Az orosz katonai operáció Szíriában mérföldkőnek számít a posztszovjet Oroszország történetében – írja Fjodor Lukjanov. Az új Oroszország történetében először a Kreml hivatalosan is stratégiai okokkal magyaráz egy külföldi katonai akciót (ellentétben a korábbi, hivatalosan békemissziókkal).

Ezzel elmúltnak tekinthető az „afgán szindróma”. Oroszország a múltban tartózkodott a hasonló jellegű katonai kalandoktól, bár a katonai erődemonstráció az elmúlt években is szerepelt eszköztárában, lásd kaukázusi háború, fegyveres beavatkozás a posztszovjet térség államaiban, 1999-ben a pristinai huszárvágás. A szuperhatalmi státusz elvesztése után a katonai erő maradt az egyetlen eszköze Oroszországnak. A hadműveletek azonban a posztszovjet regionális erőviszonyokat kívánták rendezni, és végül is Oroszország új, korlátozott befolyását demonstrálták. A posztszovjet térségen kívüli operációk elképzelhetetlenek voltak.

Az ukrajnai válság következtében Oroszország a „kettős periferialitás” szorításába került. Egyrészt mert az ukrajnai válság Európát érdekli a legjobban, márpedig Európa maga is periféria, Ukrajna pedig Európának is a perifériája. Globális értelemben tehát az ukrajnai válságban való elmélyedés csak a perifériára történő erőpazarlást jelentené.

Globális tekintetben a Közel-Kelet sokkal fontosabb színtér. Ez a régió számos stratégiai irányvonal metszéspontjában áll, ellentétben Ukrajna periferiális, „zsákutcás” helyzetétől. Vlagyimir Putyin politikai érzéke most jól működött, a szíriai beavatkozással a többi szereplőnek kell reagálni az orosz iniciatívára, és nem fordítva.

Oroszország most hasonlót tesz Szíriában, mint a NATO Líbiában 2011-ben. Akkor a NATO légitámogatásban részesítette a lázadókat, akik így le tudták győzni Kadhafi seregét. Most az orosz légierő a szír reguláris hadsereget támogatja. Az orosz légierő együttműködik a szír katonai vezetéssel, ami értelemszerűen eredményesebbé teszi csapásait, mint az amerikai és francia légierő térségbeli akcióit.

Moszkvának sikerült egy koalíciót is összehoznia Szíria mellett Irak és Irán részvételével. Ez a komoly regionális blokk a szíriai kampány után is fennmaradhat. Washingtonnak különösen fájdalmas, hogy Bagdad Oroszország és Irán mellé állt.

Kockázatot jelent viszont, hogy Oroszország, szorosan együttműködve a siítákkal, magára haragíthatja a szunnitákat. 2013 ősze óta, amikor megkezdődött az ukrajnai válság, Oroszország a „katonapolitikai szerencsejáték” szellemében él. Moszkvának erre minden oka megvan, de ez a katonai „szerencsejáték” és a vele járó riadószellem minden problémát háttérbe szorít. Megakadályozza, hogy egy új társadalmi-politikai modell épülhessen ki a régi helyére, melynek mára „lejárt az ideje”. A geopolitikai sikerek kivívása öncéllé vált.

(Fjodor Lukjanov: Azart poszle szindroma, globalaffairs.ru, 2015. 10. 05.)