95 éve kergették szét a bolsevikok az 1917 novemberében általános, egyenlő és titkos választójog alapján megválasztott Alkotmányozó Nemzetgyűlést (Ucsregyityelnoje Szobranyije). Grigorij Javlinszkij orosz liberális politikus, közgazdász a Vedomosztyiban megjelent írásában úgy véli, a mai Oroszország számára is példát mutathat az 1918-as Alkotmányozó Nemzetgyűlés, egy európai, demokrata alternatíva kibontakozása felé. A szerző szerint az erőszakra alapozott bolsevik politikai gyakorlat csak negatív következményekkel járt, és ennek öröksége még ma is az orosz politikai tradíció része.

 

Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés képviselőit 40 millió ember szavazataival választották meg általános, egyenlő, titkos választójog alapján egy minden kétséget kizáróan tiszta választáson. Azonban az Alkotmányozó Nemzetgyűlés emlékezete ma sem nyerte el méltó helyét az oroszországi társadalomban – írja Javlinszkij. Ennek véleménye szerint az az oka, hogy a mai oroszországi társadalom a szovjet korszakból nőtt ki, ahol a nemzetgyűlést egy impotens szervezetnek tekintették, mintegy a történelmi véletlen megnyilvánulásának.

Legendává váltak Anatolij Zseleznyakov matróz, a Tauriai palota őrgárdaparancsnokának szavai, aki 1918. január 6-án kiürítette az üléstermet, mondván, „az őrség elfáradt”.

Javlinszkij szerint a bolsevizmus ma is él Oroszországban, s nemcsak Zjuganov pártjában, hanem azoknál is, „akik most hatalmon vannak”. Javlinszkij úgy véli, ezek az emberek azt gondolják, Oroszország sorsa, fejlődésének alternatíva nélküli formája a „totalitárius, bolsevik, véres út.”

Ezzel szemben, Javlinszkij szerint Oroszország számára a természetes fejlődés útja a II. Katalin, I. Sándor, majd a Nagy Reformok során megkezdett alternatíva, a civil társadalom és a jogállam erősítése.

1917 februárjában a hatalomváltás Oroszország modernizálásának igényével történt. A jelentős politikai erők – ideértve a bolsevikokat is - mind elfogadták, hogy Oroszország parlamentáris demokráciává alakuljon át. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés legitimitását kezdetben mindenki elismerte.

Az 1917 novemberében tartott választásokon több mint 40 millió polgár szavazott. A 707 mandátumból 410-et nyertek meg az eszerek, 175 helyhez jutottak a bolsevikok. A kadétok 16, a mensevikek 17 képviselőt küldhettek a törvényhozásba.

1918. január 5-én rend szerint összeült az Alkotmányozó Nemzetgyűlés, amely első határozataival érvénytelenítette a bolsevik dekrétumokat, és elutasította a bolsevik „alkotmányt” („A dolgozó és kizsákmányolt nép jogainak deklarációja”). Tehát az Alkotmányozó Nemzetgyűlés nem ismerte el a bolsevikok hatalmát, illegitimnek tekintette rendelkezéseiket. Ezt követően az Alkotmányozó Nemzetgyűlést szétkergették.

Miért sikerülhetett a bolsevikoknak október után januárban is végrehajtani egy „puccsot”?

Az első ok, hogy a bolsevikok politikai repressziókat alkalmaztak (ami később majd terrorba torkollik). A diktatúra egyik első áldozata a szólásszabadság lett. Közvetlenül az „októberi puccs” után a Pétervári Katonai-Forradalmi Bizottság betiltotta a kadét Recs c. lapot és a fontosabb független kiadványokat.

November 28-án Lenin aláírta a Népbiztosok Tanácsa rendelkezését, mely a nép ellenségévé nyilvánította a kadétok vezetőit.

Január 5-én a bolsevikok belelövettek az Alkotmányozó Nemzetgyűlés mellett tüntető tömegbe Petrográdban és Moszkvában. Februárban ismét bevezették a halálbüntetést, szeptemberben pedig kihirdették a vörös terrort.

A bolsevikok kezére játszott a társadalom megfélemlítettsége, apátiája, a társadalom megosztottsága, az erőszak növekedése.

Gyorsan megjelent az új bürokrácia, a párttagság privilégiumokat kínált az új rendszerben. A bolsevikok a Moszkvai Rusz és a péteri állam nyomán újjáélesztették azt a rendszert, amely határt von a társadalom és az állam közé.

A bolsevik stratégia eredményesnek bizonyult, hiszen meg tudták tartani a hatalmat, igaz, az ország polgárháborúba és terrorba süllyedt. A polgárháború erkölcsi, szociális, politikai, gazdasági következményeit a mai napig nem tudta meghaladni Oroszország Javlinszkij szerint.

A bolsevikok megsemmisítették azt az Oroszországot, amely elkésve ugyan, nagy nehézségek árán, de „természetes úton” egy új állam és társadalom felé haladt, amely a civil társadalmon, a demokratikus intézményrendszeren, az állam és a társadalom közti különbség meghaladásán alapult. Mindezek megszűntek, ezen kívül csapást mértek a magántulajdon intézményére, az erőszakos kollektivizáció elszakította a parasztságot a földtől. Az elitet elűzték vagy megsemmisítették.

Az orosz társadalmat izolálták a külvilágtól, a korábbi internacionalista megközelítést a ’30-as évekre felváltotta egy patrióta eklektika.

A szovjet nép hősies és tragikus győzelme után a náci Németország felett a neoimperializmus és nacionalizmus is megjelent a bolsevik ideológiai eszköztárban.

Ami pedig a bolsevikok modernizációs sikereit illeti, Javlinszkij szerint ezeket vagy „barbár eszközökkel” érték el, vagy csak kisajátították. Hiszen Oroszország modernizációja már a 19. század végén, 20. század elején nagy ütemben haladt. „Az a gondolat, hogy a bandita puccs, a polgárháború, a terrorista diktatúra nélkül ez a fejlődés megállt volna, abszurd.” – írja Javlinszkij.

Ma ugyanazok a feladatok állnak Oroszország előtt, amik egykor az Alkotmányozó Nemzetgyűlésre vártak: a politikai rendszer modernizációja, az állam és a társadalom közti fal lebontása, Oroszország helyének megtalálása a világban. A politikus úgy véli, elfogadhatatlan a jelenlegi, „nacionalista, birodalmi, baloldali nosztalgiára építő” kurzus Oroszország számára.

Javlinszkij szerint az orosz elitnek mindenekelőtt egy európai, demokrata önazonosságot kell magáévá tennie. „Mi európaiak, demokraták vagyunk (egészen pontosan, kereszténydemokraták).”

 

 

(Grigorij Javlinszkij: V pamjatyi Ucsregyityelnoje Szobranyije, Vedomosztyi, 2013. 01. 21.)

 

Cimkék: Grigorij Javlinszkij, Alkotmányozó Nemzetgyűlés, Oroszország, 1917, 1918

Országok: Oroszország