A NATO csúcstalálkozóját Walesben eredetileg egy szokásos megbeszélésként szervezték, ahol a folyó ügyeket beszélik majd meg, a történelem azonban közbeszólt. Az ukrajnai válság nyomán, 25 év enyhe bizonytalanság után megint Moszkva a Nyugat első számú ellensége, Európa pedig 25 év után megint potenciális hadszíntér – írja Fjodor Lukjanov.

Hosszú évek óta először Oroszországot „még technikai szinten sem” nem hívták meg a NATO találkozójára. A múlt azonban nem tér vissza. A NATO számára a kardcsörtetés és mobilizáció csak önbecsapás lenne, és Oroszország sem térhet vissza az 1980-as évek elejére, különben megismételheti elődje útját. A múlt tehát nem tér vissza, a jövő viszont bizonytalan.

Az 1990-es években szakmai és politikai körökben élénk viták folytak az egypólusú és többpólusú világról. A gazdag és sokrétű, sokban eltérő véleményeket tartalmazó diszkusszióknak legalább egy tanulsága lett: a történelemben nincs példa arra, hogy adott „világrend” békésen, evolúció útján alakult volna ki.

A 17. század – amióta lehet a mai értelemben vett államokról beszélni – óta a „világrendek” mindig háborús konfliktusok útján, eredményeképpen jöttek létre. A háborúk eredménye határozta meg a későbbi erőviszonyokat. A 20. század története jól demonstrálja ezt a tézist, és azt is, micsoda különbség van aközött, amikor a győztesek sikertelenül (versaillesi békerendszer) vagy sikeresen (jaltai-potsdami békerendszer) fektetik le az új világrend alapjait.

A hidegháború unikális konfliktus volt, mely békés megállapodással ért véget. 1990 végén a Párizsi megállapodás lefektette az új Európa alapjait, deklarálta, hogy a kontinens megosztottsága véget ért, s egy olyan új Európa épül, melynek alapja a kölcsönös tisztelet és együttműködés lesz.

A valóságban a Nyugat által javallott egyoldalú gyógymód nem volt képes kezelni a sokszínű világ problémáit. A szuperhatalmak vetélkedése idején a nemzetközi jogi normák még úgy-ahogy működtek, amikor csak egyetlen szuperhatalom maradt, az erőjog győzedelmeskedett.

Oroszországot legyőzött államként kezelték, bár de jure nem volt vesztes. Amikor az amerikai modell iránt kétségek mutatkoztak, és ezzel egy időben Oroszország nemzetközi tekintélye megnőtt, maga Oroszország kezdte vereségnek tekinteni a Szovjetunió széthullását és az 1990-es éveket.

Nem Oroszország kielégítetlensége jelenti azonban a legnagyobb veszélyt a világra. Kelet-Ázsiában minden feltétel adott egy nagyszabású konfliktushoz (történelmi nézeteltérések, területi viták, gazdasági konkurencia, a hegemón USA szembenállása a trónkövetelő Kínával).

Az atomfegyverzet elrettentő ereje még működik, de az alakuló policentrikus világrend nem lesz kivétel, létrejötte nem fog megrázkódtatások nélkül zajlani. Csak most valószínűleg nem egy világháború lesz, hanem lokális konfliktusok sorozata, míg meg nem születik a 21. század új világrendje.

https://www.eurazsia.hu/2014/09/04/ukrajna-csak-a-kezdet/