A gazeta.ru szerkesztőségi cikkében az oroszországi terrorizmus okaival foglalkozott. A lap szerint az elmúlt években olyan szakadék képződött a kaukázusiak és az oroszok között, amely áthidalhatatlannak tetszik. Az Észak-Kaukázus fiatal nemzedéke, úgy tűnik, elveszett Oroszország számára. A következmények nagyon súlyosak lehetnek.

Az elmúlt időszak oroszországi terrortámadásait zömmel kamaszok követték el, az új észak-kaukázusi nemzedék képviselői. Olyan emberek, akik a gyűlöleten kívül nem ismernek más érzést, s csak névleg tartoznak ahhoz az országhoz, melynek állampolgárai.

A domogyedovói terrorista mindössze 20 éves volt, a tavaly márciusi moszkvai metrómerénylet egyik elkövetője 17 évesen robbantotta fel magát.

Olyan terrorista kamaszokról van szó, akik már nem éltek a szovjethatalom idején, és nem vettek részt a ’90-es évek kaukázusi háborúiban sem.

A terrornak nincs és nem is lehet igazolása, magyarázata. Az okokat azonban fel kell tárni. Ha valaki elzárkózik az okok feltárásától, akkor a terrorizmus a misztikus, megmagyarázhatatlan események közé kerül, mely nem is igényel semmilyen reflexiót. Nemrég ezt tette Vlagyimir Putyin is, mondván: „Ez abszolút értelmetlen kegyetlenség. Gyakran még azt sem értik, mit akarnak. Nem tudják megfogalmazni követeléseiket. Ez egy anarchikus terror minden és mindenki ellen: az állam ellen, a hatalom ellen, az ország ellen…”

A valóságban azonban a dolgok nem ilyen anarchikusak és rejtélyesek – véli a gazeta.ru.

A terrorista sejtek és hálózatok felderítése a titkosszolgálatok feladata. Ennél sokkal bonyolultabb viszont annak a közegnek megteremtése, melyben tizenéves kamaszokat nem lehet élő bombákká átképezni. Amelyben az öngyilkos terrorizmus nem hőstettnek minősül. Sokkal bonyolultabb feladat, mint az éppen aktuális terrortámadás után valamely „külföldi központra” hárítani a felelősséget, mint ahogy ezt a hatalom teszi, célozgatva létére, de soha meg nevezve az állítólagos külföldi szálat.

Terrornak általában azokat az erőszakos cselekményeket nevezik, melyek az oroszországi nagyvárosokban zajlanak, ám az észak-kaukázusi mindennapos erőszakot nem sorolják ebbe a kategóriába, bár a két dolog szorosan összefügg egymással.

A mostani kaukázusi háborúban már nem a ’90-es évek lassan kiöregedő nemzedéke harcol a szövetségi erők és a helyi észak-kaukázusi elitek ellen, hanem egészen fiatal kamaszok, akiknek a tábora szemmel láthatóan egyre csak nő.

A jelek szerint az észak-kaukázusi fiatalok jelentős része legalábbis együttérez a harcosokkal (sz bojevikami). Ezt a nemzedéket Oroszország már elvesztette. Ez a vereség jóval jelentősebb annál, mint azok a kudarcok, melyeket Moszkva elszenvedett a ’90-es évek háborúiban. Az ellentéteket táplálja az idősebb nemzedékek emlékezete a ’90-es évek háborúiról, másrészt Moszkva helyreállítási politikája is elhibázottnak bizonyult.

A Kreml mindeddig az észak-kaukázusi korrupt vezető klánokra támaszkodott, s ezek a Moszkvához lojális klánok, miközben rátették kezüket a húsosfazékra, módszeresen kiszorították a riválisokat az állami erőforrásokból, ami komoly elégedetlenség forrása lett.

A régióban hatalmas a munkanélküliség, mellyel csak szavakban harcolt a Föderáció központja, és a munkához való hozzáférést is átitatja a korrupció, a klánrendszer.

Ez a torzulás a Kaukázus harcias mentalitású vidékén mélyült el, miközben az elmúlt években beláthatatlan szakadék képződött az oroszok és a kaukázusiak között.

30-40 évvel ezelőtt a kaukázusiak is szovjet embereknek tartották magukat, integrálódtak a szovjet társadalomba. Az ő unokáik már nem feltétlen lojálisak az államhoz, nem tartják magukat oroszországinak (rosszijanyin). A Kaukázus határain túli Oroszországban „kaukázusi nemzetiségű személynek” nevezik őket (lica kavkazszkoj nacionalnosztyi). Nem tudnak beilleszkedni az oroszországi társadalomba, s csak a saját – nem ritkán kriminális – struktúráikban találnak oltalmat.

A mai fiatalok nagyszülei, kaukázusiak és nem kaukázusiak még meg tudták találni a közös nyelvet, szót értettek egymással. Az unokák már nem.

A hatalom felelőssége óriási, hogy a helyzet idáig fajult, de a társadalom szerepe is megkérdőjelezhetetlen. Az oroszok egyrészt azt akarják, hogy a Kaukázus Oroszország része legyen, másrészt viszont nem fogadják el a kaukázusiakat. És most már a kaukázusiak sem akarnak „oroszországiak” (rosszijanye) lenni.

Ez a nemzedék már elveszett. De ha a következő kaukázusi nemzedékkel sem sikerül megtalálni a közös hangot, annak eredménye az Észak-Kaukázus elvesztése lehet Oroszország számára.

(Vzryv pokolenyij, gazeta.ru)