OROSZVALOSAG.HU


Ismét a Szpartak Európa királynője

  |  2010-04-13 23:28:46  |  
Zelei Dávid

Ismét a Szpartak Európa királynője

Diana Taurasi szenzációs játékával zsinórban negyedszer végzett a női kosárlabda Euroliga élén a Szpartak Moszkva

A várakozásoknak megfelelően Rátgéber László ex-csapata, a Szpartak Moszkva nyerte a női kosárlabda Euroligát, miután az elődöntőben az orosz rangadón megverte a Jekatyerinburgot, majd a döntőben a spanyol Valenciát is legyőzte. Az orosz csapat 2007 óta negyedszer nyerte meg a legrangosabb női kosárlabdakupát, s ezzel megerősítette helyét a sportág egyeduralkodójaként.

 

Bár a pályán kívül számos gond sújtotta a csapatot (a teljesen váratlan edzőváltás (Rátgéber Lászlót Pokey Chatman követte) és a (képen látható) tulaj, Sabtaj von Kalmanovics meggyilkolása), a Szpartak Moszkva Region egyetlen mérkőzését sem veszítette el a szezon során az Euroligában. Csoportját (melyben a Szeged is szerepelt) tízből tíz győzelemmel nyerte, majd a fura lebonyolításnak köszönhetően egészen a négyes döntőig olyan csapatokkal kellett összecsapnia, melyekkel már a „D” jelű szextettben is összecsapott: a nyolcaddöntőben a lengyel Lotos Gdyniát verte két, fájdalmasan egysíkú meccsen (otthon 98-49, idegenben 91-69), majd a Fenerbahcéval szemben már jobban megizzadt: a hazai, látszatnál jóval simább 90-79 után idegenben csak hosszabbításban tudott nyerni, miután a negyedik negyedben tizenöt pontos hátrányt dolgozott le egy 21-6-os rohanással (a vége 87-85).

Ismét a Szpartak Európa királynője

 

A többi posztszovjet csapat útja leheletnyivel rögösebb, vagy jóval rövidebb volt Sue Birdékénél. Az UMMC Jekatyerinburg egy vereséget szenvedett a csoportban (a Ros Casares Valencia ráadásul jókora, csaknem húszpontos zakót mért Wautersékre), de így is elsőként végzett az „A” jelű gruppban – szemben a 2/8-cal záró TTT Rigával, és az 1/9-es TEO Vilniusszal, melyek kibérelték ugyanezen csoport utolsó helyeit. A Jekatyerinburgnak ugyanakkor a nyolcaddöntőben a Galatasaray, majd a negyeddöntőben a Kosice sem jelentett akadályt, így a Final Four sorsolását gyakorlatilag felesleges volt megtartani: az egy nemzetet képviselő csapatok ugyanis automatikusan „egymáséi lesznek” az elődöntőben a szabályok értelmében, így a moszkvai és az uráli együttes találkozója borítékolható volt.

 

A hétvégi, valenciai Final Four „egyik döntőjét” így már a nyitónapon lejátszották. A 2003-as győztesnél a belga ikon Ann Wauters, a lengyel WNBA- és Euroliga-sztár Agnieszka Bibrzycka, az amerikai válogatottal olimpiai bajnok Cappie Pondexter, a címvédőnél pedig mondjuk az egészen elképesztő statisztikákkal büszkélkedő, Diana Taurasi (a Fenerbahcénak 38 pontot dobott egy meccsen!), a legendás Sue Bird, és a center Sylvia Fowles feszült neki a harcnak – az előző három sorozatot megnyerő Szpartak most is leheletnyivel esélyesebbnek tűnt.

 

Ismét a Szpartak Európa királynője

 

A Jekatyerinburg azonban sokáig dacolt a papírformával: Gundars Vetra együttese a szünetben 43-40-re, a harmadik harmad végén pedig 67-63-ra vezetett, lévén, a francia Dumerc leradírozta a pályáról Birdöt, Sandrine Gruda pedig tizenegy lepattanó mellett két blokkot és két labdalopást is bemutatott, elől pedig Candance Parker gyártotta a pontokat. A lendület aztán a negyedik negyedben tört meg, mikor a Szpartak erősített a védekezésén, négy és fél percig nem engedte ponthoz jutni Wauterséket, a mindössze kilenc pontig jutó Bibrzycka ellen pedig technikait fújtak – 69-71 után így 76-71 állt a táblán, ami a lefújásig csak tovább nőtt. (87-79) A meccs hőse egyértelműen a 37 pontig jutó, tarthatatlan Diana Taurasi volt, nem véletlenül nyilatkozta róla Rátgéber László, hogy a világ legjobb játékosa.

 

Ismét a Szpartak Európa királynője

 

A másik ágon a papírformának megfelelően a Ros Casares megverte a Wisla Can-Packot, így eldőlt, a döntőben ismét spanyol gárdával csap össze Pokey Chatman csapata. Az ibériai-orosz párharcoknak nagy hagyománya van az elmúlt évek Euroliga-döntőiben: tavaly a Salamancát verte a Szpartak (még Rátgéberrel a fedélzeten), 2007-ben pedig az idei döntő „odavágóját” nyerte meg a moszkvai csapat – saját otthonában. A hazai pályán játszó valenciai csapat négy legeredményesebbje a 2007-es döntőben Milton-Jones, Aguilar, Palau és Erika da Souza voltak – jelzés értékű, hogy ők azok, akik a mostani csapatban is ott voltak. A visszavágásra éhes (és a spanyol női kosárlabda tizenhét éves európai kupa-ínségét megszakítani vágyó) Ros Casares csarnokába Final Four-csúcsot jelentő 7800 néző zsúfolódott be, s örömmel tapasztalhatta, hogy a házigazdák a 36 éve ellenére csúcsformában játszó, olimpiai bajnok Delisha Milton-Jones és a Pécsett is megforduló brazil Erika találataival 11-4-es repülőrajtot vettek. A Szpartak azonban nem esett össze, hanem egy 9-0-s rohammal fordított, s innentől nem volt megállás: a félidőre már tíz pont volt az oroszok előnye. A Valencia tett még egy felzárkózási kísérletet a harmadik negyedben (Snell duplájával volt 56-57 is), de Korsztyin (16 pont), McCarville (20 pont, 13 lepattanó) és főként a négyes döntőben 33 pontos átlaggal záró Taurasi rendre leverte a spanyol próbálkozásokat – a Szpartak így 87-80-ra nyert, zsinórban negyedszer koronáztatva magát Európa kiráynőjévé – az MVP pedig, kell-e mondani, Diana Taurasi lett.

 

Cimkék: kosárlabda, euroliga
Országok: Oroszország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat