Az alábbiakban módosítás nélkül, szöveghű fordításban a Corriere della Sera 2010. január 15-én publikált interjúját közöljük, mely nagy visszhangot váltott ki Olaszországban.

Az interjú semmilyen formában nem tükrözi a szerkesztőség véleményét!

 

Az elnök személyes honlapját kezelte, később mégis Putyin ellen fordult.

Marina Litvinovics, 35 éves, bizalmas vallomása: „Nem akarom úgy végezni, mint Anna Politkovszkaja, de …” 

„Nem vagyok egy egyszerű ember, a legkisebb hazugságot se tudom elviselni” – állítja magáról. Mindazok számára, akik nem ismerik a nevét, Putyin volt rendszergazdája, a barikád másik oldalára átállt, jelenleg Garri Kaszparov szóvivőjeként tevékenykedő moszkvai családanya bemutatkozása talán nem a legmegnyerőbb. A nagyobb orosz városokon már átvonult „egyet nem értés meneteit” szervező Litvinovics a maga fizikai valójában eltér előzetes várakozásainktól: sovány, törékeny nő, két gyermek édesanyja két különböző apától, akikkel végül nem kívánta összekötni az életét. Marina napjainkban a „másik” Oroszország – a kormányzatra nézve - legkellemetlenebb személyiségeinek, ismert arcainak egyike, néhány hónapja pedig az ellenzék egyik kiemelt programfelelőse. Főhadiszállása a Moszkva központjában található lakása, mely interjúnk helyszínéül is szolgált. Hófehér falak és rengeteg, többnyire történelemmel és szociológiával foglalkozó, könyv teszik jellegzetessé otthonát. A bútorok pontosan, rendben állnak, csak néhány, a gyerekek használta játék bontja meg a szigorú egységet; a háziasszony ellenben vidám és szívélyes. Így kezdődött a beszélgetésünk.

 

Meglehetősen bonyolult életet választott magának…

Nem is történhetett volna másképp. Sosem sikerült egyszerre csak egy dologgal foglakoznom, egyazon terven dolgoznom, így most jó anyaként, de ugyanakkor lelkes aktivistaként is próbálok helytállni. Reggel hatkor kezdem a napot, megszoptatom a kisebbik gyermekemet; ágyba késő este kerülök, miután lezártam a laptopomat, leírtam az utolsó sorokat, gondolatokat is. Persze a kialvatlanság sokszor érződik, bizony megteszi a hatását.

Ha már az álomnál tartunk, mit is jelent ma ellenzékinek lenni Oroszországban?

Mit is jelent: együtt élni a félelemmel, áldozatokat hozni, mindehhez pedig egy nagy adag bátorság kell. Legutóbb letartóztattak és bevittek a rendőrkapitányságra, egész éjjel bent akartak tartani. Ez persze nem törvényes, ők is tudják, de néha megpróbálkoznak vele. A gond leginkább az, hogy kisbabám van, és nem hagyhatom ki a szoptatást, ezért a barátaim tejleszívó pumpát hoznak be nekem, amit borzalmas higiéniai körülmények között kell felhelyeznem, mindenki előtt, az emberi méltóság iránti legkisebb tisztelet nélkül. Visszatérve a kérdésére: ezt jelenti.

Nem ez az első eset, hogy politikai tevékenysége bajba sodorta. El tudná mesélni?

2006 márciusában egy este baseball-ütővel támadtak rám, és megvertek. Eszméletlenül hevertem a földön nagyjából negyven percig. Majd, mikor végre magamhoz tértem, két fiú a következőket mondta: „Jobban kell figyelned, Marina.” Az eredmény: agyrázkódás és vérömlenyek az arcomon és a lábaimon.

Azt mondják, hogy az egyedüli lehetséges ellenvélemény napjaink Oroszországában az interneten közzétett nemtetszés. Elnevezés is van rá: cyber dissident. Igaz ez?

 

Gyakorlatilag az elnök, a kormány, a rendőrség, az FSZB (Titkosszolgálatok, volt KGB) iránt megfogalmazott kritika csak az interneten tehető közzé. Megveretések, sőt gyilkosságok tűntették el végleg az igazi oknyomozó újságírást, így a blogtér az egyedüli igaz tükör, amely a hazám valódi arcát mutatja. E célból figyelemfelkeltő kampányt is folytatok a neten. Például sikerült elérnünk, hogy Szvetlána Bahminát, a Jukosz olajtársaság volt ügyvédnőjét szabadlábra helyezzék. Személyének zaklatása törvénysértő tett volt, így az áldozat a Jukosz és egykori vezetője, Mihail Hodorkovszkij ellen, Putyin és környezete által indított, hadjárat foglyává vált.  

Ez az ügy a nemzetközi közvélemény érdeklődését is felkeltette. Az energiaforrások állami ellenőrzésével úgy tűnik, mintha a Kreml egy új nemzeti büszkeség felépítésén fáradozna. Mit gondol erről?

Ami az egészben a legjobban meglep az a fajta különös energetikai zsarolás, amit hazafiságnak állítanak be az oroszok előtt. Ez azt az illúziót táplálja, mintha az országunk másra tudná kényszeríteni a saját akaratát. Valahol a hidegháború felidézéséről beszélünk, és az igazat megvallva, alaposan szemügyre véve a társadalmat, megállapíthatjuk, hogy az nem sokat változott a szovjet idők óta. Elég, ha a nők helyzetére gondolunk, általában túl butának, túl korlátoltnak, túl tehetetlennek vagy éppen túl gyengének tartják őket ahhoz, hogy önálló véleményük legyen és meg is védjék azt.

Ez a jelek szerint Önre éppen nem vonatkozik, hiszen volt bátorsága ahhoz, hogy otthagyja Putyint, miután részt vett választási kampányában és megtervezte internetes honlapját.

 

Nem tudtam tovább elviselni, hogy híján van a legegyszerűbb emberi érzelmeknek is, mint például az együttérzés. Természetesen az elején, amikor nyitott, a liberális közgazdászokkal az ország számára halaszthatatlan reformokról párbeszédet folytató politikusként mutatkozott meg, messzinek tűnt az egykori titkosszolgálati ezredes. Aztán megtörtént a Kurszk tengeralattjáró tragédiája, amikor arra sem volt képes, hogy megszakítsa nyaralását, és a hozzátartozók mellett legyen a nehéz órákban. Ezt követte a Dubrovka színház elleni merénylet, ahol a testeket a sérültekre dobták, hagyva, hogy az autóbusz hideg padlóján haljanak meg. Ekkor még Beszlán előtt voltunk. Ott a katonák, arra hivatkozva, hogy a terroristákra lőttek, ártatlanok halálát okozták olyan fegyverek, mint a lángszóró és a gránátvető indokolatlan bevetésével. Mint anya megpróbáltam más oldalról is átérezni azt a szégyent és megvetést, ami felénk áradt, hogy képesek voltunk saját gyermekeinket elveszteni. De végül nem sikerült, ahogy nem tudtam elfogadni Putyin együttérzésének újabb hiányát sem. Egyébként a fájdalomban való osztozás, a közös sírás, részvét a szenvedésben nagyon erősen orosz tulajdonságok. De ő nem ilyen.

Nagyon sokan, akik úgy gondolkodnak rá, úgy gondolkodnak, mint Ön, már elhagyták Oroszországot. Ön mégis marad. Miért?

Nem tudom elképzelni, hogy a hazámon kívül éljek. Szeretem ezt a helyet, és azt kívánom, hogy a fiaim itt nőjenek fel és oroszul beszéljenek. Természetesen én is félek egy buta vagy inkább értelmetlen haláltól, és nem szeretném úgy végezni, mint Anna Politkovszkaja. De a saját illetve gyermekeim élete iránti aggódáson túl pont az a félelem tart itt, hogy nem teszem meg időben azt, amit meg kell tennem.

És mit szeretne elérni?

A 2006 és 2008 közti időszak volt a legrosszabb. 2009-ben, először amióta hivatalos utódnak nevezték ki, Medvegyev önálló politikai irányt jelölt ki magának, és finoman kritizálta Putyint. Nem sok, de az ország jelenlegi mély válságában komoly reformokra lenne szükség, viszont a Medvegyev által meghirdetett modernizáció radikálisan megváltoztathatja a dolgokat. Ugyanakkor figyelni kell. Putyin továbbra is a legerősebb politikus marad, és mindent meg kell tennünk, hogy 2012-ben ne térjen vissza az elnöki hatalomba. Ami engem illett, nincsenek eltérő vágyaim egy átlagos nőétől: szeretet, öröm, megértés, és mivel még nincs, egy leánygyermek.

Mindenestre egy hosszú harc vár magára!

Biztos, de most a legelső teendőm, hogy nagyobbik fiammal elmenjek a moziba, és együtt megnézzük az Avatart.       

Cimkék: Putyin, Marina, Litvinovics

Országok: Oroszország