A Vedomosztyi szerkesztőségi cikke szerint az orosz hatalom által deklarált konzervativizmus nem tekinthető klasszikus konzervativizmusnak.

A konzervativizmusnak sokféle megjelenési formája van. A francia Nemzeti Front muszlimellenes. A svéd konzervatívok EU-ellenesek. A norvég konzervatívok viszont EU-pártiak.

A „tiszta” konzervativizmus alapelveit 200 éve fektette le Edmund Burke. Ennek lényege, hogy a forradalmi fejlődés helyett az evolúcióban hisz. A természetes fejlődést a törvények ereje, a piacgazdaság, a vallási morál, az individualizmus (személyes felelősségvállalás) biztosítja. A család intézmények védelme, az abortusz tilalma, a bevándorlásellenesség már a 20-21. század témái.

A hagyományos konzervatív értékek hordozói, az angol arisztokraták, a német polgárok vagy a texasi farmerek – tulajdonosok. Függetlenségüket hangsúlyozzák az államtól.

Oroszországban viszont a nyugdíjasok és állami alkalmazottak adják a konzervativizmus fő támaszát.

A klasszikus konzervativizmus alapja a személyes felelősségvállalás, a „jogi öntudat”, Oroszországban viszont a passzív és az állam védelmét kereső társadalomra támaszkodik, mely hajlandó lemondani jogairól a „rend” érdekében.

A hatalom nem mondja meg világosan, mit tekint „tradicionális értékeknek”, s miközben keresztény alapokra hivatkozik, nem korlátozza az abortuszt.

A hatalom magát minden jó letéteményesének tekinti, tagadva az autonóm intézményeket – mindenféle konzervativizmus alapját.

Nyikolaj Bergyajev, akit újabban Putyin is idéz, a következőket írta: „Ha csak a hatalom konzervativizmusa létezik, elszakítva a néptől, akkor a nép fejlődése fájdalmas lesz...Amikor a nép úgy tekint a konzervativizmusra, mint a fejlődés és a szabad kibontakozás akadályára, az országban forradalom készülődik.”

(Verhovnije konszervatori v antikonszervatyivnom obsesztve, Vedomosztyi 2014. 01. 21.)