A segodnya.ua ukrán internetes portálon Jaroszlav Maljuta újságíró érdekfeszítő írásban elemezte az ukrán elnökválasztások tanulságait. Az alábbiakban ennek tartalmi kivonatát idézzük.

 

Nem volt meglepetés, hogy - noha végül csak alig 3 %-os különbséggel - Viktor Janukovics nyerte meg az ukrán elnökválasztások második fordulóját riválisa, Julija Timosenko előtt. Az eredmény szorosnak tűnik, Timosenko mégis nagy vereséget szenvedett. Kudarca személyes okok miatt is tragikus, hiszen azt a csatát vesztette el, amire 14 éve készült.

 A szorosnak tűnő eredmény dacára, miért jelenthető ki mégis, hogy Timosenko nagy vereséget szenvedett?

Érdemes összehasonlítani a mostani választási eredményeket a 2004-es elnökválasztás döntő, harmadik fordulójának adataival. Az eredmények az ukrán választók kiábrándultságáról tanúskodnak: a mostani voksoláson a győztes Janukovics félmillióval kevesebb szavazatot kapott, mint 2004-ben másodikként! Julija Timosenko pedig 3,5 millió szavazot veszített ahhoz képest, amit politikai elődje, Viktor Juscsenko szerzett 2004 decemberében, a „narancsos forradalom” mámorában! Hova tűnt a „narancsos erők” 3,5 millió támogatója az elmúlt években? Mi az oka, hogy sokan azok közül, akik öt éve még az utcára is kimentek a narancsos erők támogatásra, idén már el sem mentek szavazni?

Az elmúlt időszakban sokat beszéltek a „narancsos erők” kudarcáról, melyet a köztük lévő állandó belharcok, vagy éppen a gazdasági válság rovására írtak. Ám a legfőbb ok, ami megtörte az ukrajnai választók bizalmát, az volt, hogy a „narancsosok” nem teljesítették ígéreteiket.

Julija Timosenko kampánya ez alkalommal nagyon erős, minden igényt kielégítő volt, lényegében hibátlan. Timosenko stábja hatalmas pénzügyi eszközöket tudott igénybe venni, maga mögé tudta állítani az ukrán oligarchák nem kis részét, a média támogatását, választási showműsorai a legprofibb koreográfia szerint épültek föl. Timosenko jó viszonyt tudott kiépíteni a Nyugattal és Oroszországgal is.  Plakátjait, jelszavait, TV-spotjait a műfaj legnagyszerűbbjei közé lehet sorolni nemcsak ukrajnai, de világszinten is. Mindez mégis hatástalan maradt. Hogy miért? Mert elveszett a bizalom.

Hiszen mindenki emlékszik még, miket ígért Timosenko a 2007-es választások alkalmával, melyeknek hála megszerezte a miniszterelnöki pozíciót. És mindenki emlékszik még arra, hogy Timosenko nem tartotta meg az ígéreteit. Azt ígérte, hogy 2008-tól professzionális hadsereg lesz Ukrajnában, noha maga is tisztában volt azzal, hogy ez felelőtlen vállalás. Azt ígérte, hogy kifizetik az egykori szovjet Szberbank pórul járt részvényeseit, ehelyett a károsultak (s messze nem mindenki) csak 1000 hrivnyás kompenzációt kaptak. 3 hrivnyás benzinárat ígért, holott nyilvánvaló volt, hogy ez tarthatatlan. Vagyis Timosenko becsapta választóit a 2007-es választási kampányban. Nem sokáig váratott magára az elszámolás. Timosenko talán azt hitte, rövid a nép emlékezete, s a következő választásokig mindent elfelejtenek. Nem ez történt, s talán éppen ez a jelenlegi választások legfőbb tanulsága. Mi következik mindebből?

1) a nép nem ostoba

2) az embereket nem lehet becsapni választási ígéretekkel

3) aki mégis becsapná a népet, az elveszíti a bizalmat, s elkergetik

Ami pedig a győztes Janukovicsot illeti, nos, az ő kampányában nem volt semmi különös. Ugyanazokkal a jelszavakkal operált, mint korábban: ő volt az „oroszbarát”, az ország déli és keleti régióinak érdekeit képviselő, a „narancsos erőkkel” való szembenállás vezére. Janukovics kampánya a lehető legszürkébb és legsemmitmondóbb volt, az „Ukrajna az embereké” üres jelszavával. Jellegtelen kampányfilmek, unalmas koncertek, lelketlen munkatársak. Janukovics nem tartott hangzatos beszédeket, leginkább azzal tűnt ki, hogy Csehovot „ukrán költőnek” nevezte. Győzelme így aztán meglehetősen szerényre sikeredett, amit főként a gazdasági válság és Délkelet bosszúvágya inspirált.

Janukovicsnak a jövőben nem szabad megfeledkeznie ígéreteiről: növelni kell a szociális juttatásokat, időben ki kell fizetni a nyugdíjakat, védelmébe kell vennie a kisebbségi nyelvhasználatot, normalizálnia kell a kapcsolatokat Oroszországgal. Janukovics számára azért is létkérdés az ígéretek teljesítése, mert feltűnt a színen a fiatal Szergej Tihipko, aki harmadik helyen végzett az elnökválasztások első fordulójában, s aki bizonyította, hogy képes Délen és Keleten is szavazatokat szerezni.

Név szerint megnevezve, a következő személyek felelősek Timosenko bukásáért:

a) Julija Timosenko: miniszterelnöksége idején úgy omlott össze az ukrán gazdaság, mint Európában egyetlen más országban sem. Nem teljesítette 2007-es ígéreteit, s 2010-ben már inkább Janukovics tűnt a „kisebbik rossznak”. Ha Tihipko került volna a második fordulóba, Janukovicsnak kevés sansza lett volna nyerni.

b) Alekszandr Turcsinov, miniszterelnök-helyettes, a Blok Juliia Timosenko (BJUT) kampánystábjának vezetője. A kormány második emberként ő a felelős, amiért közvetlenül a választások előtt gondok támadtak a nyugdíjak kifizetésével, égbe szöktek az árak. A lehetőség, hogy Timosenko elnökké válásának esetén Turcsinov lehet a miniszterelnök, sok választót eltaszított.

c) Grigorij Omelcsenko, a BJUT parlamenti frakciójának tagja, aki összeveszett pártjával, s pedofíliával vádolta néhány politikustársát, óriási morális kárt okozva a BJUT-nak.

d) Viktor Juscsenko, Ukrajna elnöke, aki folyamatosan támadta Timosenkót, elbizonytalanítva a nyugati országrész szavazóit

e) Szergej Tihipko, aki 13 %-ot szerzett az elnökválasztások első fordulójában, majd nem volt hajlandó támogatni Timosenkót

 

(https://www.eurazsia.hu/2010/02/11/miert-veszitett-timosenko/)

 

 

Cimkék:

Országok: Ukrajna