OROSZVALOSAG.HU


Jobboldali győzelem Észtországban 

  |  2011-03-07 11:21:19  |  
Gyóni Gábor

Jobboldali győzelem Észtországban 

Hatalmon maradhat az Andrus Ansip vezette szövetség

 Jobboldali győzelem Észtországban 

 

Észtországban most vasárnap került sor a parlamenti választásokra, melyet a jobboldali-liberális Reformpárt nyert meg 28,6 %-al. Andrus Ansip észt miniszterelnök pártja 33 helyet szerzett az észt parlamentben, a Riikoguban (az észt törvényhozásban összesen 101 képviselői hely van).

Második helyet ért el, de veszített mandátumai számából a négy évvel ezelőttihez képest a balközép, szociálliberális Centrista Párt, mely a szavazatok 23,3 %-át kapta, s ezzel 26 mandátumot szerzett.

Javított az előző választásokhoz képest a jobboldali, nacionalista Haza Szövetség-Res Publica párt, mely mostantól 23 képviselőt küldhet a törvényhozásba az eddigi 19 helyett (20,5 %-ot elérve).

Leginkább azonban az észt Szociáldemokrata Párt javított eredményein: a baloldali párt kilenccel több honatyával/honanyával többel rendelkezhet most, mint négy éve (19 fő 10 helyett). 2007-ben 10 %-ot kaptak a választásokon, ezt most 17 % fölé tornászták.

Valószínű tehát, hogy hatalmon maradhat Észtországban a jobboldali, Andrus Ansip vezette reformpárti – Haza Szövetség koalíció, mely 56 hellyel rendelkezik a Riigikoguban.

 

(postimees.ee)

 

Cimkék: Észtország, választások, 2011, Andrus Ansip, Reformpárt, Centrista Párt, Haza Szövetség Res Publica, Észt Szociáldemokrata Párt, Riigikogu
Országok: Észtország
Megosztás:
Add a Facebook-hoz

 

Oroszvalosag.hu | Impresszum  |  Kapcsolat