Az oroszok a még úton lévő Dacjuk és a kimaradó Frolov nélkül, Bikov ígérete szerint Jeremenkóval a kapuban álltak föl déli szomszédaik, a kazahok ellen. Az underdog szerepét játszó, frissen feljutott, belaruszok ellen remekül kezdő, de végül elfáradó kazahok nem is kezdtek rosszul, de nem tudtak mit kezdeni az NHL-esekkel: az első harmadban Ovecskin bombázott előnyből Jeremejev kapujába, majd a másodikban Kovalcsuk növelte az előnyt egy kiugrásból (ez volt a 400. gólja a válogatottban!), a harmad vége előtt pedig a második gólnál zseniális passzt adó Szjomin vert be egy támadó harmadban megszerzett korongot. Hogy ne csak csatárok szerezzenek gólt, arról az utolsó harmad elején Gyenyisz Grebeskov gondoskodott, miután egy remek kersztpassz után egy lövőcsellel mindenkit megröptetett,s éles szögből az üres kapuba lőtt. A négygólos hátrányban szerzett előnygól hiábavalósága nem zavarta a belaruszok ellen is betaláló Dudarjevet, hogy fél térden ünnepelje gólját – ennyi kijárt a második legnagyobb szovjet utódállamnak. Az oroszok a meccs után veretlenek, a kazahok pedig készülhetnek az alsóházi élet-halál harcra.

A fehérorosz válogatott a továbbra is a Kosztyicin fivérek nélkül (a Montreal egyenlített a Pittsburgh ellen), de a csoportkörre utónevezett Szenkeviccsel és Gotoveccel vághatott neki a szlovákok elleni ki-ki meccsnek. Zanykovec kapitány a meccs előtt úgy döntött, Vitalij Kovalt állítja a kapuba, mert a Dinamo Minszk portása remekül helyettesítette a kazahok elleni meccset rosszullét miatt kihagyó, s még mindig nem száz százalékos Mezint – később e döntését talán megbánta. A túloldalon régi ismerős, Glen Hanlon irányította az oroszok ellen derekasan helytálló szlovákokat, s bár nyilatkozataiban igyekezett kiemelni, hogy utódai teljesen átformálták a belaruszok játékát, ha hihetünk Gyemaginnak, az eredmény alakulásában hatalmas szerepe volt annak, hogy Hanlon kitűnően ismeri a csapatot. Pedig sokáig úgy nézett ki, sikerül meglepni, főképp a második sornak: az ötödik percben Melesko lövés helyett ugyan eltörte a pakkot, de a továbbkacsázó korongot Gyemagin valahogy bekotorta Budaj mellett, a tizedikben pedig Kaljuzsnyij kopírozta Tavares nullszöges, lettek elleni gólját – mindkét gólnál asszisztált Sztasz, aki a két csapat tavalyi meccsén, Svájcban gólt szerzett, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy északi szomszédaink nem jutottak a legjobb nyolc közé.

Az első harmad után tehát meglepetés volt készülőben, Hanlon azonban felrázta a csapatot (ahogy Mihalik diplomatikusan fogalmazott, „sok mindent kellett megbeszélnünk a szünetben”) előbb Ciernik pöckölt át Kovalon egy kipattanót nagyon higgadtan emberelőnyben, majd a meccs feléhez érve Bartovic bőrözte fel csúnyán a fehérorosz portást, s máris meccsnullnál jártunk. Nem mellesleg, mindkét gólhoz asszisztált Richard Lintner csapatkapitány, aki „civilben” a Dinamo Minszk játékosa…

A harmadik harmadra így erőteljes lélektani plusszal jöhettek ki a szlovákok, s besegített nekik a második belarusz gól szerzője, Alekszej Kaljuzsnyij is, aki gyors egymásutánban kétszer is kiállíttatta magát. Másodszorra már nem úszhatta meg büntetlenül mindezt csapata, mert Marek Zagrapan jól fordult meg a kapu előtt Sekera passzával, s máris vezettek a szlovákok. Zanykovec gárdája kétségbeesetten próbált visszakapaszkodni, de sikertelenül: az utolsó percben Panik botladozás közben is zseniális keresztpasszt tudott tálalni Bartovic elé, aki nem hibázott. A 4-2-re végződő meccs után eldőlt, minden valószínűség szerint a belaruszok végeznek a kazahok előtt, a szlovákok pedig immár első számú esélyesek a második helyre. S hiába mondta Glen Hanlon a meccs után, hogy nem jó dolog barátok ellen játszani, e tény mindenképp vigasztalja…