1891. május 31-én vágtak bele a Moszkvát (korábban Pétervárat) Szibériával, majd az orosz Távol-Kelettel összekötő, legendás transzszibériai vasútvonal építésébe. Mindössze tizenkét évvel később, az első szerelvény befutott Moszkvából Vlagyivosztokba. Maga a vonal 9.288,2 kilométer hosszú, 19,1 százaléka halad európai területen, s 80,9 százaléka Ázsián keresztül. 87 jelentősebb várost érintenek a szerelvények, melyek megfelelnek a korábbi szibériai orosz expanzió útvonalának. 16 hatalmas folyón kellett hidat építeni, többek között a Volgán, az Obon, az Amuron és az Usszurin, hogy eljussanak a Csendes-óceánig. 207 kilométer a Föld legnagyobb édesvizű tava, a Bajkál-tó mellett halad. A teljes utazás 7 napot vesz igénybe, miközben az utasok 8 időzónát lépnek át. (A Google és az RZD szakembereinek hála ma már bármelyik internet felhasználó virtuális utazást tehet a vonal teljes hosszán.) 

A legvalószínűbb becslések szerint a teljes építkezés 1 455 413 000 arany rubelbe került Oroszországnak. Az építkezést természetesen a klimatikus viszonyok is lassították, hiszen a júniusig fagyott talajon minden évben csak későn kezdhették meg a munkát. Télen pedig a gyakran mínusz 40 fokban lehetetlen volt vasútvonalat építeni. További gátló tényezőt jelentettek a különböző betegségek, amit tovább súlyosbított az orvosi és kórházi ellátás krónikus hiánya. Ráadásul a sokszor embertelen és veszélyes munkakörülmények munkások ezreinek halálához vezetett.

A vasútvonal villamosításához 1929-ben fogtak hozzá, melyet csak a következő században, 2002. december 25-én fejeztek be. A vasútvonal az RZD (Oroszországi Államvasutak) számára, összességben nézve, mind a mai napig nyereséges: a teherszállítás nyereséget termel, a személyszállítás pedig kifizetődő. Igaz ugyan, hogy az orosz Távol-Keletet az európai Oroszországgal összekötő közút átadása után elvesztette monopolhelyzetét a közlekedésben, de előnyét még jó ideig őrizni fogja.