Július 11-én Sztanyiszlav Belkovszkij orosz politológus volt az Echo Moszkvi rádió vendége az Ukrainszkoje zerkalo Rossziji című műsorban. A műsor az ukrajnai válsággal, annak Oroszországra gyakorolt hatásával foglalkozik.

Belkovszkij szerint Janukovics bukásának csak formálisan volt az az oka, hogy a volt ukrán elnök nem írta alá a társulási megállapodást az EU-val. Janukovics hatalmát az rendítette meg, hogy orosz mintákat másolva egyfajta abszolút elnöki hatalmat akart kiépíteni. Janukovics eme törekvéseinek komoly ellenzői voltak az ukrajnai elitben, még azelőtt, hogy a társulási megállapodás miatt kiéleződött volna a helyzet.

Oroszországban éppen ellenkezőleg, az erős központi hatalom, a „monarchikus rituál” a stabilitás és népszerűség alapja. Ez nem függ az egyes kormányzatok hatékonyságától. A monarchikus rituálnak három összetevője van. Először is, az uralkodó transzcendens mivolta, hogy nem lehet tudni, honnan jött. Jelcinről, aki egy nagyon erős személyiség volt, lehetett tudni, honnan érkezett. Jelcin a széthulló birodalom romjain emelkedett fel. Jelcin megszerezte a hatalmat, Putyin megörökölte. Putyin ellenzékből soha nem került volna hatalomra, és az is elképzelhetetlen, hogy ő maga ellenzéki legyen. Ha Putyin, úgymond, ellenzékbe vonulna, pillanatok alatt összetöpörödne támogatottsága.

Másodszor, az uralkodó érinthetetlen, támadhatatlan. Mindenkit lehet szidni, csak őt magát nem. A cár jó, a bojárok rosszak.

Harmadszor, az uralkodó exluzív személyiség. Nem lehetnek riválisai. Jelcin ebben is különbözött Putyintól, hiszen neki voltak riválisai: Ruckoj, Haszbulatov, Lebegy, Primakov.

Putyin örökös volt, nem rivális, ezért személye illeszkedik a monarchikus rituálba. Oroszországban a múltban két hatalomátadási forma létezett: az öröklés, és a forradalom. „Az orosz történelemben egyetlen példa sincs a demokratikus a hatalomátadásra, amikor az uralkodó rezsimtől az ellenzékhez kerül a hatalom.” Belkovszkij szerint lehetséges forradalom Oroszországban, de ha ez megvalósul, nacionalista forradalom lesz.

Ukrajnában már az ötödik államfő van hatalmon Kravcsuk, Kucsma, Juscsenko, Janukovics után, és mindegyik elnök ellenzékből került hatalomra. Ez annak a jele, hogy az ukrán politikai rendszer alapvetően különbözik az oroszországitól.

Janukovics tehát az orosz modell másolásával, a hatalomközpontosítással maga ellen fordította még támogatói jelentős részét is, és már 2013-ban érett egyfajta puccs ellene. Ravasz intrikusok legalábbis a 2004-es alkotmány visszahelyezését akarták, ami be is következett, „csak más körülmények között.”

Janukovics elnöksége végén egy klánjára támaszkodó minidiktárorrá vált, saját családtagjait nevezte ki vezető tisztségekre, ami már mindenkinek sok volt. Ha nem következett volna be a Majdan, valószínűleg akkor is történt volna valami Janukoviccsal, és „ott lenne, ahol most is van.”

Oroszország jelenlegi Ukrajna-politikája nem birodalmi ambíciókból táplálkozik, hanem önvédelmi manőver. Oroszország destabilizálni akarja Ukrajnát, mert attól tart, a NATO erői hamarosan megjelennek a szomszédban. Ukrajna destabilizálása egy esetleges oroszországi „majdan” kivédésére is szolgál.

Oroszország viszont a krími és kelet-ukrajnai kalanddal eltaszította potenciális szövetségeseit a posztszovjet térségben, és végleg megrontotta az ukrán-orosz viszonyt. Ellenségeskedés eddig nem volt az ukránok és oroszok között, és élt egyfajta illúzió, hogy Ukrajna és Oroszország még lehetnek együtt. „Mára ez az illúzió megsemmisült.”