OROSZVALOSAG.HU
A virgináltól az iváni ecsetvonásokig
A virgináltól az iváni ecsetvonásokig
Radnóti Klára jubileumára
.jpg)
Balról jobbra: Krausz Tamás, az ünnepelt, Bagi Dániel
Régebben a könyveimet úgy dedikáltam Klárinak, hogy „első számú tanítványomnak”. Pedig nem volt az első, amikor eljött a szemináriumomra Kr. után valamikor az 1980-as évek kezdetén, akkor bizony én már fél évtizede tanítottam, meg nem is ő írta nálam – bár igen jót írt – a legjobb szakdolgozatot. Mégis rajta ragadt ez az elején viccesnek szánt, később – részemről legalábbis - halálosan komolyan vett minősítés.
Emberileg állt/áll hozzám a legközelebb a volt hallgatóim közül. Pedig mindent megtettem, hogy ne így legyen. Még nem jártak hozzám, amikor már begyűjtöttem a leningrádi részképzésre indulókat – köztük Klárit – és azzal riogattam őket, hogy bizony vigyenek magukkal tampont és WC-papírt. Néztek rám – ő is – kikerekedett szemekkel. A nevezetes órámon, ahol góltotóztunk a majdani rektor, Borhy Lászlóval, dékán Dezső Tamással és Történelmi Társulat elnök Hermann Róberttel, Klárit egyszer a csoporttal együtt hazaküldtem, mert unalmasnak találtam kiselőadását. Ez, persze, nem zavart abban, hogy rábízzam Ruszlán Grigorjevicset, leningrádi aspiránsvezetőmet, ha Budapestre jött, vagy a lányaimat is az Újlipótvárosban, olykor-olykor, ha valami programunk akadt a feleségemmel.
Később nem átallottam egy óráját is meghallgatni az iskolájában, amikor már tanár lett. Nem odavaló volt. Túl jó, túl igényes, túl megkövetelő. Aztán megkértem jópárszor az egyetemen is, hogy helyettesítsen, mert igen elfoglalt voltam. (Nem az egyetem dolgaival). Rezzenéstelenül tűrte. Később már féléves kurzusokat is tartott a Ruszisztikán – ugyan nem helyettem, de szívességből. Mondtam neki, hogy ne nagyon sajnáltassa magát, hiszen csak át kell ugrania munkahelyéről, a Nemzeti Múzeumból egy röpke órácskára.
Bagi professzor zongorázik, a közönség áhítattal hallgatja
Elég sok a közös emlékünk: még temetőben is voltunk együtt – a Novogyevicsiben, Lebegy tábornok síremlékénél talán fotózkodtunk is. Moszkvában kijártam neki a miniszteri szobát a Kulturális Intézetben, hiszen igen nagy szívességet tett a hazának, amikor elvállalta, hogy megrendezi a Magyar-Orosz Kulturális Évad nyitórendezvényét, a nagy kiállítást a Vörös-téren lévő Történeti Múzeumban – és tárlatvezetést tart az akkori miniszterelnök Gyurcsány Ferencnek és stábjának
Különben hazudok, ha azt mondom, hogy nem volt nálam első. Historiográfiai tény immár, hogy mégis első, hiszen elsőként írt és védett vezetésemmel PhD-disszertációt. (Egyébként summa cum laude.) Mire azt mondta, hogy úgyse olvastam. (Jól ismert. Ám ez esetben tévedett. Az lehet, hogy nem dicsértem agyon, de a dolgozat olyannyira rendben volt, hogy még ki is adtuk a Ruszisztikai Könyvek sorozat 10. darabjaként.)
Csorba László laudál
Az évtizedek során hol lazább, hol szorosabb volt a kapcsolatunk, de végig a kölcsönös bizalmon, barátságon és a hasonló stíluson alapult. Visszatekintve nagyon fájlalom, hogy annak idején nem volt lehetőségem a Tanszékre csábítani. A legjobb utódom lett volna – és még gender-ügyileg is jól nézett volna ki. Helyette a Nemzeti Múzeumban futott be nagy pályát - anélkül, hogy a ruszisztikát végleg cserben hagyta volna. Megejtő sokoldalúságát bizonyítja számos publikációja, melyek közül három cím számomra a legkedvesebb:
Rákosi Mátyás dolgozószobájának bútorai a Sisi kesztyűjétől Sztálin füléig című kötetben, a „Mily nagy volt ő, s mily törpe a jelen”. Széchenyi István az utókor szemében, valamint Brandenburgi Katalin virginálja.
Bocsánat, ennek nem tudtam ellenállni: a múzeumon kívülálló számára annyira jópofák e címek! Amúgy, persze, hogy az Európa Moszkóvia-képe a XV-XVI. században, IV. Iván nyugati ecsettel és más orosz témájú művei számomra – és a ruszisztika számára - a legfontosabbak. És nagyon honorálom legutóbbi sziszifuszi vállalkozását, amelyben Görgei tábornok könyvtárát rekonstruálta.
A szerző írása élőben
Nem tudom, hogy a sziszifuszinak lehet-e felsőfoka, mindenesetre nála igen, mert főszervezője volt az én jubileumomra készített Apologia Historiographiae c. megakötetnek. Ez a megemlékezés nagy megtiszteltetés volt számomra, az egész szakma megbecsülését fejezte ki és ezért örökké hálás leszek neki.
A történeti ruszisztika hazai kis közösségének a személyében most ismét van egy jubilánsa. Neki is kijár a szakma megbecsülése.
Maradj továbbra is ilyen jó formában, Klári!
Radnóti Klára
Cimkék: Radnóti Klára, ruszisztika, Csorba László, Szvák Gyula
Országok:
Megosztás:
