Fjodor Lukjanov, az Oroszország a világpolitikában c. periodika főszerkesztője az inosmi.ru portálon a posztszovjet országok történelemértelmezéseiről írt elemzést, ami a május 9-i Győzelem napi ünnepségek miatt, és az e körüli politikai viták okán különösen aktuális napjainkban.

 

A 21. század első éveiben a múltértelmezés elsődleges politikai témává vált – kezdi írását Lukjanov. Ez új jelenségnek tűnik, hiszen még a hidegháború éveiben is a szembenálló felek inkább arra törekedtek, hogy a közös pontokra helyezzék a hangsúlyt történelemértelmezéseikben, semmint a szembenállást hangsúlyozzák.

A szocialista kelet-európai blokk széthullása következtében számos új állam jelent meg Európában, köztük olyanok is, amelyek semmilyen történelmi múlttal nem rendelkeznek. Ezen államok számára fontos feladat volt az új nemzeti identitás megteremtése, amelyben főszerepet játszottak a történelmi mítoszok, amelyek olykor más mítoszok ellenmítoszaiként keletkeztek. Minél közelebb állnak bizonyos népek egymáshoz, annál erősebben merül fel a szükség, hogy éles határokat húzzanak közéjük.

Jól látható ez Ukrajna esetében. Ukrajnának „más történelem” kell - ennek megteremtésével sokat foglalkozott Viktor Juscsenko elnök - hogy minél élesebben lehessen meghúzni az Oroszországtól elválasztó mentális határokat. Más modell észlelhető Belaruszban: ebben az országban nincs tömegbázisa a nacionalista nemzetépítésnek, ezért itt a szociális diskurzus alkotja a nemzeti identitás alapját, az, miszerint Belarusz szociálisan a legigazságosabb állam a volt Szovjetunió tagköztársaságai közül.

A ’40-es évek végén megkezdődött nyugati integráció sok tekintetben a történelmi viták meghaladására épült – másképp nem is lehetett volna lehetséges olyan nemzetek, országok együttműködése, amelyek néhány évvel ezelőtt még önfeledten gyilkolták egymást – írja Lukjanov.

Kelet-Európában éppen ellenkezőleg: itt a történelem a politikai argumentációk része lett. A balti államok kárpótlást követelnek a „szovjet okkupáció” miatt, a román elnök nem hajlandó elismerni a román-moldáv államhatárt. A lengyel politikusok arra hivatkozva akartak több szavazatot kapni az Európa Tanácsban, hogy a németek több millió lengyelt gyilkoltak le. Oroszországban homályos próbálkozások történnek Sztálin nagyságának elismerésére. „Ezek a jelenségek ugyanazon politikai mentalitás megtesülései.”

A Győzelem 65. évfordulójának ünneplése ezúttal mintha nyugodtabb körülmények között zajlana, összefüggésben azzal, hogy az elmúlt időszakban távoztak a „történelmi igazság” élharcosai, Lech Kaczynski, Viktor Juscsenko és Valdas Adamkus litván elnök.

Ezzel együtt is nagyban zajlik a történelem átértékelése, aminek nincsenek különösebb akadályai, hiszen ez nem különösebben érdekli a Nyugatot. Az USA-nak sokkal fontosabb a hidegháború története, amelynek befejezése után 20 évvel egyre inkább úgy tűnik – a hidegháború igazi nyertese Kína volt. Európa pedig úgy gondolja, a keleti kicsi államok nacionalizmusát az elszenvedett történelmi sérelmek okozzák. Ez veszélyes megközelítés, hiszen ha lehetséges a háború morális átértékelése, akkor miért ne lenne lehetséges a területi kérdések újratárgyálása is?

Az újonnan létrejött államok nem akarnak szembenézni saját igazi történelmükkel – véli Lukjanov. A törekvés, hogy külső bűnösöket keressnek problémáikra, megfigyelhető Észtországtól és Lengyelországtól kezdve Tadzsikisztánig. Eközben persze jóval lassabban halad a saját felelősség, vagy akár bűnök feltárása.

Oroszország nem kivétel ezalól. A 20. század nagy győzelmeket és bukásokat, dicső tetteket és szörnyű bűntényeket hozott, ezért egységes egészként való értelmezése is nehéz. Végtelen viták zajlanak Sztálinról, miközben alig beszélnek arról a katasztrófáról, amely sokban meghatározta Oroszország 20. századi sorsát – a polgárháborúról. Oroszországnak is úgy kellene elemeznie múltját, hogy kevesebb legyen benne az érzelem – talán megindult valami ebben a tekintetben már Lengyelországban és Ukrajnában.

A történelem nem megy sehová... Ideje lenne, hogy a történelmi problémák ne megosztó politikai vitákat szüljenek. Volt már példa erre Európa történetében, igaz, ezeket a kísérleteket rendre felváltották az öngyilkos nacionalizmusból kiinduló törekvések.

 

(Fjodor Lukajnov: Lovuski isztorii, inosmi.ru)

 

 

Cimkék: Lukjanov

Országok: Belarusz Ukrajna Oroszország