Első interjúját adta újságírónak Mihail Hodorkovszkij december 20-i szabadulása után két nappal tartott berlini sajtókonferenciája óta. Oroszország egyik volt leggazdagabb emberét Alekszandr Minkin (Alexandre Minkine) kérdezte egy zürichi étteremben, a beszélgetés szövege a francia Le Monde-ban jelent meg január végén.

Hodorkovszkij tíz évet töltött börtönben gazdasági bűncselekmények vádjával, de általánosan elterjedt nézet: valójában azért kellett bűnhődnie, mert pénzelte az ellenzéket, politikai ambíciókat táplált Vlagyimir Putyin ellenében.

A zürichi étteremben az azóta szétdarabolt Jukosz olajtársaság egykori főnöke erről nem beszélt, annál többet a börtönről, a börtön világáról, körülményeiről.

Pontosan nem tudta megmondani, hogy Putyin elnök miért is részesítette kegyelemben. Feltételezte, Putyin így akarta megmutatni egyre magabiztosabbá váló környezetének, vagy annak egy részének, hogy nem képesek minden döntését befolyásolni.

Előrebocsátva, hogy két évet már előzetesben is letöltött, Hodorkovszkij elmondta: az oroszoknak meglehetősen világos elképzelésük van arról, hogy milyen is az orosz börtön, ő maga is olvasott Szolzsenyicint és Salamovot.

A „táborok univerzumában” három zóna létezik, ha úgy tetszik, a belső rendtartás három kategóriája, ő az úgynevezett fekete zónában kötött ki. Ám van vörös zóna, illetve „normális”, általános zóna is, ez utóbbiban megpróbálják a rend- és jogszabályokat A-tól Z-ig alkalmazni.

Megérkezésekor rögtön megmondták neki, hogy egy fekete zónában van. A szoktatás fokozatos. Először „karanténba” rakták, egy félreeső barakkba, ahol egy tapasztalt fogoly mindent részletesen elmagyarázott, instrukciókkal látta el.

A foglyok között mindenütt vannak „autoritások”, akik az elöljárók utasítására cselekednek. Az elöljáróság a háttérbe húzódik.

A fekete zónákban a köztörvényesek „parancsolnak”, a magatartásformákat, azok következményeit inkább szokások alapján, s nem formális jogi alapon alakítják ki. A vörös zónában az adminisztráció (a zakljucsonnij szóból származtatott) „zek”-eknek csúfolt foglyokat használja a többi fogvatartott irányítására. Az önkényeskedés itt a legnagyobb.

Hodorkovszkij szerint egy közönséges fogvatartottnak, s ők teszik ki raboskodók 90 százalékát, legjobb az általános zónában lenni. A fennmaradó tíz százaléknak, amely rendelkezik pénzzel, egyéb forrásokkal, vagy tekintéllyel, a fekete zóna a legmegfelelőbb, ahol – Hodorkovszkij szavai szerint – „minden, vagy majdnem minden lehetséges”. Az itteniek ellátása is jobb, tarthatnak telefont, élelmiszert, vodkát, drogokat, sétálhatnak.

Hodorkovszkij elmagyarázta, hogy a foglyokat kategóriákba is sorolják, s a legalacsonyabb kategóriába tartozóknak sértő gúnyneveket adnak: bukott, lakáj, muzsik.

Ami a volt milliárdost illeti, ő a kezdet kezdetén leszögezte, hogy politikai fogolynak tekinti magát, s ezt környezete állítólag el is fogadta. Egyfajta „földönkívüliként” kezelték, sok mindent megbocsátottak neki.

Megúszta például, hogy egyik társa fényképet készített róla, azt az illető kijuttatta a külvilágba, a képet le is közölték, s 300 dollár ütötte a „fotós” markát.

Megtudhatjuk Hodorkovszkijtól, hogy minden zónában létezik „Kreml”, az a barakk, ahol a táborparancsnok, a „góré” dolgozik, hogy az elöljárókat mindig magázta, s lényegében nem érezte magát fenyegetve más fogvatartottak, vagy az elöljáróság részéről.

„Miért nem ölték meg Önt” – hangzott az újságíró kérdése a beszélgetés végén.

„A válasz egyszerű. Putyin megtiltotta” – mondta Hodorkovszkij, s hozzáfűzte, hogy ez csak feltételezés, s nem is volt ennek rögtön tudatában. „Hat hónap után azonban megértettem: szigorúan tilos, hogy engem akár csak egy ujjal is érintsenek”.

(Forrás: Le Monde, 2014. január 26-27.)