Dmitrij Medvegyev múlt héten tett kijelentése az orosz rakétarendszerek nyugati irányban történő telepítéséről válasz volt az amerikaiak európai rakétapajzs telepítési szándékaira. Medvegyev bejelentésének közvetlen oka az volt, hogy az Egyesült Államok és a NATO nem volt hajlandó jogi garanciákat adni arra vonatkozóan, hogy az általuk elképzelt rakétavédelmi terv nem az orosz nukleáris potenciál ellen irányul – állítja Alekszej Puskov orosz politológus.

Az USA és a NATO immáron hosszú évek óta ugyanazt a taktikát folytatja: igyekszik „bölcsődalokkal” álomba ringatni Oroszországot, miszerint lépései nem irányulnak Moszkva ellen, majd ha az oroszok mégsem nyugszanak le, akkor kész tények elé állítják őket.

S valóban, Puskov szerint nem szabad adni a NATO szavára, az elmúlt húsz év fejleményei legalábbis ezt bizonyítják.

A ’80-as évek végén a NATO megígérte, hogy a német újraegyesülés (helyesebben: az NDK beolvadása az NSZK-ba) esetén a szervezet nem fog keleti irányban terjeszkedni. Ez hazugság volt.

1997-ben NATO-orosz alapszerződést írtak alá, melynek eredményeképpen létrejött egy Állandó Tanács biztonságpolitikai konzultációk céljából. Két év sem telt el, és a NATO bombázni kezdte Jugoszláviát, Moszkva minden tiltakozása ellenére is. Oroszország akkor felfüggesztette a NATO-val való kapcsolatát.

A hidegháború befejezése után a NATO arról győzködte Oroszországot, hogy katonai szervezetből inkább politikai egyesüléssé válik. A jugoszláviai bombázások ezt az illúziót foszlatták szét.

Az elmúlt 12 évben a NATO két nyílt agressziót hajtott végre: Jugoszlávia és Líbia ellen, miközben beleragadt az afganisztáni háború mocsarában. A Líbia elleni támadást a „civil lakosság védelme” ürügyén hajtották végre, a valóságban a civil lakosság szenvedéseit növelve. A NATO líbiai agressziója a hazugságra épült, hiszen nem állt volna jogukban Kadhafi megdöntése és megölése.

A rakétavédelmi terv kapcsán a NATO azt hangoztatta, hogy az nem Oroszország, hanem Észak-Korea és Irán ellen irányul. Észak-Koreára hivatkozni egyenesen megmosolyogtató, de Irán esetében is felmerül a kérdés, mi szükség van lengyelországi és Balti-tenger-i telepítésekre?

Ezek után a NATO aligha veheti zokon, hogy Moszkvában egy szavát sem hiszik el. Rasmussen NATO főtitkár sajnálkozását fejezte ki Medvegyev múlt heti bejelentése után, úgy téve, mintha minden rendben lenne a NATO-orosz viszonyban, és Moszkva felelőssége lenne a kapcsolatok elhidegülése.

A NATO-nak szüksége van Oroszországra az afganisztáni hadműveletek folytatása miatt, márpedig az orosz támogatás „nem magától értetődő.” – figyelmeztet Puskov írásában a NATO-orosz viszony további romlásának esetleges következményeire.

(Alekszej Puskov: O csom dolzsen szozsalety Rasmussen?, Nyezaviszimaja Gazeta, 2011. 11. 28.)