„A kémlelőnyílásokból láttam a felhőket és azok könnyed árnyékait, melyek a kedves, de oly’ távoli Földre vetültek. Majd az égre pillantva felébredt bennem a kolhoztag fia: a kozmosz fekete és tele van csillagokkal mintha csak egy frissen bevetett mezőt látnék. Boldog voltam, mégis félelem bujkált bennem, amikor arra gondoltam, hogy éppen rám bízták ezt az űrszerkezetet, egy felbecsülhetetlen értékű kincset, mely népem annyi fáradtságos munkájának és nagyszerű teljesítményének az eredménye” – maga az ünnepelt Gagarin mesélte el a fenti szavakkal űrutazását, a világtörténelem egyik legnagyszerűbb pillanatát. Az őt körülvevő siker és érzelmek az emberiség egyik örök érvényű hősévé, a korszak meghatározó kulturális ikonjává emelték a fiatal pilótát.

Pontosan reggel 9 óra 7 perckor startolt az akkor még hermetikusan elzárt Bajkonurból, a szovjet űrprogram titkos bázisáról. Az őt szállító űrhajó a Vosztok nevet kapta, éppen a glóbuszt keletről megvilágosító fény után. A szovjet fővárosban még április 12-én is havazott. Azon az ötven évvel ezelőtti napon a moszkvai rádió majd’ 25 percet várt a fellövés után, hogy beolvassa a KGB által előkészített három jelentés egyikét. A végül az éterbe jutó kommüniké mellett a másik kettő a misszió kudarcára, egy esetleges tragédiára vonatkozott volna.

Gagarin egy teljes kört tett meg a világűrben 108 perc alatt, majd a visszatérés során kis híján örökre eltávozott az élők sorából, mivel a pályára állításra használt rakétákat szállító egység nem vált le az űrkapszuláról. Az egyensúlyából kibillentett egység irányíthatatlan forgásba kezdett, míg el nem érte az atmoszféra határát, ahol a bejutást kiváltotta hő leválasztotta a hajtóműveket erősítő fémhuzalokat. A röppálya csak ezután vált kiszámíthatóvá, az utazás pedig már-már nyugodt, biztonságos véget ért. Aztán történt valami teljesen váratlan. A hétezer méteren elvégzett katapultálás után, az ejtőernyővel végrehajtott ereszkedés közben véletlenül kinyílt a tartalék ejtőernyő is. Ekkor egy pillanatra fennállt a veszély, hogy a két ernyő kötélzete összegubancolódik, a kozmosz frissen sült Kolombusza pedig magatehetetlen kődarabként zuhan le a földre. Bár Jurij saját bevallása szerint aggódott a földetérés előtt, szerencsére utóbbi minden baj nélkül lezajlott. Az Engels városa közelében, attól dél-keletre fekvő Szmelovka falu Lenyinszkij Puty kolhozánál tért vissza az űrből. A felszántott földön, a barázdák között Anna Taktarova, kislánya és egy borjúcska igyekeztek a fura jövevény elé, aki narancssárga szkafandert és fehér sisakot viselt. Mindannyian megijedtek a fura szerzettől, aki akár egy újabb amerikai is lehetett volna. A rádióban ugyanis már hónapok óta beszéltek Gary Powers pilótáról, akit a szovjet légtérben kémrepülés közben lőttek le egy rakétával. Jurij levette a sisakot és mosolyogva szólt a három megrettent, de barátságos idegennek: „Közületek vagyok való én is. Szovjet ember vagyok. Az első ember a világűrből. Van telefonotok, mert közölnöm kell, hogy épen és egészségesen megérkeztem?”

A szerencsés kiválasztott ekkor 27 éves volt, és 19 másik társával együtt jelölték a szovjet űrprogramba. Az összes jelentkező száma elérte a 3461 főt. Édesapja ács volt, aki a helyi öntödében dolgozott. A kis Gagarin mindig is rajongott a repülésért, ezért a légierőbe jelentkezett. Akárcsak a többi kozmonauta, ő sem félt attól, hogy beszálljon az űrkapszulába, holott a korábbi öt kilövés nem mindegyike végződött sikerrel.

A fedélzeten különböző állatok, általában kutyák voltak. 1961. március 9-én a négylábú Csernuska indult az űrbe, egy Ivan Ivanovics névre keresztelt próbababával, ami embernek szánt szkafanderben és ülésben tette meg az utat. Egyszer megkerülték a Földet, és sikeresen landoltak. Már csak egy útra volt szükség. 1961. március 25-én indult el az utolsó kutyás expedíció: Ivan Ivanovics társa Zvezdocska volt. A hős bundások hangját és ugatását rögzítették, áldozatuk nélkül sosem bizonyosodhattak volna meg afelől, hogy a Vosztok képes épségben embert juttatni a világűrbe, majd onnan utasát visszahozni bolygónkra. Az ember legjobb barátai pedig a tudomány legendás hőseivé, egyszersmind tragikus áldozatokká váltak.

Gagarin utazása a Szputynik-sokk időszakának tetőpontjaként szolgált. A titkos szovjet fejlesztések sikere 1957-től kezdve megdöbbentette a nyugati világot, elsősorban az Egyesült Államokat, mely biztos volt elsőségében az űrkutatás, a rakétatechnológia és a számítástechnika terén. Még a legfürkészebb szemek sem láthattak át a leereszkedett vasfüggönyön. A kozmoszban aratott hangos sikereket Moszkva a rendszer dicsőségének hirdetésére használta fel, mintegy bizonyítandó a szovjet állam felsőbbrendűségét. A sikeres űrbéli küldetések így gyakran váltak politikai eseménnyé. Éppen utóbbi, a Kreml akkori ura által vezetett politika fedte el a zseniális mérnök-tervező, Koroljov nevét. Hruscsov döntése értelmében rendes nevét nem lehetett sem leírni, sem kimondani, csupán a Főtervező vagy a Főkonstruktőr elnevezéseket engedték használni.

„Jurij kilövésének időpontját apám választotta” – árulta el Szergej Hruscsov, a volt pártfőtitkár mérnök fia, aki számos űrkutatással kapcsolatos kutatásban vett részt, mielőtt 1991-ben az Egyesült Államokba távozott. „Ebben az egy esetben, ha úgy tetszik, megszegte a szabályt, hiszen Gagarinnak május elsején kellett volna startolnia. De hat hónappal korábban Bajkonurban egy rakéta felrobbant és 81 mérnök, szerelő, technikus vesztette életét, nem beszélve az ott tartózkodó magas rangú parancsnokokról. Apám egyszerűen nem akarta kockáztatni, hogy a munka ünnepe összeolvadjon egy esetleges katasztrófával. Ezért április 12-ére tűzték ki az indulás időpontját.”

Gagarint a sikeres küldetés után a kommunista eszme utazó nagykövetévé tették, aki számos földrészen járva országok tucatjait kereste fel, és számolt be élményeiről. Bár híressé vált, a visszatérés utáni felfokozott hangulat lecsengésével együtt egyre inkább magába fordult. Sosem engedték meg, hogy újra eljusson a kozmoszba, így visszatért a légierőhöz. 1968. május 27-én sokáig tisztázatlannak számító körülmények között lezuhant MiG-15-ös gépével egy ártatlannak tűnő manőver során. Társa, a Szovjetunió hőse, Vlagyimir Szerjogin berepülőpilóta is a szörnyű baleset áldozatául esett. A repülési zónát aznap beborító köd sokak számára még mindig homályként borul az emberiségnek új jövőt álmodó Gagarin emlékére.