Roza Otunbajeva 1950-ben született Osban, s 1972-ben diplomázott, majd ’75-ben kandidált filozófiából Moszkvában, ahonnan hazatérve a Kirgizisztáni Nemzeti Egyetem filozófia tanszékének vezetője lett. Politikai karrierje a nyolcvanas években kezdődött, a Kommunista Párt másodtitkáraként a frunzei (ma Biskek) rajkomban (kerületi bizottság). A nyolcvanas évek végén karrierje fellendülni látszott: 1986-ban a kirgiz Miniszterek Tanácsának helyettes elnöke lett, majd külügyminiszter. 1989 és 1991 között a szovjet külügyminisztériumban dolgozott, majd 1991 decemberében visszatért hazájába, hogy a függetlenedett Kirgizisztán első külügyminisztere legyen a Szovjetunió felbomlása után.

Az 1991-ben hatalomra került Aszkar Akajev Otunbajevát kérte fel külügyminiszterének, s övé lett az elnökhelyettesi tisztség is. Mindez azonban csak rövid ideig tartott, mert 1992 végén Otunbajevát kirgiz nagykövetté nevezték ki az USA-ban és Kanadában (ebben is úttörő volt a posztszovjet érában). A külügyminiszteri posztra 1994-ben tért vissza, s három évig töltötte be a posztot, majd 1997-ben távozott, mert „úgy érezte, az ország egyre inkább totalitárius”. Így külügyminiszterből ismét nagykövet lett, ezúttal az Egyesült Királyságban. 2002 májusában Otunbajeva a különleges ENSZ-megbízott asszisztenseként Abháziába utazott, ahol tanúja lehetett a tüntetéseknek, melyek végül Eduard Sevardnadze megbuktatásában csúcsosodtak ki (mint később látni fogjuk, mára nagy rutinja van a hasonló – polgárháború-közeli – események kezelésében).

Tbiliszi munkája végeztével Otunbajeva visszatért Biskekbe, és újra bekapcsolódott a politikai életbe – de ezúttal már az ellenzéki oldalon. 2004-ben három ellenzéki képviselővel megalapították az Ata-Jurt politikai mozgalmat, mely meg kívánta méretni magát a 2005-ös választásokon. (Otunbajeva a választási törvény miatt nem indulhatott volna, lévén nem töltötte a megelőző öt évet Kirgizisztánban.) Otunbajeva nyilatkozataiban élesen bírálta a Szovjetunió felbomlása óta országában regnáló Akajev elnököt, mondván: „’95-96-ra kirajzolódott, hogy az elnök a kormányzat minden ágában saját kezűleg akar irányítani, ezzel elmozdultunk a demokratikus alapokról, az önkényuralom felé”. Otunbajeva követelései a demokráciához való visszatérést célozták: „mi demokráciában akarunk élni… de úgy érezzük, elnökünk csak játszik a „demokrácia” szóval.” „Tizenöt év után az emberek elfáradtak, az élet nem változott.” A tulipános forradalom idején Otunbajeva Bakijevvel együtt a választási csalás fő hangoztatójaként került a figyelem homlokterébe, majd az átmeneti kormány külügyminisztere lett – de csak rövid időre, mert Bakijev hatalomra kerülésekor nem kapta meg a parlamenti felhatalmazást, hogy tovább viselje tisztségét.

A tulipános forradalom idején és utána elhangzott beszédeiben Otunbajeva deklaráltan az egész rendszer megreformálását (értsd: demokratizálását) tűzte ki céljául, de hamar kiderült, akárcsak egykor Akajev esetében, úgy Bakijevvel sem gondolkodnak hasonlóan a célokról és eszközökről. Otunbajeva fokozatosan kiszorult a hatalomból, és Bakijev egyik fő kritikusává előlépve, az ellenzék soraiból igyekezett támadásba lendülni.  2006 januárjában társelnöknője lett annak az Asabának („Zászló” – Nemzeti Ébredés Párt) mely fő céljául az alkotmány módosítását, s a prezidenciális rendszer olyan átalakítását tűzte ki céljául, mely a jelenleginél jóval nagyobb hatalmat adott volna a parlament kezébe. Ugyanez év novemberében pedig kulcsszerepe volt az új alkotmányért folytatott tüntetésekben. A 2007. decemberi választások során Otunbajeva a Szociáldemokrata Párt jelöltjeként bekerült a parlamentbe (igaz, a Bakijev vezette „Ak Zsol” a parlament 90 helyéből 71-et szerzett meg, míg a szociáldemokraták csak 11-et), s 2009 óta a párt parlamenti frakciójának vezetője.

Szakértők az egyik legtapasztaltabb kirgiz politikusnak tartják Otunbajevát, akit pragmatikus politikusként, jó diplomataként és tapasztalt tárgyalóként, valamint integráló személyiségként jellemeznek, aki képes lehet az eddigieknél konzisztensebb, következetesebb politikát folytatni a Kína-USA-Oroszország erőtérben.