Általános meghökkenést keltett Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztásokon, Oroszországban viszont sokan ünnepeltek, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, maguk a demokratákhoz húzók állították azt, hogy Trump esetleges győzelme egyet jelent Putyin győzelmével. Az ünneplés ellenére egyelőre még nem világos, hogyan fognak alakulni a közelmúltban igencsak hullámzó amerikai-orosz kapcsolatok – írja Fjodor Lukjanov.

Trump győzelme mérföldkő a globális politikában Lukjanov szerint, olyan mérföldkő, melyben az amerikai-orosz kapcsolatok nem is a legfontosabb szerepet töltik be. Trump győzelme a politikában ugyanaz, mint 2008-ban a gazdaságban a Lehman Brothers bukása.

A Lehman Brothers bedőlése is sokakat váratlanul ért, és komoly változásokat idézett elő. A neoliberális gazdasági paradigma visszaszorult, az államok gazdasági szerepvállalása megerősödött, előtérbe kerültek a protekcionista gondolatok.

A fokozatosan haladó gazdasági változásokat nem követte a politika. Az USA és Európa politikai retorikája a korábbi „liberális világrend” szellemét idézte. Barack Obama 2008 novemberében, a pénzügyi válság kellős közepén lett elnök. Világosan látta, hogy a világ megváltozik, új módszerekre lesz szükség, ám a helyzet felismerését nem követte működőképes stratégia megvalósítása.

Obama elnökségét harsány retorika kísérte Amerika felsőbbrendűségéről és kiválasztottságáról. Végül mindenki csalódott maradt, a világban sokan úgy érezték, Amerika nem is tudja igazából, mit akar.

Miközben Obama az ellenkezőjéről beszélt, a valóságban megkezdődött az USA globális kötelezettségeinek a leépítése. Trump nyíltan ki is mondja ezt: az USA a saját érdekeire összpontosít és nem kívánja a globális vezető szerep terheit viselni.

Trump számára különösen fontos a presztízs és a tisztelet fogalma, ezért egyáltalán nem zárható ki, hogy Amerika a jövőben is erőt alkalmaz, ám ez, ha meg is valósul, nem ideológiai természetű lesz. Trump számára Amerika nagysága nem feltétlen a globális vezető szerepet jelenti.

Szimbolikus, hogy Trump egy Clinton nevű jelöltet győzött le, hiszen a Clinton névvel kezdődött 1992-ben Amerika globális uralmának a kora. A Clinton-Bush korszak történelmileg egyetlen periódusnak tekinthető. Az egyetlen globális hatalom, Amerika a világcsendőr szerepét töltötte be, ott avatkozott be, ahol akart. Ez volt az eredménye Amerika némiképp váratlan győzelmének a hidegháborúban.

Az Obama-Trump korszak a visszatérés kezdetét jelenti mérsékeltebb nemzeti érdekekhez, s azt, hogy a politika követi a gazdaság folyamatait. Amerika most otthon teremt rendet, beavatkozni külföldön csak azért fog, „hogy megmutassa, ki a legerősebb, és ne engedje egy rendszerszintű rivális felemelkedését.” Valami olyasmi következhet, mint F. D. Roosevelt idején, csak 21. századi megoldásokkal: hatalmas infrastukturális beruházások, a kereslet növelése, a munkahelyek visszahozatala, a termelő kapacitások újraindítása. Ezek nem globális, hanem nemzeti ambíciók.

Mit jelent mindez Oroszország számára? A pragmatikus Trump azt kérheti majd Moszkvától, hogy a szankciók enyhítése érdekében mérsékelje Kínával való együttműködését. Oroszország ezt természetesen nem teheti meg.

A másik „csapda” Oroszország számára a Közel-Kelet lehet. Trump mint egy rémálmot, el akarja feledni ezt a régiót, kísértés lehet, ha egyes regionális országok azt hiszik, Oroszország a Szovjetunió példáját követve rendszerszinten meg akar telepedni a Közel-Keleten. Kérdés, vajon Oroszország miért vállaljon terheket egy széthulló régióban való jelenlétre?

Európa Oroszország történelmi ihletője és komplexusai okozója. Trump számára Európa a jelek szerint kevésbé fontos, ráadásul sok európai számára érthetetlen az erőpolitika. Európában afféle pánikhangulat kísérte Trump megválasztását. Ez EU konstrukciója nem éppen a legjobb időket éli, Oroszország számára esetleg kísértést jelent, hogy „visszatérjen” Európába.

Ám a történelemnek az a tanulsága, hogy amikor Oroszország arra törekedett, hogy az európai ügyek formálója legyen, az mindig rosszul végződött a számára: háborúkkal, veszteségekkel, a belső problémák kezelésének háttérbe szorulásával.

Oroszország az elmúlt években külpolitikai fordulatot hajtott végre, Ázsia irányába, és elkezdett megszabadulni a „Nyugathoz való beteges vonzalomtól.” Oroszország nem találta meg a helyét az Amerika-központú világban. Oroszország nem fért be a Nagy Európa egykori koncepciójába sem. Ezek a kudarcok alapozták meg a 2010-es évek közepének válságát.

(Fjodor Lukjanov, Lovuski Trampa, 2016. 11. 17..)