Szvetlana Smeljova moszkvai tanárnő Odesszában tekintette meg az Oroszország – Horvátország negyeddöntőt, egy nyilvános helyen. A város szórakozóhelyein televíziókon mutatják a világbajnokság eseményeit, a szurkolás a megszokott módon zajlik. Az Oroszország – Horvátország mérkőzés idején viszont a szórakozóhelyek többsége úgy döntött, nem közvetítik a negyeddöntőt, átkapcsoltak egy másik csatornára. Csak nehezen sikerült találni egy helyet, ahol mutatták a mérkőzést.

Azon a helyen voltak, akik a horvátoknak szurkoltak, a többség azonban csendben hallgatott. Feltehető, hogy ők az oroszokat támogatták, csak nem mertek megszólalni. Noha a helyek jelentős része előre lefoglalt volt, a bár közönsége úgy tett, mintha nem is érdekelné a meccs. Vagyis nyíltan csak a horvátoknak lehetett szurkolni.

„Soha nem álltam fel, amikor a himnuszt játszották, de itt most fel kellett állnom. Az emberek érdeklődve, és úgy tűnik, szánalommal néztek ránk, mint az őrültekre. Nem ért minket agresszió (főleg, hogy gyerekekkel voltunk, s itt a gyerekeket szeretik a priori).” A légkör annyira elviselhetetlen volt, hogy Smeljováék a meccs vége előtt hazamentek, a tizenegyespárbaj idején viszont lekapcsolták a közvetítést.

„Odessza reakciója annyira elkeserített, hogy a rettegés légköre töltött el.” [...] „Reggel undorító hangulatban keltem, a haza, a szabad Moszkvába vezető jegyeket kerestem. Ahol bármelyik országért lehet szurkolni!”