Február végén Marine Voszkanjan újságíró Szergej Karaganovot kérdezte a világban végbemenő fontosabb változásokról. Az interjú megjelent a globalaffairs.ru oldalán.

Ukrajna és a nyugati-orosz kapcsolatokról szólván elmondta, hogy véleménye szerint a Nyugat kezd megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy Oroszország a saját szabályai szerint játszik, és nem a nyugati sablonok alapján, „ez az új realitás.”

Az ukrajnai konfliktus nem ért véget és még sokáig fog tartani. „Ukrajna széthullása tovább fog tartani”, az ország krízishullámai kidobódhatnak kívülre is. Karaganov szerint Oroszország eddig túlságosan engedékeny volt, előbb kellett volna tudatni, hogy Moszkva nem tűri „a nyugati szövetségek terjeszkedését.” Ukrajna cselekvőképtelen állammá válik, a konfliktusnak jóval több áldozata van a bejelentettnél, ha ideszámítjuk a „közvetett veszteségeket” is, pl. melyek az ukrán egészségügyi rendszer széthullásából erednek.

Karaganov szerint Oroszország sikeresen elérte a Nyugat expanziójának megállítását Ukrajnában. A legvalószínűbb, hogy a Donbassz egy „befagyott konfliktussá” válik, hasonlóan a Dnyeszter-mentéhez. Az ún. Novorosszija projekt megvalósítása viszont értelmetlen, mivel Ukrajnában az ukrán nemzettudat sikeresen fejlődött, és nem lehetséges kialakítani Novorosszijában egy stabil oroszbarát többséget. Másodszor, a kijevi hatalom „szemétdombbá” változtatta Ukrajnát. A Krímért is Oroszország súlyos milliárdokat fog kifizetni, míg felhozza egy szegényebb oroszországi régió szintjére. Ha Oroszországhoz kerülne a történelmi Novorosszija területe is, Moszkva nem tudna mit kezdeni vele. „A cselekvőképtelen és nemzetellenes elit 25 éves uralma Ukrajnában az ország nagyobb részét afrikai állapotba taszította.”

Szerinte a továbbiakban nem realitás az orosz-ukrán kooperáció, vagy valamilyen „egyesülés” gondolata, az ukrán elit soha nem tér vissza Oroszországhoz.

Karaganov úgy véli, a Nyugat pontosan tisztában van Ukrajna helyzetével. Egy teljesen alkalmatlan elit vezeti a degradáló államot. A Szovjetunió széthullása után Ukrajna „visszafejlődött”. Ez volt az egyik oka a nép fellázadásának. A vékony ukrán városi középosztály és értelmiség egyértelműen a Nyugat irányába akart haladni, és gyűlölte a korrupt, hazug hatalmat. A lakosság nagy része azért akart Európába menni, mert ott jobban élnek. Az ukrajnai események emlékeztetnek arra, ami Egyiptomban történt 2011-ben: a forradalmi mozgalom élén az értelmiségiek, mögöttük az éhes tömeg. A forradalom után pedig hatalomra került a Muzulmán Testvériség.

A nyugati, főleg angolszász elitek egy része abban érdekelt, hogy Ukrajna továbbra is konfliktuszóna maradjon Európa és Oroszország között. Mások kiábrándulni látszanak, például a lengyelek, akik kezdig megérteni, hogy ezt a hatalmas és elmaradott országot valakinek el kell tartania.

Az amerikai-orosz kapcsolatok akkor javulhatnak a jövőben, ha az amerikai establishmentben háttérbe szorul a jelenleg uralkodó két domináns csoport: a liberális intervencionalisták és a neokonzervatív jobboldaliak. Ezekkel a csoportokkal azért nehéz megegyezni, mert erősen ideologikus gondolkodásmódúak. Lehetséges viszont, hogy egyszer visszatérnek az ideológusok helyett a realisták az amerikai külpolitikába, az olyan típusú emberek, mint Henry Kissinger.

A Közel-Keleten a forradalmi eseményeket a szegények lázadása indította el a gazdagok ellen. Ezt a lázadást részben a demográfiai tendenciák alapozták meg. A Közel-Kelet széthullása tovább fog tartani a következő években, és maga Törökország is nagyon érzékeny helyzetben van. Oroszországnak nem lenne érdeke, ha Törökország is széthullana.

Az EU Karaganov szerint aligha marad fenn jelenlegi formájában. Az EU-ban már vagy tíz éve folyamatos válság van, évente, félévente új és új problémák merülnek fel. „Ezek mind egy betegség metasztázisai.” Lehet, hogy 10-15 év múlva egy olyan EU jön létre, mely inkább hasonlít az 1980-as évek gazdasági közösségére. Az EU egyik problémája, hogy Németország kivételével elmaradtak a szükséges gazdasági reformok.

Másodszor, nem sikerült kialakítani egy egységes európai védelmi és külpolitikai rendszert.

Harmadszor, az EU túl gyorsan terjeszkedett, és olyan országok is tagjai lettek, melyek kulturálisan jelentősen eltértek a magállamoktól és gazdaságilag is jelentősen eltértek az EU-s normáktól. A közös európai fizetőeszközt politikai motivációk alapján hozták létre, közös gazdasági és politikai irányítás hiányában. Az eurót francia követelésre hozták létre, ez volt az ára Németország egyesülésének: a franciák ugyanis attól tartottak, hogy a német márka lesz az európai gazdasági közösség uralkodó valutája, ami tűrhetetlen módon megerősítette volna Németország pozícióit.

Az euró viszont meggyengítette az EU déli államait.

Európa semmit nem tett a közös védelem érdekében. Az európai elitek eltávolodtak a tömegektől. Bizonyos országokban lázongani kezdtek Brüsszel ellen. És erre jött még a menekültválság.

Karaganov szerint előbb-utóbb Európában és Oroszországban is eljön a kijózanodás ideje, rájönnek arra, hogy a jelenlegi konfrontáció nem folytatható.

Az európai-orosz viszonyt nehezíti, hogy az értékrend eltérő. Oroszországban erős az állam, a szuverenitás hagyománya, a hagyományos családmodellhez és nemi szerepekhez való ragaszkodás, a konzervatív értékek, vallás. Oroszország a Szovjetunió felbomlása után európai irányba indult, Európa viszont éppen ekkor tért le erről az útról. Az európai elit amiatt aggódik, mert Oroszországban olyan tradicionális értékrendszer van, mely „ideológiai alternatívát” jelenthet, s mely vonzó lehet sok európai számára.

(Szergej Karaganov: Csaszty rosszijszkih elit – v prosztracii, a csaszty hocset, stovi vszjo ruhnulo. Globalaffairs.ru, 2016. 03. 01.)