Az elmúlt néhány évben, mintegy kikapcsolódásképpen, sokat olvastam a történelmi Magyarország felbomlásáról. Trianonnak (hogy zajlottak a tárgyalások, hogyan alakultak ki a határok, milyen diplomáciai intrikák voltak háttérben, melyik meghatalmazott mit mondott és mit ajánlott, ki hogyan lobbizott stb.?) immáron könyvtárnyi irodalma van, de az, hogy mi vezetett Trianonhoz, egészen pontosan az ország felbomlásához, mintha kevésbé lenne reflektorfényben. Pedig Trianon csak szomorú és dilettáns záróakkordja volt a magyar állam felbomlásának, amely már 1918 tavaszán visszafordíthatatlanná vált (és a bomlás paradox módon a győztes breszt-litovszki béke után vált visszafordíthatatlanná, amikor tömegével özönlöttek haza a fogoly katonák, és ezzel az éhes, rongyos, és nagyon haragos embertömeggel nem tudott mit kezdeni az ország. Aki elolvassa az 1918-as tavaszi lapok híradásait, láthatja, hogy a magyar államszervezet ekkor már csak egy lépésre a szétestől. Csak egyetlen lépés választott el a szakadék szélétől és a láb lendülőben volt, hogy belehulljon a mélybe. 1918 tavaszán a közbiztonság szétesett, katona rablóhadak sokasága járta a városokat és vidékeket, egymást követték a katonazendülések, egyfajta erőszakspirál bontakozott ki, az állam erőszakmonopóliuma gyakorlatilag megszűnt, ami egy állam bomlásának a csalhatatlan jele (lásd a 2014-es Ukrajnát). Az ország ekkor már négy éve háborúban állt, az emberek elfásultak, mindennapos probléma volt az élelmiszerhiány, az áruhiány, a drágaság, a városi középosztály lerongyolódott, a mezőgazdasági árutermelők viszont soha nem látott bőségben éltek (bár a háború az ő fiaikat is érintette), ami iszonyúan irritálta és frusztrálta a magát különbnek érző (fő)városi polgárságot stb. Magyarország bomlása valójában már azelőtt megkezdődött, hogy Tisza István 1918 októberében kijelentette, „ezt a háborút elvesztettük.” Az más kérdés, hogy a hatalomra került Károlyi-kormány végzetes politikája nemhogy megállította volna, hanem még inkább felgyorsította a dezintegrációt, s az inga csak 1919 márciusában csapott vissza egy bunkósbot erejével és finomságával.

Nem Leninre akarom kenni a magyar állam felbomlását, ez tűrhetetlen leegyszerűsítés lenne, de hogy az Oroszországból 1918 tavaszán hazaérkező katonatömeg – önkéntelenül is - fontos szerepet játszott ebben az oszlási folyamatban, az egészen bizonyos. Jászi Oszkár írta erről: mindig tisztában voltam vele, hogy ha ezek az elkínzott, elvérzett, eltetvesedett, félholtra koplalt frontkatonák hazaérkeznek, s találkozni fognak beteg, elnyomorodott, uzsora és önkény által véresre mart családtagjaikkal vagy az urakká lett Drückebergerekkel, vagy kokottokká lett asszonyaikkal, vagy idegen férfiak által fogant gyermekeikkel – akkor itt egy szörnyű istenítélet fog bekövetkezni. Valahányszor, mint haditudósító, visszatértem valamely frontrészről, mindig mondtam az otthon duhajkodóknak vagy a vegetatív jólétben kérődzőknek: - Én ugyan csak páholyből néztem a dolgokat, és az igazi borzalmakat alig láttam, mégis az a kevés, amit a szörnyűséges drámából tapasztaltam, elég ahhoz, hogy megjósoljam nektek: ha a lövészárkok félállati lakói haza fognak jönni, ki fognak bennünket verni lakásainkból, be fognak feküdni hálószobáinkba, föl fogják falni éléskamráinkat, magukra fogják ölteni ruháinkat...és mindezzel szemben még azt sem fogom mondani merni nekik, hogy nincs igazuk..... Jászinak viszont sajnos igaza lett.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

A szörnyű, Európát elpusztító első világháború végének egyik „mellékhadszíntere” Ukrajnában volt. A szétrobbanó Orosz Birodalom e délnyugati végvidékein 1917-től kísérlet történt a független ukrán államiság megteremtésére. Az akkori események némelyike kísértetiesen emlékeztet arra, ami 2014-ben zajlott Ukrajna véráztatta földjén, ezért érdemesnek tartom itt krónikaszerűen felidézni (természetesen a "teljesség" igénye nélkül) az 1917-1920-as történéseket, annál is inkább, mert a múlt ismerete ad választ a jelen kérdéseire (Fjodor Lukjanov hívja fel a figyelmet egyik legutóbbi írásában, hogy Ukrajnában mintha állandóan ismétlődne a történelem). Ezen a Kárpátok és Dnyeper – Szeverszkij Donyec közötti térségben valamiért sohasem sikerül létrehozni stabil államiságot. Nem sikerült ez már az elsőként próbálkozó kazároknak sem, és a mostani, az ukrán nemzetállam megteremtésére irányuló kísérlet sem áll jól.

 

1917. március 15-én lemondott II. Miklós cár testvére, Mihály javára, aki egy nappal később olyan nyilatkozatot adott ki, miszerint csak a leendő Alkotmányozó Nemzetgyűlés felhatalmazásával vállalja az uralkodói tisztséget. Addig is az Ideiglenes Kormány vette át a hatalmat Oroszországban.

Még szinte meg sem száradt a pecsét II. Miklós lemondónyilatkozatán, március 17-én Kijevben ukrán értelmiségiek, katonák, munkások részvételével megalakul az önjelölt ukrán Rada.

Március 20-án a Központi Rada Mihajlo Hruscsevszkij történészt választja meg elnökének.

Március 22-én a Rada felhívást intéz az ukrán néphez, melyben a petrográdi Ideiglenes Kormány támogatására hívja fel az ukránokat.

Április 19-21-én megválasztják a Központi Rada 150 tagját és új elnökségét. A kongresszus határozata szerint a Központi Rada célja autonómia kivívása Ukrajnán belül, és szoros kapcsolat kialakítása mindazokkal az oroszországi népekkel, akik szintén autonómiát akarnak.

Május elején (5.-8.) került sor az I. Ukrán Katonai Gyűlésre. A Gyűlés egy katonatisztet, Szimon Petljurát választja meg elnökéül. A Gyűlés követeli önálló ukrán egységek felállítását, Ukrajna autonómiáját, külön ukrán minisztérium létrehozását az Ideiglenes Kormányban.

Június 3-án az Ideiglenes Kormány elveti az ukrán autonómiatörekvéseket. A Központi Radát nem tekinti az ukrán nép képviselőjének.

Június 28-án megalakul az önjelölt ukrán kormány Volodimir Vinnicsenko szociáldemokrata politikus vezetésével.

Június legvégén Galíciában megindul az orosz támadás, az ún. Kerenszkij-offenzíva. Július 3-án a Rada támogatásáról biztosítja az Ideiglenes Kormányt. Kijelenti, hogy nem akar elszakadni Oroszországtól.

Július 9. – Az Ukrán Rada kinyilvánítja Ukrajna szuverenitását az Orosz Birodalmon belül.

Július 13. – Az Ukrán Rada kimondja Ausztria-Magyarország ukránlakta területeinek Ukrajnához csatolását. A galíciai Kerenszkij-offenzíva azonban hamarosan kifullad, a Központi Hatalmak csapatai ellentámadásba mennek át.

Július 16. – Az Ideiglenes Kormány elismeri az ukrán kormányt és a Központi Radát, mint Ukrajna ügyeiben illetékes szerveket.

Július 23. - A német csapatok bevonulnak az Ausztria-Magyarországhoz tartozó, addig orosz megszállás alatt levő Tarnopolba.

Július 24. – A németek elfoglalják Halicsot.

Július 25. – Az osztrák-magyar csapatok bevonulnak Sztaniszlauba.

Július 27. – A németek elfoglalják Kolomeát (Kolomija).

Augusztus 1. - Az Est riportja szerint az oroszok kirabolták Tarnopolt a város kiürítése előtt. Főleg a boltosokat bántották. „Egy dúsgazdag tarnopoli zsidó kereskedő, aki teljesen koldusbotra jutott, beszéli, hogy szemeláttára kínozták meg leányát, aztán rájuk gyújtották a házat.”

Augusztus 2. – Az osztrák-magyar és a német hadsereg visszafoglalja Csernovicet.

Augusztus 4. - Az osztrák-magyar hadsereg visszafoglalja Brody kivételével egész Galíciát, Suceava kivételével egész Bukovinát. A központi hatalmak seregei Csernovictől keletre átlépik az osztrák-orosz határt.

Augusztus 5. – Önkormányzati választások a későbbi Ukrajnában. Az ukrán függetlenségi pártok teljes vereséget szenvednek.

Augusztus 18. – Az orosz hadsereg kiüríti Kamenyec-Podolszkot.

 

Ősszel, a bolsevik hatalomátvétel után megerősödnek az ukrán függetlenségi törekvések.

 

November 9. – Kijevben a bolsevikok kinyilvánítják magukat egyedüli hatalomnak.

November 19. – Kijevből a Központi Radához hű erők kiűzik a bolsevikokat, a cseh légiósok veszik át a város katonai ellenőrzését.

November 20. - A Rada Kijevben kikiáltja a szuverén Ukrán Népköztársaságot, Oroszország autonóm részeként.

November 25. – Az ukrán területek részt vesznek az Alkotmányozó Gyűlés választásain. A legtöbb szavazatot az ukrán eszerek kapják (az eredmények részletesebben itt).

December 16. – A szovjethatalom elismeri az ukrán szuverenitást, de egyben ultimátumot intéz a Rada felé: ne dezorganizálja a közös frontot, nem engedhet át idegen csapatokat, támogatást kell nyújtania a forradalmi csapatoknak az ellenforradalmi erők ellen. Ezen követelések 48 órán belüli nem teljesítése esetén hadiállapotban lévőnek nyilvánítja magát vele.

December 17. – Kijevben az I. Összukrán Munkás- Katona- és Paraszttanácsok ülésén a többség a Központi Radát támogatja.

December 23. – Anglia és Franciaország megállapodást köt Szimon Petljura ukrán nacionalista politikus támogatásáról.

December 25. – Harkovban megalakul az Ukrán Szovjet Köztársaság. Törvényen kívül helyezi a Központi Radát, és szovjet katonai segítséget kér. Küszöbön a polgárháború.

 

Az önállóság útját kereső Ukrajna, vagy helyesebb inkább ukrán nemzeti értelmiségről beszélni, tehát kezdetben lojális Oroszországhoz (ugyanakkor „oroszellenes”, vagy inkább birodalom-ellenes éllel keresi a szoros kapcsolatot azokkal, akik szintén távolodnának Petrográdtól). Az első ukrán kormány meglehetősen kétséges jogi körülmények között jön létre, és időt vesz igénybe, míg az oroszok elismerik. Az ukrán függetlenségi eszme nyáron még nem mozgatta meg az oroszországi ukrán tömegeket, a júliustól novemberig tartó időszakban azonban mintha változás következbe be e tekintetben – azaz rövid idő alatt az ukrán politikai hangulatban jelentős fordulat észlelhető (ami ismerős jelenség Ukrajna közelmúltjából is, lásd 1991 vagy 2004, 2014 eseményeit). A Petrográdhoz lojális ukrán vezetés orosz segítséggel akarja megszerezni Galíciát és Bukovinát.

Az őszi orosz hatalomváltás felerősíti az ukrán függetlenségi törekvéseket. Oroszország (a bolsevik vezetés) csak abban az esetben hajlandó elismerni Ukrajnát, ha az a petrográdi érdekeknek megfelelő politikát folytat. Miután ez nem következik be, a későbbi Kelet-Ukrajnában oroszbarát (szovjet) kormányt hoznak létre.

Közben más országok is „lecsapnak” Ukrajnára, felismerve, hogy az ukrán függetlenségi törekvések támogatásával sikeresen lehet gyengíteni Oroszországot.

 

 

                                                           1918

 

Január 3. – Odesszát a katonatanácsok szabad várossá kiáltják ki.

Január 10. – A bolsevikok elismerik önálló tárgyaló félként Ukrajnát a breszt-litovszki béketárgyalásokon.

Január 12. – A központi hatalmak elismerik Ukrajnát.  

Január 17. – Harcok Odesszában az ukrán és a bolsevik erők között.

Január 18. – Kikiáltják az Odesszai Népköztársaságot, mely elismeri a bolsevikok főségét.

Január 22. – A Rada deklarálja Ukrajna függetlenségét. Ukrajna eszerint az ukrán nép állama.

Január 29. - A bolsevikok kísérletet tesznek Kijev elfoglalására. A kijevi helyőrség egy része átáll a vörösökhöz. A városban utcai harcok törnek ki a bolsevikok és az ukrán függetlenség támogatói között, a Rada csapatai győznek.

Február 9. – A Központi Hatalmak különbékét kötnek Ukrajnával.

Kijevet megtámadják és elfoglalják a bolsevikok. A Rada Zsitomirbe menekül.

Február 12. – Breszt-Litovszkban a Központi Hatalmak aláírják „Ukrániával” a részletes békeszerződést. Eszerint kicserélik a hadifoglyokat és a civil internáltakat. Elismerik Ukrajna függetlenségét, Ukrajna élelmiszert szállít a Központi Hatalmaknak.

A lengyellakta területeken tiltakoznak a breszt-litovszki béke ellen, mely a cholmi kormányzóságot Ukrajnának juttatná. Harkovban kikiáltják a Donyeck-Krivoj Rog-i Köztársaságot, mely a Donbassz területére és a mai Délkelet-Ukrajna Dnyepertől keletre eső vidékeire terjedt ki. 

Február 28. – Ausztria-Magyarország is csatlakozik a keleti német támadáshoz. A Monarchia csapatai megérkeznek Podóliába. 

Március 1. - Kijevbe német és osztrák-magyar csapatok vonulnak be Petljuráék kíséretében. 

Március 3. – Aláírják a breszt-litovszki békét Németország, Ausztria-Magyarország, Bulgária, Törökország egyrészt, és Oroszország másrészt között. Eszerint a felek között véget ér a háború. A felek nem folytatnak a másik területén propagandát. Oroszország lemond nyugati területeiről (a Baltikumról, Belaruszról, Ukrajnáról), Karsról, Batumiról. Az orosz hadsereget és flottát leszerelik. Oroszország elismeri az ukrán államot és békét köt vele. Az oroszok kiürítik Esztlandot és Lívlandot, ahol a német hatóságok veszik át az ellenőrzést. Oroszország ugyancsak köteles kiüríteni Finnországot. A hadifoglyokat kölcsönösen visszaadják, a felek lemondanak mindenféle kártérítésről. Az orosz (bolsevik) csapatok elhagyják Kijevet és Ukrajnát.

Március 19. – A Központi Hatalmak csapatai bevonulnak Odesszába. Jekatyerinoszlávban egyesülnek a különböző ukrajnai szovjet köztársaságok.

Március 30. - Az ukrán kormány betiltja az orosz nyelv használatát a közigazgatásban.

Április 6. – Az ukrán Rada Volhínia, Podólia, Herszon, Tauria (kivéve a Krímet), Csernyigov, Poltava, Jekatyerinoszláv, Harkov, Kijev kormányzóságok átadását követeli Moszkvától, illetve ezen területek Ukrajnaként való elismerését.

Április 7. - A németek megszállják Harkovot. 

Április 9. - Berlin a mielőbbi béke megkötésére sürgeti Moszkvát Ukrajnával.

Április 13. – A Rada tiltakozik Románia és Besszarábia egyesülése miatt.

Április 28. – Kijevben német katonai közreműködéssel feloszlatják a Radát.

Április 29. - Szkoropadszkijt Ukrajna hetmanjává kiáltják ki Kijevben. Az Ukrán Népköztársaságból Ukrán Állam lesz.

Május 1. – A német csapatok bevonulnak Szevasztopolba.

Május 12. – Az orosz kormány tiltakozik a Krím német megszállása miatt. Mirbach moszkvai német követ szerint Berlin csak biztosítani kívánja az önrendelkezési jogot a Krím számára.

Május 23. – A Rada Szkoropadszkij hetman ellen fordul.

Június 5. – Dmitro Dorosenko ukrán külügyminiszter Az Estnek adott interjúban kijelenti, hogy Ukrajna szövetségesnek tekinti Ausztria-Magyarországot. „Ukránia sohasem felejtheti el, hogy a legnagyobb orosz elnyomás idején a monarchiában lakó ukránok szabadon éltek és kultúrájukat akadálytalanul fejleszthették. Az orosz okkupáció idejében mint Galícia és Bukovina főkormányzója személyesen láttam és tapasztaltam, hogy az ottlakó ukránok nemzeti érzését és lojális ragaszkodásait a legszigorúbb erőszakkal sem volt képes a cári hatalom megtörni.” Ukrajna mezőgazdasági termékeinek piacaként is tekint Ausztria-Magyarországra.

Ukrajna visszaköveteli Szentpétervárról az ukrán műkincseket. Ukrajna igényt tart a Krím-félszigetre is, Dorosenko azt állítja, hogy a Krím lakosságának többsége ukrán, akik Ukrajnához akarnak csatlakozni. A krími tatárok jogait Ukrajna tiszteletben fogja tartani.

Ezen kívül Ukrajna Besszarábiára is igényt tart. Besszarábia népe, úgymond, Ukrajnához akar tartozni, „és különben is a románoknak a világháborúban való szereplése semmiesetre sem adja meg nekik a jogcímet arra, hogy a háborúból meggazdagodva, Besszarábiával megajándékozva kerüljenek ki.” Ukrajna népszavazást akar Besszarábia kérdésében.

Továbbá, Dorosenko szerint a Kubán vidék ukrán lakossága is Ukrajnához akar csatlakozni.

Június 12. – Fegyverszünetet köt Ukrajna Oroszországgal.

Augusztus 15. – A németek blokádot vezetnek be a Krím ellen.

Szeptember 10. – Ukrajna kötelezettséget vállal, hogy élelmiszert és nyersanyagokat szállít Németországnak.

Október 18. - Lembergben Ukrán Nemzeti Rada alakul.

Október 19. – A lembergi Ukrán Nemzeti Rada Kelet-Galícia, Bukovina és Kárpátalja területét követeli.

November 1. - Ukrán fegyveres erők veszik át Lemberg ellenőrzését. A városházára felvonják az ukrán nemzeti zászlót. Kikiáltják a Nyugatukán Köztársaságot Lemberg székhellyel.

November 3. - A lengyelek támadást indítanak Lwow megszerzéséért.

November 13. – Németország háborús veresége után a szovjet kormány felmondja a breszti békét.

Lembergben az Ukrán Nemzeti Tanács, hat magyar vármegyét követel Ukrajna számára: Szepest, Sárost, Zemplént, Bereget, Ungot, Máramarost. Kijevben megalakul az Ukrán Népköztársaság Direktóriuma.

November 22. - Az ukrán fegyveres erők kiürítik Lvivet, ahová bevonulnak a lengyelek. A városban zsidópogrom kezdődik.

November 27. – A lembergi zsidók az Antanthoz fordulnak segítségért a városban elharapozó pogromok miatt.

November 28. - Az ukrán szovjetkormány is megdöntöttnek nyilvánítja Szkoropadszkij hetman hatalmát.

December 2. - Lembergben és Przemyslben a lengyelek antiszemita és ukránellenes pogromokat hajtanak végre.

December 14. - A Direktórium átveszi Kijev ellenőrzését, Szkoropadszkij Németországba menekül (ahol 1945-ben hal meg, a háború utolsó napjaiban). 

December 15. – Francia csapatok szállják meg Odesszát.

December 18. – Orosz fehérgárdista csapatok francia támogatással kikergetik az ukrán erőket Odesszából.

December 24. – Szovjet-Oroszország kijelenti, hogy nem ismeri el az Ukrán Népköztársaságot.

December 26. – A Direktórium veszi át Ukrajna irányítását.

 

 

Odessza az egyik olyan forró pont, ahol hamar harcok bontakoznak ki az ukrán függetlenségi és az „oroszbarát” (jelen esetben bolsevik)  csoportok között. Kijevben szintén utcai harcok tombolnak, bár a Dnyeper-parti városban érezhetően nagyobb támogatottsággal bír az ukrán függetlenség gondolata. A mai Nyugat-Ukrajna ekkor még Ausztriához tartozó része 1918 elején még nyugodtnak látszik (különösen a Központi Hatalmak keleti sikerei fényében).

A breszt-litovszki béke után egy ideig Németország diktálja a feltételeket Kelet-Európában. A német vezetés nincs könnyű helyzetben. Egyrészt igyekszik az oroszellenessé váló Ukrajnát istápolni, de fenn akarja tartani korrekt kapcsolatát a bolsevik Oroszországgal is.

Az európai országok arra törekszenek, hogy elismertessék Oroszországgal Ukrajnát. Néhány szerződés születik is erre vonatkozóan (Breszt-Litovszk), de ezek a valóságban inkább csak tűzszüneti egyezmények.

Noha a breszti béke arra kötelezte volna Oroszországot, kössön békét Ukrajnával, ez nem történt meg. Közben Kijev is (a Rada, majd Szkoropadszkij német bábrezsimje), miközben a háta mögött lévőnek véli Németországot, újabb és újabb területi követeléseket fogalmaz meg Oroszországgal szemben. Kijev a Krím és a Kubán vidék Ukrajnához csatolását is követeli.

Látható, hogy a Krím az egyik legvitatottabb terület volt már 1918-ban is. A félszigetre igényt tartott Oroszország, Ukrajna, de Németországnak is megvoltak a maga elképzelései Krím jövőjéről.

A kijevi hatalom 1918-ban ukrán nemzetállam építésébe kezdett az oroszajkú népesség érzéseit sértve.

Az „orosz hatalom” a későbbi Ukrajna keleti és déli vidékein, tehát az oroszajkú vidékeken tört előre, ügyet sem vetve a breszti békére (hibrid háború?).

Miközben az orosz-ukrán harcok zajlottak, Ukrajna és Oroszország közös nevezőre tudott jutni abban, hogy mindketten ellenségnek tekintették Romániát, nem fogadták el Bukarest besszarábiai hatalmi inspirációit.

A „német rend” Ukrajnában a császári Németország és Ausztria-Magyarország összeomlásáig tartott. A német összeomlás után a Kurszkban alapított ukrán bolsevik kormány – orosz támogatással – katonai műveleteket kezd Ukrajna ellen. Külső támogatás híján a kijevi ukrán nacionalista rezsim hamar összeomlik.

Ausztria bukásával Galícia hovatartozásának kérdése is napirendre került. Októberben a lengyel többségű Lembergben Ukrán Nemzeti Tanácsot kiáltottak ki. A városban zsidópogromok sora zajlott le. A vérszemet kapott ukrán nacionalisták már novemberben egész magyar vármegyéket kezdtek követelni  

 

                                                        1919

 

 

Január 3. – A szovjet csapatok elfoglalják Harkovot.

Január 6. – Harkovban (ismét) kikiáltják az Ukrán SzSzK-t.

Január 16. - Az ukránok bevonulnak Máramarosszigetre, Munkácsra, Szolyvára, Csapra, Beregszászra. Ukrajna hadiállapotban lévőnek tekinti magát Oroszországgal.

Január 22. – Egyesül az Ukrán Népköztársaság és a Nyugat-Ukrán Népköztársaság (utóbbi autonóm terület lesz).

Február 2. – A Direktórium elhagyja Kijevet és Vinnyicába költözik át.

Február 5. – A szovjetek elfoglalják Kijevet.

Február 6. – Az Antant elismeri Ukrajna szuverenitását.

Február 9. – Lengyel csapatok nyomulnak be Bresztbe, majd tovább haladnak kelet és dél felé. A bevonuló lengyelek felszámolják az Ukrán Népköztársaság szerveit.

Március 10. – Harkovban elfogadják az Ukrán SzSzK első alkotmányát.

Március 14. – Nyikolajevet elfoglalják a vörösök. Március végére csak Zsitomir és Vinnyica marad az Ukrán Népköztársaság ellenőrzése alatt.

Április 5. - A franciák kiürítik Odesszát.

Április 8. - A bolsevikokat támogató Grigorjev atamán seregei elfoglalják Odesszát. 

Június 25. – Az Antant felhatalmazza Lengyelországot Kelet-Galícia megszállására a Zbrucs folyóig. 

A fehérek elfoglalják Harkovot. 

Július 17. – A lengyelek befejezik Kelet-Galícia megszállását.

Augusztus 23. -Gyenyikin ellenforradalmi erői megszállják Odesszát. 

Augusztus 30. – A nyáron indított ellentámadás eredményeképpen a Direktórium csapatai és a fehérek is bevonulnak Kijevbe. A fehérek kiűzik az ukránokat Kijevből.

Őszre megint összeomlik az Ukrán Népköztársaság, melynek tényleges vezetője, Petljura Varsóba menekül.

Október 14. - A vörösök rajtaütnek Kijeven, 

Október 15. - Fehér ellentámadás indul Kijev visszafoglalására. Zsidópogromok Kijevben. 

December 8. – Curzon angol külügyminiszter javaslatot tesz a lengyel – keleti szláv etnikai vonal mentén megrajzolandó jövendő lengyel-orosz határra.

December 12. - A szovjetek visszaszerzik Harkovot. 

December 16. - A vörösök elfoglalják Kijevet, kiűzve a városból Gyenyikin fehér csapatait.

 

A magára maradt Ukrajna tehát nem tudott szembeszállni a bolsevikokkal. Az ukrán vezetés hadiállapotban lévőnek tekintette magát Oroszországgal szemben (mint 2015-ben), de Moszkva nem üzent hadat nyíltan Ukrajnának. Az ukrán hadsereg az 1919-es harcok folyamán szétolvadt, nagyon sokan átálltak az orosz (bolsevik) oldalra, vagy nem akartak harcolni. Már 1919-ben számos önállóan tevékenykedő fegyveres alakulat jött létre a káoszba zuhanó Ukrajna területén (a legismertebb ezek közül Mahno csoportja volt).

Az ukrán függetlenségi remények lényegében már 1919 végére elszálltak. Az ukrán nacionalisták utolsó reményként Lengyelországban bízhattak. Mint a múltban már oly sokszor, ismét megindult a lengyel-orosz vetélkedés Ukrajnáért, de ebben a harcban az ukránok csak epizódszerepet játszhattak...

 

                                                           1920

   

Február 7. - A vörösök végleg visszafoglalják Odesszát. 

Április 21. – Pilsudski marsall együttműködési megállapodást ír alá Petljura ukrán vezetővel. Ebben elismeri Petljurát törvényes ukrán vezetőnek, Ukrajnát független államnak, de csak az 1772-es lengyel határoktól keletre.

Április 25. – Lengyel támadás indul Szovjet-Oroszország ellen.

Április 26. – Józef Pilsudski Zsitomirben tartott beszédében kijelenti, hogy Ukrajnának joga van a függetlenségre és berendezkedése megválasztására.

Április 28. – A lengyel csapatok előrenyomulnak a Csernobil – Kazatin – Vinnyica vonalig.

Május 7. – A lengyel hadsereg bevonul Kijevbe.

Május 14. – Szovjet ellentámadás indul a lengyel fronton.

Május 27. – Kifullad a szovjet támadás a lengyel fronton.

Június 1. – Újabb lengyel támadás a szovjet fronton.

Június 5. – Bugyonnij 1. lovashadserege áttöri a lengyel frontot.

Június 10. – A lengyelek kiürítik Kijevet.

Június 12. – A Vörös Hadsereg visszafoglalja Kijevet (1917 tavasza és 1920 nyara között Kijevben 13 alkalommal következett be hatalomváltás!).

Július 4. – Újabb szovjet offenzíva indul a lengyel front északi szárnyán.

Július 11. - A Vörös Hadsereg elfoglalja Minszket.

Augusztus 1. – Orosz csapatok elfoglalják Bresztet.

Augusztus 12. – A szovjet csapatok elfoglalják Kamenyec-Podolszkot.

Az augusztusi varsói csata után ismét lengyel ellentámadás következett. Az 1921. március 18-i rigai béke véglegesítette Lengyelország és Oroszország határait. Ennek révén Lengyelország jelentős keleti szláv területeket kebelez be, az államhatár mintegy 200 kilométerre keletre húzódik a lengyel – keleti szláv etnikai határtól.

Azaz az ukrán területeket a lengyelek és az oroszok felosztották egymás között.

Az ukrán nemzeti forradalom vereséggel ért véget.

Lengyelország a két világháború között erőszakos polonizációs politikát folytatott a kelet-lengyelországi területeken, az Ukrán SzSzK - a mai Ukrajna jogelődje - pedig a Szovjetunió egyik alapító tagköztársasága lett. Az Ukrán SzSzK (orosz támogatással) nagyrészt valóra váltotta az ukrán nemzeti álmokat: mégiscsak létrejött egy ukrán köztársaság, mely megszerezte Kelet-Galíciát Lemberggel és Tarnopollal (1939); Észak-Bukovinát Csernovcival (1940); Dél-Besszarábiát (1940); "Kárpát-Ukrajnát" egészen a Tiszáig (1945); és még a Krímet is (1954). 

 

 

Cimkék: II. Miklós, Ukrajna, Rada, Kerenszkij-offenzíva, Kijev, Galícia, Bukovina, 1917, Ideiglenes Kormány, Odessza, Központi Hatalmak, 1918, breszti béke, Berlin, Ukrajna története, Németország, Lemberg, Szkoropadszkij, Központi Rada, Ideiglenes Kormány, ukránok, ukrán nép, 1918, 1919, 1920, 1921, 2014

Országok: Belarusz Ukrajna Oroszország