
15. Az első halálesetek.
Január 22-én a Majdanon meggyilkolják Szergej Nigojant és a belorusz Mihail Zsiznyevszkijt. Az első vizsgálatok szerint mindkét embert közvetlen közelről lőtték le, ami inkább azt valószínűsíti, hogy elvbarátaik, provokátorok végeztek velük. Két év múlva azonban újabb vizsgálati eredmény született, ami szerint 30 méteres távolságból, a belügy által használt lövedékekkel ölték meg őket. Az események logikája szerint mindenesetre a hatalomnak nem állt érdekében a gyilkosság. A halálesetek paralizálták a hatalmat, és új lendületet adtak az ellenzéknek.
16. Kik voltak a kijevi verőlegények?
Januárban tömegesen jelentek meg Kijevben verőlegények („tyituski”), akik a Majdan, s különösen az Avtomajdan résztvevőire támadtak rá, vagy egyszerűen csak törtek-zúztak. Az ellenzékiekre támadó verőlegények csak még jobban eltántorították az embereket a hatalomtól.
17. Azarov leváltása.
Az események hatására a Régiók Pártja visszafordíthatatlan bomlásnak indult. Elkezdődtek a tömeges lelépések a párttól. Azarov leváltása Janukovics kétségbeesett manővere volt, de már későn. Az ideiglenes miniszterelnök Szergej Arbuzov lett, a Janukovics családhoz köthető ember. Ez a lépés csak még inkább felgyorsította a Régiók Pártja bomlását, ahol amúgy is sokan ellenérzéssekl figyelték a „család” térfoglalását.
18. Jacenyuk megkínálása a miniszterelnöki székkel.
A defenzívába került Janukovics tárgyalásokat kezdett az ellenzéki vezetőkkel. Janukovics a kormányfői tisztséget ajánlotta Jacenyuknak, Klicskónak pedig miniszterelnökhelyettesi pozíciót. Az ajánlat az ellenzék megosztására irányult: Tjahnibokot kihagyták, a Majdan szemében az ellenzéki vezetőket diszkreditálták. A miniszterelnöknek amúgy sincs túl nagy súlya az elnöki rendszerben, viszont ő vezethette volna a tárgyalásokat a Nyugattal.
19. Mi volt az oka annak, hogy tovább radikalizálódtak az események?
Február 17-én a Majdan vezetői Angela Merkel német kancellárhoz utaztak. Az összecsapások másnap kezdődtek, ami találgatásokra ad okot. Egyesek szerint Merkel áldását adta az erőszakos hatalomátvételre, amennyiben Janukovics nem nyilatkozik azonnal arról, hogy visszaállítja a 2004-es ukrán alkotmányt (az elnöki jogkörök gyengítésével). Mások szerint a német kancellár éppen ellenkezőleg, nyugalomra és kompromisszumra szólított fel, ami nem tetszett az ellenzékieknek, akik az események radikalizásával akarták visszafordíthatatlanná tenni a történéseket.
Akárhogy is, február 18-ára mindkét fél készült. Hatalmas rendőri erők és különleges alakulatok érkeztek Kijevbe a Majdan megtisztítására (Bumeráng akció), és a felkelők is készültek a harcra.
Miután a Radában a hatalom leszavazta a 2004-es alkotmányhoz való visszatérést, radikális ellenzékiek megtámadták a Rada épületét. A rendőri erők azonban szétverték és visszaszorították a tüntetőket.
Február 20-ára a rendőri erők „megtisztították” Kijev központját a barikádoktól, csak a tulajdonképpeni Majdan maradt a felkelők kontrollja alatt. A Majdan elfoglalásához azonban komolyabb technikai eszközök és fegyverek bevetésére lett volna szükség, amit a Bumeráng akció elő is irányzott. A tervet „antiterrorista operációnak” hívták (ezt az elnevetést 2014-ben az új hatalom is átveszi az ellene felkelőkkel szemben). Andrej Parubij, a Majdan fegyveres alakulatainak vezetője, jelenleg a Rada elnöke szerint ha Kijevből kiszorították volna őket, akkor Nyugat-Ukrajnában folytatták volna a harcot a kijevi hatalommal szemben.
Janukovics azonban nem adta ki a végső parancsot, inkább az ellenzékkel tárgyalt. Február 19-én este bejelentették, hogy megszületett a megállapodás az ellenzék és a hatalom között. Másnap pedig Kijevbe érkezett a lengyel, német, francia külügyminiszter a szembenállás rendezésére.
20. Mi történt február 20-án?
Február 20., a nap, amikor emberek tucatjai haltak meg, a Majdan legnagyobb és legszörnyűbb titka.
A hivatalos verzió szerint a hatalom elkezdte leöldösni a tüntetőket. A másik elterjedt nézet szerint provokációról van szó.
A tény, amiket senki nem vitat: először a Majdanból kezdtek lőni a rendőrökre. Ivan Bubencsik hírhedt beismerése után ezt a tényt immár a hivatalosságok sem kérdőjelezik meg. A rendőri erők menekültek, a felkelők utánuk, de ekkor mesterlövészek kezdték lőni a tüntetőket. Az eredmény: éppen akkor, amikor megkezdődött Janukovics találkozója a lengyel, német, francia külügyminiszterekkel, halottak tucatjai feküdtek a kijevi utcákon. A kiömlött vér nyomán a hatalom teljesen összecsuklott. Janukovics lényegében kapitulált, a rendfenntartó erőket kivonták Kijev központjából. A Majdan által kezdett lövöldözés elérte a célját.
21. Miért menekült el Janukovics?
Vlagyimir Putyin szavai szerint Janukovics még február 21-én délelőtt is azt hitte, hogy van számára kiút. Az ekkor született megállapodás szerint Janukovics marad az elnök a soron következő, előrehozott elnökválasztásokig (2014 ősz). A nyugati diplomaták (Radoslav Sikorski lengyel külügyminiszter) figyelmeztették az ellenzéket, hogy a megállapodás esetleges felrúgása háborúhoz vezethet. Este azonban a Majdan kijelentette, hogy nem ismeri el a hatalom és az ellenzék megállapodását, és célpontnak tekintik Janukovicsot. Az ukrán elnök ekkor hagyta el a fővárost és Harkovba sietett.
Janukovics a környezetéből származó információk szerint eredetileg ellenállást akart volna szervezni, akár egy új kelet-ukrajnai állam létrehozásával is. Harkovba akarta áthelyezni Kijevből az állami szervek egy részét. Ám az ukrán elnök tervét senki nem támogatta, ekkorra mindenkinek elege lett belőle. Janukovics a tervezett harkovi regionális gyűlésen sem jelent már meg Mihail Dobkin harkovi kormányzó intésére. Ehelyett Donyeckbe sietett.
A kijevi parlamentben a Majdant támogató erőknek sikerült többséget alkotniuk. Alekszandr Turcsinovot tették meg parlamenti elnöknek, sietve visszaállították a 2004-es alkotmányt és megfosztották Janukovicsot államfői tisztségétől. Janukovics alkotmányellenes leváltásával végső győzelmet aratott a Majdan.
