George Friedman az amerikai Stratforban megjelent írása szerint új világrend születése figyelhető meg napjainkban.

1991 decemberében, a Szovjetunió széthullásával egy új korszak vette kezdetét a világpolitikában. A hidegháborús korszak Európa geopolitikai értelemben vett csődjét okozta. Európában amerikai és szovjet seregek állomásoztak, az európai birodalmi rendszerek a második világháború után összeomlottak.

1991-ben nemcsak a Szovjetunió hullott szét, de a japán gazdasági csoda is véget ért. Gazdasági értelemben Kína foglalta el Japán helyét. Az USA vezette katonai koalíció kiverte Irakot Kuvaitból. 1992 elején aláírásra került az Európai Uniót megteremtő maastrichti szerződés.

A hidegháború utáni világot három tényező határozta meg: 1) az USA hegemóniája 2) Kína megerősödése, ipari központtá válása az olcsó munkaerőre alapozva 3) az európai integráció. Eközben Oroszország megrendült, Japán egy másféle gazdasági modellel próbálkozott.

A hidegháború utáni korszak is két részre osztható, 2001. szeptember 11. előttre és utánra. Az első korszakot két paradigma határozta meg: az egyik, hogy az USA katonai és politikai ereje kétségbevonhatatlan, mindazonáltal, ez nem olyan fontos, hiszen „a gazdaság minden.” A második korszakban az   USA már intenzíven használta katonai erejét, míg ezen világrend másik két főszereplője, Európa és Kína inkább a békés építkezésre koncentrált, továbbra is abban a téves hiszemben, hogy a gazdaság minden.

A jelenkorban azonban az európai gazdaság megroggyant. A maastrichti modell már nem mintaadó. A kínai gazdasági modell kimerülőben, s Peking is mintha nagyobb hangsúlyt szeretne helyezni a hadseregre. Az USA kivonul Afganisztánból és átértékeli globális szerepét.

Az egyszerre gazdasági integrációra törekvő és a politikai szuverenitást fenntartó EU szétesőben. A centrum és perifériák közötti különbség növekszik. A ciprusi válság azért jelentős, mert arra mutatott rá, hogy a gyengéket büntetni fogják, ez viszont az európai integráció egészét ássa alá.

Ebben a helyzetben a szuverenitás fenntartása a legjobb eszköz. Erre példa Friedman szerint Magyarország, ahol „autoriter nacionalista” rendszer van kiépülőben.

Az exportra  épülő kínai modell a végét járja, hiszen ez az árut felvevők gazdasági prosperitására épül. Ha pedig Kína a belső fogyasztást kívánná növelni, akkor meg kell változtatnia gazdasági rendszerét.

Most új világrend van kialakulóban, ennek körvonalai már kezdenek kirajzolódni: 1) az USA megmarad a világ vezető hatalmának minden fontos paraméter alapján 2) Európa visszatér a maga „normális” állapotához, tehát az egymással versengő államok rendszeréhez 3) míg az „európai félsziget” darabjaira hullik, Oroszország megerősödik, „s az oroszok azt csinálják majd, amit mindig is: a zavarosban halásznak”. Az oroszok kohászati cégeket vásárolnak Lengyelországban és Magyarországon, vasúti érdekeltségekre tesznek szert Szlovákiában. Oroszország politikai befolyása nőni fog.  4) Kína visszahúzódik.

Amerika tehát a legerősebb marad, az európai és kínai visszaszorulás pedig sok tekintetben azzal magyarázható, hogy az európaik és kínaiak helytelenül úgy vélték, a „gazdaság minden”.

(George Friedman: Beyond the Post-Cold War World, stratfor.com, 2013. 04. 02.)