Valerij Tyiskov orosz etnográfus, akadémikus, a nemzetiségi ügyek volt minisztere (1992) a honlapján elérhető tudományos cikkek egyikében a volt szovjet köztársaságokban élő orosz kisebbségek és az orosz nyelv helyzetét tekintette át.

Az oroszországi nép (rosszijszkij narod) a világ legnagyobb kiterjedésű államot alapította meg. Oroszország azon kevés állam közé tartozik (Spanyolország, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia mellett), amelyek globális mértékben képesek voltak államiságot, transzkontintális közösséget, egyfajta saját univerzumot teremteni.

Az orosz nyelvet 147 millió ember beszéli anyanyelvként, s még világszerte 113 millió ember beszél oroszul. Összesen tehát mintegy 260 millió ember beszéli az orosz nyelvet. Ennek alapján az orosz a világ ötödik legnagyobb nyelve (az angol, a spanyol, a kínai, az arab után). Az orosz nyelvet sokan beszélik Oroszország határain túl is, s nemcsak a posztszovjet térségben. Európában mintegy 3 millió, az USA-ban 3 millió, Izraelben 750 ezer ember beszéli az oroszt, s ezek ráadásul nem is feltétlen orosz etnikumúak (oroszországi németek, görögök, örmények stb.).

1991 után a volt Szovjetunió szétesése és a kivándorlás hatására tehát egy új „orosz világ” alakult ki.

A volt szovjet köztársaságokban mindazonáltal kedvezőtlen tendenciák zajlottak az elmúlt húsz évben.

1989-ben a Szovjetunióban mintegy 20 millió ember volt, akik nem beszéltek oroszul, különösen Közép-Ázsiában és Azerbajdzsánban. A helyzet azóta jelentősen romlott, elsősorban nyelvpolitikai értelemben, bár az orosz nyelv továbbra is tartja erős pozícióit. Belaruszban a lakosság 97, a Baltikumban és Ukrajnában 80, Moldovában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Grúziában, Örményországban 70 százaléka tud oroszul. Ugyanakkor ma már mintegy 40 millió ember van a volt Szovjetunió területén, akik nem ismerik az orosz nyelvet, különösen Közép-Ázsiában.

Az „új külfölfön” az orosz nyelvet kiszorították az iskolákból, az államapparátus ügyintézéséből. Ezres nagyságrendben zártak be orosz nyelvű iskolákat. De még ma is a belorusz iskolák 75, a kazahsztániak 41, ukrajnaiak 25, kirgizisztániak 23, moldovaiak 21, azerbajdzsániak 7, grúziaiak 5, örményországiak 2 százaléka orosz nyelvű.

1991 után a volt szovjet köztársaságokban – Oroszországot kivéve – élő oroszok száma 7,5 millióval csökkent. Azaz a „közel-külföldi” oroszok harmada eltávozott. Ismert, hogy mintegy 3 millió ember Oroszországba költözött, félmillióan Nyugatra vándoroltak. De hol van a többi hiányzó? Ukrajnában az oroszok számának csökkenése identitásváltással magyarázható (ami nem azonos az asszimilációval).

Egy 2007-es felmérés, amely azt vizsgálta, mennyire használják az orosz nyelvet otthon, a mindennapi életben, azt mutatta ki, Litvániában, Örményországban, Grúziában, Azerbajdzsánban, Tadzsikisztánban az orosz nyelv lényegében eltűnt a mindennapi életből. Belaruszban, Kazahsztánban és Ukrajnában viszont a lakosság többsége vagy fele otthon is az orosz nyelvet használja. Moldovában, Észtországban, Kirgizisztánban, Lettországban a családok 20-40 százaléka oroszul beszél.

Az információs tér területén jobb a helyzet az orosz nyelv szempontjából. Még Litvániában is a népesség 25 %-a rendszeresen néz orosz nyelvű TV műsorokat (ez a legalacsonyabb mutató).

Ami magukat az oroszokat illeti, csak lassan és viszonylag kevesen sajátítják el a titulus nemzetek nyelveit (Örményországban 44 %, Ukrajnában 36 %, Kazahsztánban 6 %).

1991 után a szakemberek az gondolták, az oroszok vagy asszimilálódnak, vagy távoznak az új posztszovjet köztársaságokból – noha a mindennapi emberi logika szerint ez a két út a legkevésbé racionális. Valójában ezek közül egyik sem következett be, hanem a harmadik, legtermészetesebb variáns valósult meg: az oroszok megpróbálnak egyenrangú polgáraivá válni új hazájuknak.

(Russzkij jazik i russzkojazicsnoje naszelenyije v sztranah SZNG i Baltyii, valerytishkov.ru)