Amikor Vlagyimir Putyin elkezdett dolgozni az NDK-ban, már nős ember volt. Későbbi feleségét egy barátja révén ismerte meg Leningrádban. A barát színházba, Arkagyij Rajkin egyik estjére hívta meg Putyint, és lányokat is ígért. A jól sikerült este után megint elmentek színházba, de ekkor már Putyin szerezte be a jegyeket. Az egyik lány Ljuda, Putyin felesége lett később.

A visszaemlékezések szerint nem volt valami elsöprő szerelem köztük. „-Mennyi ideig találkozgattak az esküvő előtt? – Sokáig. Valami három évig. 29 éves voltam. Megszoktam, hogy mindent előre megtervezek. És a barátaim is azt mondták, «Figyelj, nősülj már meg!»”

Ljudmila Kalinyingrádból származott, légiutaskísérőként dolgozott. Így emlékszik vissza az első benyomásokra Putyinról: „Nagyon szerényen, mondhatnám szegényesen volt öltözve. Egészen szürke ember, az utcán nem vettem volna észre.” Ám amikor már Putyin szerzett jegyet a színházba, „Megértettük, hogy Vologya olyan ember, aki tud jegyet szerezni bármilyen színházba.” Azaz a szürke kis ember elő tud teremteni dolgokat a hiánygazdaságban.

A barát Szergej Roldugin így emlékszik vissza az első találkozásra. A találkozót a Nyevszkij proszpekten beszélték meg, ahová Roldugin a vadonatúj Zsigulijával érkezett. „A lányok időben, ahogy megbeszéltük, megérkeztek. Az egyik közülük Ljuda volt. Nagyon szimpatikus lány. Beültek hozzám a Zsiguliba. Vártuk őt. Nagyon kellemetlen volt számomra, ott ültem velük, közben feltűntek mindenféle ismerősök, rámköszöntek...Egy órát vártunk. Végül feltűnt Vologya. Ő egyébként szinte mindig késik. Elmentünk a színházba. Hogy mit néztünk meg, arra természetesen nem emlékszem. Egyáltalán nem emlékszem.”

Putyin azt mondta Ljudmilának, nyomozóként dolgozik, ami magától értetődött, hiszen Putyinnak, mint a KGB munkatársának fedőcéllal nyomozói igazolványa volt.

Ljudmila Putyina szavai szerint első látásra beleszeretett...Leningrádba. Ljudmila ezután Kalinyingrádból repülőn utazgatott Leningrádba, hogy találkozzon Vlagyimirrel. Beszámolója alapján úgy tűnik, a hölgy volt a kapcsolat fenntartásának kezdeményezője...”Három és fél évig udvaroltam neki!” Házassági ajánlatot azért már Putyin tett.

A házasság után Putyin szüleinek 27 négyzetméteres lakásában éltek.

Az NDK-ba, Drezdába 1985-ben érkeztek meg, együtt, mint férj és feleség.

A külföldi élet bizonyos mértékben megváltoztatta Putyin gondolkodásmódját. Ismét utalt arra, hogy a KGB-ben generációs-mentalitásbeli különbség volt az öreg sztálinisták, és az ő nemzedéke között. „Amikor visszatértünk külföldről, nehezen illeszkedtünk be a hazai valóságba, láttuk, mi folyik nálunk...Mi fiatalok, gyakran beszélgettünk idősebb kollégáinkkal. Most nem feltétlenül az öregekről beszélek, akik még emlékeztek a sztálini időkre, hanem mondjuk így, munkatapasztalattal bíró emberekre gondolok. Ez egy teljesen más generáció volt, más nézetekkel, értékítélettel, hangulattal.” Azaz az 1980-as évek fiatal KGB-sei meglehetősen kritikusan viszonyultak a szovjet viszonyokhoz. Még szerencse, hogy „A hírszerzésben megengedték a másként gondolkodást, olyanokat mondani, amiket csak kevesen engedhettek meg maguknak.”

A Putyin-házaspár Drezdában a Stasi egyik épületében lakott. Az épületben lényegében csak hírszerzők éltek, a Stasi vagy a KGB munkatársai. Azonban, Ljudmila Putyina érdekes megjegyzése szerint az NDK-sok, eltérően tőlük, „Még komolyan hittek a kommunizmus fényes jövőjében.” Ezt Putyin is megerősítette: „Ez egy keményen totalitárius ország volt a mi harminc évvel korábbi mintánk és berendezkedésünk alapján. Különben a tragédia abban volt, hogy sok ember őszintén hitt ezekben a kommunista ideálokban.” – emlékezik vissza az 1980-as évekre az akkor már „cinikus KGB-s” Putyin.

Putyin politikai hírszerzést folytatott az NDK-ban. „Információszerzés politikai szereplőkről, a potenciális ellenfél terveiről.” Kicsit konkrétabban: „A szokásos hírszerző tevékenység: információforrások beszervezése, információszerzés, elemzés, ezek továbbküldése a központba. A politikai pártokról szóló információkról van szó, az ezekben a pártokban zajló folyamatokról, a vezetőkről, maiakról és lehetséges holnapiakról, emberek karrierjéről pártokon és az államapparátuson belül. Fontos volt tudni ki mit csinál, mi történik a minket érdeklő ország Külügyminisztériumában, hogyan határozza meg politikáját különböző kérdésekben a világ különböző pontjain. Vagy, milyen lesz partnereink álláspontja a leszerelési kérdésben, például. Természetesen, hogy ilyen információt szerezzünk, források kellenek.” „Pártvonalon” nem dolgoztak, mert az tilos volt.

Az információforrásokat sok esetben megvásárolták. Vajon az a logika, melyet egyes elemzők Putyinnak tulajdonítanak, miszerint (Nyugaton) minden megvehető, minden csak pénzkérdés, az állítólagos értékközösség csak kamu, nem-e külföldi hírszerző tapasztalataiból ered az orosz elnöknél?

A hírszerző-élet persze bizonyos bezártságot követelt. Ljudmila Putyina sem építhette szabadon emberi kapcsolatait, ha valakivel nem volt ajánlatos barátkozni, szóltak neki.

Az NDK-ban édes élet volt a szovjet viszonyokhoz képest. „Oroszországból érkeztünk, ahol deficit és sorok, ott meg minden volt.”  Putyinék rendszeresen jártak sörözni Radebergbe, a neves sörfőzdébe. Hétvégenként szolgálati Zsigulijukkal járták Szász-Svájc kirándulóhelyeit.

Putyint az NDK-ban végzett munkájáért előléptették, ő maga megkapta az  „NDK Nemzeti Népi Hadseregéért végzett kiemelkedő szolgálatért” érdemérmet.

Putyin az interjúban ellentmondó információkat közölt az Stasival való együttműködésről. Először azt mondta, a Stasi minden tevékenységüket kontrollálta. „Barátaink, ahogy neveztük az NDK állambiztonságának munkatársait, mindenről másolatot készítettek, amit csináltunk. Mindez megmaradt a levéltárukban...Munkánk jelentős részét az NDK polgárain keresztül végeztük. Ők mindannyian ismertek. Minden átlátható és világos. És mindez ismert a német kémelhárítás számára is.”

Később viszont azt mondta, hogy az összes dokumentumot megsemmisítették, amikor világossá vált, hogy elkerülhetetlen az NDK bukása. „Mindent megsemmisítettünk. Minden kapcsolatot, az egész ügynökhálózatot. Én személyesen égettem el rengeteg anyagot. Égettünk éjjel és nappal. A legértékesebb anyagokat kivittük Moszkvába.” Mindez 1989-ben történt.

Amikor a tömeg Drezdában megtámadta a Stasi épületét, Putyint küldték ki tárgyalni. Elmagyarázta, hogy ők szovjet katonai fennhatóság alá tartoznak. Putyinék beavatkozást kértek a felsőbb hatóságoktól, de azt válaszolták nekik, „Moszkva hallgat”, nem tudnak mit tenni. „Ez a Moszkva hallgat...Nekem akkor támadt az a benyomásom, hogy az ország többé nem létezik. Világossá vált, hogy a Szovjetunió beteg. És ennek a halálos, gyógyíthatatlan betegségnek a neve bénulás. A hatalom lebénulása.”