Leszerelés és a lőporos hordó

Az Obama és Medvegyev közti megegyezés főbb csomópontjai: a még meg nem oldott problémák köre – Franco Venturini, Corriere della Sera, 2010. március 27.

Ha minden hét így telne el, mint a legutóbbi, Barack Obama egészen biztosan külön lapra kerülne a történelemkönyvekben. Az amerikai egészségügyi rendszert átformáló, washingtoni viszonylatban (a kölcsönös felelősségvállalás kérdését illetően) forradalminak tekinthető reform keddi aláírása után, tegnap elérkezett az Obama-adminisztráció első igazán komoly külpolitikai sikere is. A Fehér Ház ura megállapodott Oroszországgal az atomarzenál jelentős csökkentésében, tovább lépve az 1991-ben szintén Moszkvával közösen megkezdett úton.

Az új egyezmény sarokpontjai kiválóan alkalmasak arra, hogy egyértelműen és hatásosan figyelmeztessenek mindenkit: a hidegháború lezárulása egyben nem számolta fel azt az óriási hadi potenciált, amely bármikor lángba boríthatja a Földet, akár teljesen megsemmisítve azt. A START II mégis világraszóló eredmény, aláírása a legjelentősebb esemény a berlini fal leomlása óta. A védelmi rendszerek erejét ezentúl meghatározó kereteket felelősségteljesen szemlélve a következőket állapíthatjuk meg: Oroszország, mely több robbanófejjel rendelkezett, közel 30 százalékkal csökkenti a stratégiai atomfegyverek számát 2500-ról 1550-re, míg utóbbi maximális szám elérése az amerikaiaktól kisebb áldozatot követel, hiszen az Egyesült Államok csak 2000 nukleáris rakétát állított csatasorba. Az erőegyensúly így alacsonyabb harcászati szinten, de elvben megvalósul. 

Mindaz ellenben, ami még a rejtett arzenálokban maradt (mindkét oldalon) bőven elegendő lenne ahhoz, hogy örök sötétségbe borítsa a horizontot elhozva az Apokalipszis óráját. Az egyezmény igazi jelentőségét a lépték nagysága adja. A leszerelési tárgyalások orosz-szovjet illetve amerikai részről korábban mindig a „két lépés előre, egy hátra” elvét követték, az álláspontok lassan közeledtek egymáshoz. Ezúttal Obama fellépése jelentette a különbséget, aki ráadásul partnerre is lelt Dmitrij Medvegyev személyében. Az amerikai elnök személyes víziója egy atomfegyverek nélküli békés világ születése, és ennek érdekében tett is a tárgyalásokon. A remélt végeredmény talán nem több egy utópiánál, de álmodni róla és síkra szállni megvalósulásáért bármikor lehet, sőt dicsérendő.

Mindenki, aki szeret két lábbal a földön állni, könnyen észreveheti, hogy az egyezmény sokkal inkább politikai, mintsem katonai jellegű. Elsősorban pedig Obamát erősíti. A kölcsönös leszerelési vállalás új fejezetet nyit Washington és Moszkva kapcsolatában, mely már az új elnök beiktatása utáni első évben is az olvadás jegyeit mutatta, különösen a George W. Bush kitöltötte két ciklus fagyos hangulatú évei után. Ráadásul a kezdeményezés jó időben és számára kedvező helyzetben találta Oroszországot, amely egyre nehezebben tudja fenntartani rettegett fegyvertárát. Hibás lenne, ha azt hinnénk, hogy a START II csupán egyoldalú kezdeményezés, hiszen a fenti okok miatt Moszkva is kereste a kapcsolatot az Egyesült Államokkal. A május 8-án Prágában aláírásra kerülő dokumentum két soron következő eseményre is kedvező hatással lehet. A Washingtonban sorra kerülő nemzetközi nukleáris biztonsági értekezlet illetve a májusban esedékes, az Atomsorompó Egyezmény megújításáért összeülő különleges konferencia is a START II alakította jótékony légkörben tanácskozhat. 

Az Egyesült Államok és Európa (ideértve természetesen Oroszországot is) közös érdeke, hogy tovább szigorítsanak azokon a szabályokon, melyek pillanatnyilag lehetővé teszik Irán számára az Atomsorompó Egyezménnyel „összhangban” végzett nukleáris kísérleteit. Gátat akarnak vetni a további fegyverkezésnek, nehogy Teherán esetében kialakulhasson egy olyan nukleáris fenyegetés, mely az összes korábbi tárgyalásos eredményeket zárójelbe teheti. Moszkva és Washington példája egyben mindenki számára útmutatásul szolgálhat jövőre nézve, hiszen nem csupán a hatályos, kölcsönösen elismert Atomsorompó Egyezmény egyik végzésének tesznek általa eleget, de kezet nyújtanak annak, aki a nukleáris erővel való visszaélés ellen emeli fel a szavát.

Reális célok? Ebben erősen kételkedünk. Különösen annak fényében, hogy ismerve az iráni politikát, Teherán nem hagyja majd magát befolyásolna az orosz-amerikai közös törekvések útján. Ezzel párhuzamosan egy esetleges perzsa nukleáris fegyverkezés bizonyára válaszlépéseket szülne a másik oldalon, az atlanti-orosz tengely vonatkozásában. De ameddig akár egy katona is áll a lövészárokban, addig a védelmi vonalat nem adjuk fel. Pont ezt szeretné elérni az elszánt Obama-adminisztráció, a pillanatnyilag győztesnek tekinthető elnökkel az élen. A végjátéktól még messze vagyunk, a próbálkozás szépen indult, eddig látványos, de továbbra is sok veszélyt rejt magában. A zárszót még nem mondták, ahogyan az amerikai légvédelmi rakéták csökkentését indítványozó, sokat vitatott elnöki javaslat esetében sem. Utóbbi az amerikai szenátus döntésének, míg a nukleáris leszerelés további folytatása és kiteljesítése egy nagyobb nemzetközi összefogás függvénye kell, hogy legyen.