Donald Heathfield, Tracy Foley és két gyermekük évekig élték az amerikai álmot, amíg egy FBI rajtaütés során ki nem derült, hogy a két szülő orosz kém. A történet ismert, 2010-ben Amerikában 10 emberről derült ki, hogy valójában orosz kémek. A legismertebb közülük a külseje miatt (is) talán Anna Chapman lett, ez azonban most nem az ő története.

 

A szülők gyermekei Kanadában születtek, kanadai állampolgársággal is rendelkeztek, de már hosszú idők óta Amerikában éltek. 2010. június 27-én az idősebb fiú, Tim 20. születésnapját ünnepelte a család. A fiatalabb fiú, Alex akkor 16 éves volt, nemrég tért vissza Szingapúrból egy csereprogram keretében (mindkét fiút nagyon érdekelte Ázsia). Az apa, Donald (eredeti nevén Andrej Bezrukov) a Harvardon tanult és egy tanácsadó cégnél dolgozott. Az anya, Tracy (Jelena Vavilova) sokáig otthon nevelte a gyerekeket, majd ingatlanügynökként dolgozott. Cambridge-ben, Massachusetts államban éltek, szerettek utazgatni.

 

Az FBI rajtaütése június 27-én este, Tim születésnapján történt meg. A szülőket elvitték, a nyomozás elkezdődött, a két gyermeket pedig egy hotelszobába küldték, akiknek csak annyit mondtak, hogy a szüleiket kémkedés gyanújával tartóztatták le. A fiúk azt hitték, hogy valami tévedés történt, ám később a gyanú beigazolódott. Szüleik vérszerinti szüleik voltak, akik nem csak Oroszországnak kémkedtek, hanem maguk is oroszok voltak. Felvett nevük valódi személyeket takartak, régen meghalt kanadai gyermekek voltak.

 

A testvérpárt a politikai kérdés egyáltalán nem izgatta. Kanadainak határozták meg magukat, akiket akkor egy hosszú út várt Moszkvába, és egy még hosszabb érzelmi utazás. Hat évvel az események után most először szólaltak meg a testvérek az ügyben, az interjúra Moszkvában került sor. Mindketten felvették apjuk nevét (Alex Vavilov és Tyimofej Vavilov jelenleg). Alex most 21 éves, annyira beszél oroszul, hogy rendelni tudjon étteremben, jelenleg egy európai városban tanul. Tim pénzügyi területen dolgozik Ázsiában (a részleteket nem akarták megadni). A testvérek mai napig harcolnak, hogy elveszett kanadai állampolgárságukat visszakapják.

 

A rajtaütés másnapján a fiúkat hazaengedték, ám az FBI szinte mindent elvitt: számítógépeket, telefonokat, dokumentumokat, családi fényképeket, még a playstation-t is. A számlákat befagyasztották, így a fiúknak csak annyi pénzük volt, ami a zsebükben volt és a barátaiktól kaptak kölcsön, így próbáltak maguknak ügyvédet keresni. Az FBI végül bírósági meghallgatásra vitte őket, Alex még találkozott is az édesanyjával előtte, de nem kérdezett semmit – úgy gondolta, ha minél kevesebbet tud, annál jobb a meghallgatáson is (és persze azzal is tisztában volt, hogy a beszélgetést lehallgatják).

 

Anyjuk tanácsára, hogy a médiafelhajtást elkerüljék, Moszkvába mentek (nyáron amúgy is terveztek odautazni). Ott angolul fogadták emberek, akik a szüleik munkatársaiként mutatkoztak be. Szüleikről mutattak fiatalkori képeket – ez volt az a pont, mikor már a fiúk is kénytelenek voltak elhinni a hihetetlent. Kaptak szállást, körbevezették őket a városban, még balettre is elvitték a fiúkat. Több ember is bemutatkozott, mint rokonaik, akikről természetesen eddig nem is tudtak, hogy léteznek.

 

Július 8-án New Yorkban szüleik bevallották a kémkedést, az orosz-amerikai megegyezésnek köszönhetően pedig csere történt a kémeket illetően, így szüleik is csatlakozhattak gyerekeikhez Moszkvában. A kérdésre, hogy 16 évesen, hogy lehetett ezt feldolgozni, Alex ironikusan csak annyit mondott: „Tipikus középiskolai identitásválság, igaz?”

 

Szüleik beszervezéséről nem sokat tudnak, csak annyit, hogy párként kezdtek el dolgozni, akik a hazájukat akarták szolgálni, majd elkezdődött a többéves képzés és gyakorlat (sokakat már a Szovjetunióban kezdtek el kiképezni és évtizedekig éltek külföldön). Egy ügynök szerint az ő képzése az 1970-es években Moszkvában 2 évig az angol nyelvtanulás volt, egy defektált amerikai nő tanította. Emellett megtanították a kommunikációt, a kódokat és egyéb dolgokat. Más ügynökökkel nem találkoztak.

 

Ezeknek az ügynököknek Kanada egy általános hely volt, mint kiindulópont, ahonnan aztán Amerikába vagy Angliába mentek. A hidegháború alatt két főfeladatuk volt: a kommunikáció segítése a nagykövetségi KGB ügynökök és az amerikai forrásuk között, illetve alvóügynökként dolgoztak, akiket különleges helyzetekkor lehetett aktiválni.

 

A párt még az 1980-as években küldték ki, 1990-ben született meg első gyermekük, teljesen átlagos életet éltek – a múlt felépítése mindig lassú munka volt. A család beszélt franciául és angolul is, a gyerekek nem sok mindent vettek észre. Tim 2008-ban bekerült a George Washington egyetemre, tanulmányait Ázsiára fókuszálta, mandarinul is tanult, Pekingben is eltöltött egy félévet. Ugyanebben az évben kapták meg az amerikai állampolgárságukat, megtartva a kanadait is. Elmondása szerint apja sokat utazott üzleti ügyben, mindig arra bátorította őket, hogy tanuljanak és olvassanak, igyekezzenek megismerni a világot. Kanadába általában síelni jártak, ám a fiúk mégis kanadaiként határozták meg magukat. Oroszország nem jött szóba a családban, Tim szerint a legközelebbi kapcsolata az oroszokkal az volt, mikor az iskolában találkozott egy kazah fiúval. A gyanú fel se merült a fiúkban, sőt, még unalmasnak is tartották szüleiket a barátaikéhoz képest. 2012-ben apjuk nyilatkozott is a munkájáról: elmondása szerint ez nem egy kalandos feladat, aki James Bondként viselkedik, az talán, ha egy napig megmarad.

 

A nyomozás szerint az FBI már évek óta tudott a párról, be is poloskázhattk a házukat, a cselekvés helyett inkább a megfigyelést választották. Később olyan állítások is megjelentek, miszerint a szülők Tim előtt felfedték volna valódi identitásukat és őt is szerették volna beszervezni ügynöknek, mint második generációs kém. Ezt a fiú természetesen tagadja („Egy kanadainak tartó fiú miért kockáztatná az életét és kezdene dolgozni egy olyan országnak, amihez semmi szál nem köti? Ráadásul a szüleim miért vállalták volna a kockázatot, hogy lebuktassák saját magukat?”) A gyanú azért is merült még fel, mert pont azon a nyáron tervezett a család Moszkvába menni és már az orosz vízum is megvolt. Azt elképzelhetőnek tartotta, hogy születi ott is a munkájukat végezték volna, de szerinte akkor se avatták volna be őket.

 

Mindkét fiú emlékszik a nagyszüleikre – legalábbis arra, hogy találkoztak velük kisebb korukban, „valahol Európában”. 11 évesen tűntek el az életükből, arról nincs emlékük, hogy oroszul beszéltek-e volna. Karácsonykor mindig kaptak ajándékot tőlük, a történet szerint Albertában éltek, ami igen messze van Torontótól, ezért nem is került sor látogatásra. Képeket is küldtek magukról havas háttérrel, a kanadai és orosz időjárási viszonyok hasonlósága segítették az álcát fenntartani.

 

A történet sok tévénézőnek ismerős lehet. Amerikában 2013 óta fut a The Americans című sorozat (magyarul Foglalkozásuk: amerikaik), amit részben a 2010-es események ihlették meg. A történet az 1980-as években játszódik, szovjet alvó ügynökökről szól Amerikában, akik szintén családot alapítottak és úgy dolgoznak a szovjet kormánynak. A sorozat készítője, Joe Weisberg ráadásul az 1990-es években a CIA-nál dolgozott. Elmondása szerint a munkájában a hazugságokra figyelt fel. Munkatársainak folyamatosan ki kellett találni valami történetet, még a gyerekeiknek se mondhatták meg az igazat, szinte az egész életüket hazugságokra építették.

 

2010-ben Oroszországban az ügynököket szívélyesen fogadták, Dmitrij Medvegyevtől még kitüntetést is kaptak. A fiúk megkapták az orosz útlevelüket, megváltoztatták a nevüket, Tim pedig egy orosz egyetemen befejezhette tanulmányait. Alex a gimnáziumot a moszvkai British International School-ban fejezte be és nem szeretett volna tovább Oroszországban maradni. Egy kanadai egyetemre jelentkezett, de szülei miatt nem kapta meg a vízumot. Ugyanígy járt el a francia és az angol nagykövetség is (kétszer is felvételt nyert a London School of Economics intézménybe). Végül egy másik európai országba kapott vízumot és ott folytatta tanulmányait. Tim főleg Ázsiában utazgat, ahol nincs szüksége vízumra. Mai napig harcolnak, hogy visszakapják kanadai állampolgárságukat, nem tartják magukat orosznak. Ezt nehezíti a szüleik múltja, a kanadai törvények és a gyanú, hogy a fiúk tudtak szülei valódi munkájukról (ami igen kétséges, de ha mégis: mit csinálhatott volna egy 16 éves fiú? A szüleire hívta volna az FBI-t?).

 

Sokáig nem tudták, hogy érezzenek szüleik iránt. Ha azt kérdezik, hogy honnan származnak, a válasz az, hogy Kanada, barátaik is megmaradtak Bostonból, bár vannak kapcsolatok, amik megszakadtak. Ezek inkább azok, ahol a szülők is jó viszont ápolták egymással, ám az eset óta úgy érezték, hogy becsapták őket. Nem szeretnének Oroszországban élni, de pár havonta mindig meglátogatják szüleiket. Kezdetben nehéz volt: „Természetesen voltak nem könnyű idők. De ha mérges leszek a szüleimre, ez nem vezet sehova”. Hiába találkozhatnak végre nagyszüleikkel, a nyelvi akadályok miatt úgy érzik soha nem fogják megérteni őket teljesen. Alex néha elgondolkodik, hogy szülei miért vállaltak gyereket: „Élik az életüket, mint mások, döntéseket hoznak. Örülök, hogy hittek valamiben ennyire erősen, de nem érzek semmit az ország iránt, amiért ők az életüket kockáztatták. Bárcsak a világ nem engem büntetne az ő döntéseik és cselekedetük miatt. Ez nagyon igazságtalan”.

 

Alex sokszor elmondta, hogy nem az ő dolga megítélni a szüleit, sokáig gyötrődött, hogyan is érez a szülei iránt az elmúlt hat évben. Végül arra jutott, hogy bármilyen titkot is rejtegettek, ők ugyanazok az emberek, akik felnevelték szeretettel.

 

Forrás: http://www.theguardian.com/world/2016/may/07/discovered-our-parents-were-russian-spies-tim-alex-foley

Cimkék:

Országok: Oroszország