Dominik Geppert, Sönke Neitzel, Cora Stephan, Thomas Webber német történészek a Die Weltben megjelent írásukban Németországnak az első világháború kirobbanásában játszott szerepével foglalkoznak.

Németország számára nem könnyű feladat az első világháború értelmezése, és nemcsak azért, mert a második világégés mintegy háttérbe szorította az 1914-1918-as nagy háborút, hanem mert az elmúlt évtizedekben, a ’60-as évektől kezdve a politikai megnyilatkozásokban, iskolákban, lapokban azt hangsúlyozták, Németországot terheli a felelősség nemcsak a második, de az első világháború kirobbanása miatt is.

Némely országokban pedig elterjedőben van az a nézet, hogy Berlin mostani gazdaságpolitikája egy harmadik kísérletnek tekinthető azzal a céllal, hogy Németország maga alá vesse Európát.

Az új kutatások rávilágítanak arra, hibás az a nézet, miszerint a Német Birodalom világuralomra törekvése közepette provokálta volna a Brit Birodalmat, és a szövetségesek csak a német hataloméhséget akarták megfékezni – állítják a szerzők.

Az új Európa alapgondolata, hogy a német nemzeti eszmét gúzsba kell kötni, mert az veszélyt jelent a kontinens számára, de ez hamis feltételezés a történészek szerint. Meg kell haladni az egységes Európa és a nemzetállam közti vélt ellentétet.

Az 1914-es lokális konfliktus Nagy-Britannia beavatkozásával vált globális méretű háborúvá – írják a történészek. Belgium „szuverenitásának megsértése” nem ok, hanem ürügy volt London számára a beavatkozásra.

A későbbi propagandisták szerint ez a háború szabadságról, demokráciáról, emberi jogokról szólt. Valójában a politikai elitek nagyon is érdekeltek voltak a háború kirobbantásában, és nem morális, hanem hatalmi szempontok vezérelték őket.

Oroszország nem a szláv népek szabadságáért, hanem saját expanzív törekvéseitől vezérelve harcolt. Franciaország nemcsak passzív elszenvedője volt a német támadásnak, Párizs tudta, hogy háború esetén számíthat London és Szentpétervár támogatására. Az angol politikai elit nem volt olyan békeszerető, mint ezt később beállították, és Ausztria-Magyarországot sem Németország akarattalan bábjaként kell elképzelni.

„A német vezetést tulajdonképpen védelmi célok vezérelték – korlátozott hegemóniát kialakítani az európai kontinensen, ami Bismarck idején is létezett, s ez távol állt a világuralmi céloktól.” – írják a német történészek.

Németországnak a belga nőket és gyerekeket meggyalázó barbár szerepe jutott ebben a háborúban, de a hidegháború és a Nyugat-Kelet szembenállás vége lehetővé tette a propagandisztikus kliséktől való megszabadulást. Európa jelenlegi válsága azt is mutatja, milyen sokat veszíthet a kontinens a történelmi fikciók révén.

(Dominik Geppert, Sönke Neitzel, Cora Stephan, Thomas Webber: Warum Deutschland nicht allein schuld is, welt.de, 2014. 01. 04.)