Szaakasvili készen áll, hogy tárgyaljon Oroszországgal

A grúz államfő üdvözölte a Moszkva és Washington közti állandósuló párbeszédet – a Kaukázus konfliktuskörét érintő nyilvánvaló véleménykülönbségek ellenére. Szaakasvili a tbiliszi törvényhozás előtt mondott beszédében elérkezettnek látta az időt a minden részletre kiterjedő diskurzus felújítására az orosz féllel. A kétoldalú kapcsolatokat leginkább mérgező kérdések a 2008-as nyári harcok nyomán elmenekült közel félmillió grúz állampolgár hazatérése, Dél-Oszétia és Abházia vitatott státusza illetve az ottani orosz katonai támaszpontok felszámolása, továbbá az államközi viszony normalizálása a bilaterális kereskedelem újraindításának formájában.

Maga Szaakasvili annak ellenére lát esélyt az egyeztetéses úton történő rendezésre, hogy a Kreml határozottan a grúz ellenzék mellé állt a legutóbbi helyhatósági választások idején. Az Egyesült Államokba látogató orosz elnök a Stanford egyetemen tartott előadásában grúz kollégáját nevezte meg az elmélyülő válság fő felelőseként, és kizárt minden együttműködést a jelenleg hivatalban lévő tbiliszi központi hatalommal. Szaakasvili helyzetét nehezíti, hogy a kiváló földrajzi adottságokkal rendelkező, kedvező nemzetközi feltételek mellett akár idegenforgalmi célterületté is előléphető Abháziát egyre több ország, így már Szíria is elismerheti. A grúz államfő kezdeményezte reintegrációs folyamat, mely a de facto független területek feletti központi igazgatás visszaállítását tűzte ki célul, eddig mindössze a Batumi centrumú Adzsáriában járt sikerrel. Szaakasvili természetesen igyekszik másra hárítani a hibás kül- és belpolitikai lépések felelősségét, ennek megfelelően nyilatkozott a moszkvai „békéltetés” lehetőségei felől. „Nem Grúzia volt a hosszantartó ellenségeskedés kezdeményezője, és egyáltalán nem érdekelt a válság elhúzódásában” – állította a hazájában egyelőre kellő támogatottsággal rendelkező szakartvelói vezér.

Bár Barack Obama és Dmitrij Medvegyev múlt heti washingtoni tárgyalásain valóban szó esett a kaukázusi helyzetről, a két szuperhatalom álláspontjai mit sem közeledtek egymáshoz. Mindkét vezető a kétoldalú kapcsolatokban megnyíló új perspektívaként értékelte a Dél-Kaukázus stabilitásának megteremtését, mely kiváló terep lehet az orosz-amerikai együttműködések számára, de a nemzetközi diplomácia sablonjain kívül más, érdemi újdonság nem hangzott el a csúcstalálkozón. Moszkva továbbra is kitart a 2008-as nyári háború – saját szemszögéből vizsgálva - önvédelmi jellege mellett, és Grúziát tekinti a területszerző provokátornak, akit az akkori atlanti politikai-katonai körök is támogattak tervében, sőt biztattak is az orosz „protektorátus” alatt álló Dél-Oszétia megtámadására. A Bush-adminisztrációval ellentétben a demokrata párti Obama hajlik a Kremllel való diskurzusra, és érezhetően engedett az amerikai külügy korábbi szilárdnak vélt pozíciójából – nem véletlenül kritizálta egykori ellenfele, John McCain a Fehér Ház obamai Kaukázus-politikáját. Szaakasvili lehetséges támogatóinak körét felmérve is komoly tévedéseket, túlzásokat engedett meg magának. Kétségtelen tény, hogy Törökország és Azerbajdzsán (Tbiliszi legfőbb külkereskedelmi partnerei) Grúzia szövetségeseinek tekinthetőek, ugyanakkor mindkét állam – különösen Baku – jó moszkvai kapcsolatokkal rendelkeznek, melyeket ok nélkül, meggondolatlanul biztosan nem áldoznának fel. A grúz külpolitika ellentmondásaira jó példa az Örmény Holokausztként ismert, az oszmán törökök idején elkövetett népirtás hivatalos, törvényes keretek között történő elismerésének megtagadása, miközben Szaakasvili és köre előszeretettel – és sok tekintetben joggal! – hivatkozik a szovjet korszak bűneire.

(RIA Novosztyi, Rustavi2, Civil Georgia)