A Foreign Affairs neves, nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó periodikában jelent meg Artemy Kalinovsky, az Amszterdami Egyetem Kelet-Európai tanulmányok kutatócsoportjában dolgozó kutató tanulmánya, amely a Barack Obama amerikai és Mihail Gorbacsov szovjet elnök politikája közötti párhuzamokat elemzi. Amerika most abban a helyzetben van, mint a Szovjetunió a '80-as években?

 

Obamát eddig főként az előző amerikai elnökökhöz hasonlították, Trumanhoz, Johnsonhoz, Carterhez, esetleg Clintonhoz, ám sokkal nyilvánvalóbb a párhuzam az utolsó szovjet pártfőtitkárral és első szovjet elnökkel, Mihail Gorbacsovval. Két hasonlóság különösen szembeötlő, az egyik Gorbacsov és Obama politikai habitusa között; a másik Afganisztán és általában véve a külpolitika kérdésében jelentkezik.

Gorbacsov és Obama hatalomra jutásában közös, hogy mindketten a változás ígéretét testesítették meg, kezdeti lendületük összefüggésben állt azzal, hogy képesek voltak egyrészt az elégedetlen tömegek, másrészt a politikai elit bizalmát is elnyerni. Gorbacsovot kezdetben mindenki támogatta, a konzervatívoktól kezdve a liberálisokig. Obama tetszik a mérsékelt, de a radikális reformok híveinek, valamint a politikailag inaktív rétegeknek is.

Gorbacsov és Obama habitusára jellemző egyfajta “béketeremtő” karakter, az “arany középút” keresése. Obama gazdaságélénkítési és egészségügyi programja nagyon hasonló a gorbacsovi politikára: ahelyett, hogy egyetlen programot vinne végig, kompromisszumos megoldást keres, ami esetleg a republikánusok támogatását is elnyeri.

Hosszú ideig Gorbacsov maga mögött tudta a konzervatív szovjet vezetőket, mint Jegor Ligacsov vagy a KGB vezetője, Vlagyimir Krjucskov, és őt támogatták a reform iránt elkötelezettek is. Végül azonban Gorbacsov törekvése az arany középút keresésére több problémát, mint hasznot okozott: ellentmondások, bizonytalanságok sora bukkant elő. Vlagyiszlav Zubok történész, a gorbacsovi korszak ismert szakértője szerint Gorbacsov a keresztúthoz érkezve nem egyetlen irányt választott, hanem egyszerre próbált elindulni az összes úton.

Ez főként az utolsó három évre vonatkozik: Gorbacsov egyik nap az egyik programot támogatta, másik nap a másikat, de végül soha nem állt össze egy általa képviselt koherens reformprogram.

1990-1991-ben Gorbacsov megpróbálta elfojtani a litván függetlenségi törekvéseket, amivel végleg elvesztette a gazdasági reformokat amúgy is túl lassúnak értékelő liberálisok támogatását, akik ezt követően az emelkedő csillagú Borisz Jelcin mellé szegődtek.

Néha úgy tűnik, mintha Obama is egyszerre három úton akarna elindulni. Ez vonatkozik Afganisztánra, Iránra, az egészségügyi reformra, a gazdaságélénkítésre. Obama mindenbe belekap, de semmit nem visz végig, megpróbál egyensúlyozni. A reformok támogatói úgy érzik, elárulták őket az egészségügyi, szakszervezeti kérdésekben, a bankok megzabolázásának ügyében. A konzervatívok közben arra szólítják fel Obamát, vegyen vissza “szocialista” politikájából.

Gorbacsov és Obama is akkor kerültek hatalomra, amikor országuk külpolitikai helyzete, presztízse mélypontra került, a Szovjetuniót ill. az USA-t militáns, agresszív országként ítélte meg a világ közvéleménye.

A ’70-es években a Szovjetunió erejét meghaladó expanzióba kezdett, ennek utolsó, végzetes lépése volt az afganisztáni intervenció.  Gorbacsov jó kapcsolatokat akart a Nyugattal, abban a reményben látott hozzá a külkapcsolatok építéséhez, hogy rendezni tudja a viszonyokat a geopolitikai vetélytársakkal, Kínával, az USA-val, Európával, Iránnal, ugyanakkor folytatta a Szovjetunió harmadik világbeli szövetségeseinek támogatását, mint például az etiópiai rezsim.

Obama külpolitikája egyszerre idealisztikus és pragmatikus. 2009 nyarán Kairóban békejobbot nyújtott a muszlim világnak és Iránnak, bár az iráni megbékülési politika semmire nem vezetett, s ma már ismét a szankciók nyelvén beszél Teheránnal.

Gorbacsov az afganisztáni politikát illetően elismerte az elődök hibáit, de nem hallgatott azok tanácsaira, akik a mielőbbi kivonulást tartottak volna jónak. Gorbacsov három évig habozott az afganisztáni kérdésben, kereste a kiutat, de azt akarta, Kabulban szovjetbarát kormány alakuljon.

Obama nagyjából ugyanezt teszi, az amerikai elnök nem akarja elismerni az afganisztáni vereséget, miközbenAfganisztán ugyanúgy megosztja az amerikai közvéleményt, akárcsak annak idején a szovjetet.

1987-ben, két évvel hatalomra jutása után Gorbacsov megérkezett a keresztúthoz, az év nyarán kijelentette, kész “nagyon, nagyon messzire elmenni.” Obama ma szintén válaszút előtt áll. A munkanélküliség nem akar csökkeni Amerikában, az egyenlőtlenségek tovább nőnek, Obama külpolitikai terveinek jelentős része zsákutcába jutott. Az elnöknek döntenie kell: kivonja-e csapatait Afganisztánból, mit tesz Iránnal? Vagy továbbra is az “arany középutat” választva sodródik az árral?

Az USA azonban mégsem az 1987-es Szovjetunió. A szovjet politikai rendszerben, a demokratikus visszacsatolás hiányában a kudarcot vallott reformer politikai magányra volt kárhozatva.

Obama még elkerülheti Gorbacsov sorsát, ha a sarkára áll és végre meghatározza programját, hiszen még mindig úgy tekintenek rá, mint aki képes kivezetni Amerikát a válságból – véli Artemy Kalinovsky.

 

 

(Artemy Kalinovsky: The Gorbachev Predicament, foreignaffairs.com)

 

Cimkék: Barack Obama, Mihail Gorbacsov, Foreign Affairs, Afganisztán

Országok: Oroszország