Immáron egy évtizede annak, hogy megkezdődött a nemzetközi rendszer bomlási folyamata – írja Szergej Karaganov. A bomlási folyamat még évtizedekig tartani fog, de Oroszországnak jó esélye van arra, hogy számára kedvező módon befolyásolja az eseményeket. Mindamellett meg kell akadályozni egy nagy háború kirobbanását, aminek a valószínűsége jelenleg „felettébb nagy.” Oroszországnak Ázsia felé kell fordulnia és a Nagy Eurázsia koncepcióban gondolkodnia. A Nyugattal való kapcsolatok javulására nincs komoly esély.

A „világrendszerek” és „regionális rendszerek” bomlása már régen érett, de egy évtizede vált nyilvánvalóvá. Egyszerre indult meg néhány tektonikus erejű változás.

A legmélyebb változás Karaganov szerint Európa és a Nyugat ötszáz éves világuralmának vége a világpolitikában, gazdaságban, eszmékben. Ennek legfőbb oka pedig a 16-17. századtól tartó katonai dominancia elvesztése. Oroszország ekkor ebben az értelemben a Nyugat része volt, a szibériai hódító törekvések nemcsak a kozákok harciasságával, és a központi részek elnyomása alóli meneküléssel magyarázhatók, hanem a tűzfegyverek és a katonai szervezettség fölényével is. A nyugati katonai fölény történetében döntő momentum a 20. század közepén következett be, amikor a Nyugattal szemben álló hatalmak, Oroszország és Kína atomfegyverre tettek szert. Az USA ezt követően nem tudta megnyerni a koreai háborút, elvesztette a vietnámi háborút. A „történelmi igazság” 1991, a Szovjetunió felbomlását követően állt vissza, amikor megszűnt a katonai ellensúly. A Nyugat meghirdette a „liberális világrendet”, ami most Karaganov szerint a bomlás jeleit mutatja.

A 2008-as válság arra mutatott rá, hogy a nyugati gazdasági modell nem állja ki a versenyt, csak akkor, ha katonai erő van mögötte. A liberális gazdasági-kereskedelmi rend azok számára volt előnyös, akik a szabályokat diktálták és haditengerészeti fölény birtokában voltak. Először ez Nagy-Britannia volt, később az USA. A tűzfegyverek, a hadihajók, a katonai szervezettség lehetővé tették a gyarmati berendezkedést, a feltételek diktálását. A leglátványosabb példa a kínai ópiumháborúk története.

A világtörténelmet a mai formájában a győztesek írták, az európaiak. A Közel- és Távol-Kelet kifejezések Londonból származnak. A következő évtizedekben új világtörténelem is születni fog, amiben a kínai dinasztiák története legalább olyan fontos lesz, mint a Bourbonok, Stuartok vagy Romanovok históriája.

A jövő világgazdasága szempontjából döntő jelentőségű, hogy Amerika újra a protekcionizmus felé fordul. Az USA kihívásként tekint Kínára, melyet igyekszik bekeríteni, pozícióit aláásni, de közben egymás karjába tereli Moszkvát és Pekinget. Kína 10-15 év múlva a világ leghatalmasabb országa lesz. Amerika keletről és délről nyomja Kínát, mely így nyugat felé terjeszkedik, így segítve elő a Nagy Eurázsia projekt létrejöttét.

Karaganov szerint a Nyugat problémája a középosztály helyzetének megrendülése. Az információs forradalom megrendíti a tradicionális elitek, pártok, média helyzetét. Amerikában a középosztály a tradicionális eliteket megkerülve egy outsider jelöltre szavazott.

Az amerikai establishment igyekszik visszaszerezni a kontrollt, az oroszellenes retorika ezen amerikai belpolitikai harc része. Érezhető a törekvés az új típusú média kontroll alá vételére.

Az oroszellenességnek konkrét geopolitikai okai vannak. Oroszország szimbóluma és oka a katonai fölény elvesztésének. Moszkva tudatosan szembe pozicionálta magát a liberális világrenddel. Az orosz-nyugati viszonyban tehát enyhülés nem várható.

A visszatérés a 2008 előtti helyzethez nem lehetséges. Az amerikai gazdaság sikeres, az USA évek múltán is erős lesz. Nyitott a kérdés, hogy Amerika egyfajta korlátozott izolacionalizmus útjára lép-e. Másik lehetőség, hogy Amerika erőszakkal is érvényt szerez az egyetlen globális világhatalom gyakorlatának. Ez a változat veszélyesebb, mint Ronald Reagan idejében. Valószínűbb az első szcenárió.

Európában mindenütt orosz beavatkozást sejtenek a Brexittől kezdve a katalán válságig. A „populisták”, azaz a tősgyökeres elektorátus elégedetlen az elitekkel, a hagyományos pártok gyengülnek. De hogy ki fogja felváltani a régi elitet, még nem világos.

Az EU előtt négy lehetőség áll. Az első, még jobban Amerikához kötődni. A második, stratégiai önállóságot kivívni, saját biztonságpolitikai víziót megvalósítani, ám ez kolosszális anyagi és szellemi befektetést igényel, és az egész európai projekt áttekintését feltételezi. A harmadik, fenntartani a kapcsolatokat Amerikával, de nyitni a Nagy Eurázsia koncepció felé. A negyedik, fenntartani a jelenlegi sodródást, a lukak tömködését és végignézni az Európa-projekt erózióját. Az elit szavakban a második variáns megvalósítására hív fel, az elsőt akarja, a valóságban a negyedik felé halad. „Mindegyik variáns aktívabb európai politikát követel Oroszországtól.”

A jelenlegi nemzetközi helyzet nem új hidegháború, annál sokkal veszélyesebb. Több feszültség, megoldatlan probléma, szereplő, majdnem olyan éles ideológiai szembenállás. Csak most nem a kapitalizmus és a kommunizmus között, hanem a nyugati eliten belül.

Oroszország, Kína, India nem folytatnak ideológiai expanziót.

A jelenlegi helyzetben különösen veszélyesek a regionális konfliktusok. A Közel- és Közép-Kelet szétesőben. Az Egyenlítői Afrika degradációra ítéltetett. Ázsia felemelkedése új konfliktusokat szül, vagy felmelegíti a régieket. Terjednek az atomfegyverek, Izrael, Pakisztán, India után Észak-Korea is csatlakozik a klubhoz. Ha Iránt nyomás alá helyezik, előbb vagy utóbb Teherán is atomfegyver beszerzésére tesz majd kísérletet. Ebben az esetben viszont Szaúd-Arábia és Egyiptom is atomhatalom akar majd lenni. Észak-Korea után Dél-Korea és Japán is feltehetőleg atomfegyvereket szeretnének.

Karaganov szerint az orosz külpolitika sikeres. A Krím meggátolta a nyugati szövetségesek előrenyomulásával fenyegető háborút. A nyugati szankciók egybekovácsolták az elitet és a népet. Kína és Oroszország között lényegében szövetségesi viszony létesült. Az orosz elit lemondott arról, hogy az európai elit marginális része legyen, ehelyett átidentifikálta magát eurázsiai szellemben.

Másfelől Karaganov szerint nincs gazdasági és szociális stratégia Oroszországban. Oroszországnak nincs semmilyen vonzó belső fejlődési stratégiája, és nincs biztonságpolitikai stratégiája sem. 

 

 

 

 

 

Cimkék: Karaganov, Nyugat, Oroszország, USA, tűzfegyverek, katonai szervezettség, Kína, Nagy Eurázsia, Amerika, média, liberális világrend, 2008, elitek, Ázsia, India,

Országok: Oroszország