A tatárok után a keleti szláv, zömmel pravoszláv ukránok Oroszország legnagyobb számú nemzeti kisebbsége. Az oroszok mellett az ukránok – és a tatárok – vettek részt leginkább Oroszország kolonizálásában. A 19. század végén még igen jelentős volt az Észak-Kaukázusban és a Távol-Keleten élő ukránok száma és aránya.

1926-ban még csaknem 8 millió ukrán, pontosabban, magát ukránnak való személy élt Oroszországban, igaz, ezeknek csak mintegy kétharmada beszélt ukránul.

A ’30-as években jelentősen csökkent az oroszországi ukránok száma. A csökkenés döbbenetes mértékű (még úgy is, ha ebből kivonjuk a ’30-as években tagköztársasági státust szerző korábbi autonóm területeken, a kazahsztáni 860 ezer, és a kirgizisztáni 64 ezer ukránt): az oroszországi ukránok több mint fele 9 év alatt „eltűnt”. A csökkenésben minden bizonnyal meghatározó szerepe volt, hogy a korábban magukat ukránnak való személyek (főleg azok, akik nem is tudtak ukránul) ezúttal orosznak vallották magukat. Az oroszországi ukránok száma a ’30-as évek után soha nem emelkedett a korábbi szintre.

A második világháború után 3,5 millió körül stabilizálódott az oroszországi ukránok száma, igaz, körükben igen jelentős volt az asszimiláció, a magukat ukránnak való személyek mintegy fele nem is tudott ukránul. Ez az arány csak romlott a szovjet évtizedekben, s noha 1989-re 4,3 millióra nőtt az oroszországi ukránok száma, de ezeknek csak 42 %-a volt ukránajkú.

A ’90-es években ismét jelentősen csökkent az oroszországi ukránok száma, 3 millió alá.

1926-ban sok ukrán élt az európai Oroszországban, 10 % fölött a következő megyékben: Voronyezs (1 078 ezer fő, 33 %), Kurszk (554 ezer fő, 19 %), Szaratov (202 ezer fő, 7 %), Sztálingrád (140 ezer fő, 10 %), Brjanszk (132 ezer fő, 7 %), Szamara (80 ezer, 3 %), a Krími ASZSZR-ben (77 ezer fő, 11 %), Volgai Német AK (68 ezer fő, 12 %), Kalmük AK (14 ezer, 10 %), Asztrahány (13 ezer, 13 %).

Az Észak-Kaukázusban több mint 3,1 millió ukrán élt 1926-ban, 3,8 millió orosz mellett. Ukrán többségű volt a donyecki (206 ezer fő, 55 %), kubányi (915 ezer fő, 62 %), és a taganrogi körzet is (191 ezer fő, 72 %).

Az Urálban jelentős volt az ukrán népesség Orenburg megyében (112 ezer fő, 15 %).

Szibériában 827 ezer ukrán élt ekkor (azaz a 6,7 millió orosz után az ukránok alkották Szibéria második legnagyobb népét – a lakosság 9,5 %-át). Szibéria összes körzetében megtalálható volt az ukrán népesség. Ukrán többségű volt az altáji szlavgorodszki körzet (202 ezer ukrán, 175 ezer orosz, 47 ill. 40 %). Az ukránok aránya 10 % fölött volt a nyugat-szibériai kamenszki körzetben (70 ezer fő, 16 %), az omszki körzetben (159 ezer fő, 19 %), és az altáji rubcovi körzetben (64 ezer fő, 15 %).

A Távol-Keleten 315 ezer ukrán élt (a népesség 18,24 %-a). Itt egyetlen körzet sem volt ukrán többségű, bár az ukrán lakosság mindenütt jelen volt. Különösen nagy volt az ukránok aránya a vlagyivosztoki (148 ezer fő, 33 %), illetve az amúri körzetben (100 ezer fő, 26 %).

1937-ben az európai orosz területeken Voronyezsben már csak 482 ezer ukrán találunk, Kurszkban 191 ezret, Szaratovban 93 ezret, Sztálingrádban 93 ezret, a Volgai Német AK-ban 47 ezret. A Kalmük ASZSZR-ből úgyszólván teljesen eltűntek az ukránok, 1937-ben már csak 565 fő maradt a korábbi 14 ezerből.

Elképesztő csökkenést észlelhetünk az Észak-Kaukázus-i ukránok körében a ’30-as években: a számuk 41 ezer főre csökkent 1937-re a korábbi 3 millióról (az 1932-1933-as éhínség ezt a területet is sújtotta).

Nemcsak csökkenés észlelhető azonban a ’30-as években az oroszországi ukránok között. A Krímben 128 ezerre nőtt az ukránok száma, de növekedés tapasztalható az orenburgi ukránok körében is (142 ezer főre).

A Távol-Keleten is szolidan nőtt az ukránok száma a ’30-as években (328 ezer főre).

Azaz a ’30-as években a dél-oroszországi, az észak-kaukázusi és kalmükiai ukránság „tűnt el”, úgyszólván teljesen, az európai Oroszország megyéiben élő ukránság száma felére csökkent, az uráli és távol-keleti ukránság száma viszont némileg növekedett. Hogy itt mégsem fizikai megsemmisülésről van szó, arról többek között a későbbi népszámlálások árulkodnak, 1959-ben már ismét jelentős számban találunk ukránokat az Észak-Kaukázusban: a krasznodari területen 145 ezer főt (4 %), az Adige Autonóm Területen 8 ezret (3 %), a sztavropoli területen 43 ezret (2 %), Rosztov megyében 137 ezret (4 %), Kabard és Balkárföldön 8 ezret (2 %), Észak-Oszétiában 9 ezret (2 %), és Csecsenföldön is 14 ezret (2 %).

Az ukránok jelentős számban részt vettek Nyugat-Szibéria kolonizálásában, amelynek fejlődése a ’70-es évektől az olaj- és gázlelőhelyek felfedezésével új lendületet kapott. 1989-ben már 260 ezer ukrán élt a nyugat-szibériai Tyumeny megyében (8%).

A 2000-es évek elején (2002) a legtöbb oroszországi ukrán Nyugat-Szibériában él, Tyumeny megyében (211 ezer fő), s ezen belül a Hanti-Manysi NK területén (123 ezer fő). Ezen kívül 100 ezer fölötti számban élnek még ukránok a dél-oroszországi Rosztov megyében (118 ezer fő) és a krasznodari területen (131 ezer fő).