Milánó – Az energiapolitika ügyében „senki sem dönthet Olaszország nevében” – jelentette ki kategorikusan Franco Frattini a római külügyek legfőbb vezetője Lucia Annunziata televíziós műsora, az „In mezz’ora” (Egy félórában) felvételén. „Itália nemzeti érdeke az energetikai függetlenség kialakítása. Ennek elsődleges módja a beszerzési források differenciálása” – tette hozzá a szakminiszter.

Az Eni eddig is meglehetősen kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezett, és a Gazprommal kötött partnerségi szövetség biztosítja az állami cég hosszú távú fejlődését. A Perzsa-öböltől a líbiai kőolaj és földgázmezőkön át Algérián továbbá Oroszországon keresztülívelő, óriási befolyási övezet és szatellit cégek nyomán kiépített portfolió egyre inkább az Európai Unió szervezeti keretein túlmutató olasz energiapolitika életképességét bizonyítja. „Mindezekről Olaszország és csakis Olaszország dönthet” – emelte ki Frattini, aki utalt a Róma és Washington közötti nézeteltérésekre, illetve azok hiányára: „nincsenek súrlódásaink amerikai partnereinkkel semmilyen témában, így az energiaellátás kérdésében sem.” 

„Oroszország megítélésében Bush hibázott” – állítja Frattini, részletesen szólva a Moszkvát és Rómát összekötő szálakról illetve a Berlusconi-kormány oroszpolitikájáról is. Olaszország következetesen képviselt stratégiája éppen „az Orosz Föderáció és az Egyesült Államok közelítésére épült, mely meg is valósult az Obama-adminisztráció idején.” Az ifjabbik Bush és a neokonok által menedzselt – mára nyilvánvalóan megbukott – külpolitika egyik nagy „tévedése éppen a Kreml túlontúl egyoldalú megítélése volt.”

Frattini élesen szembement Dick Cheney, egykori amerikai alelnök szimbolikus gesztusrendszerével, a világot jó és rossz oldalra, a sötét és az igazság birodalmára osztó ideológiájával. „Számunka mindig is világos volt, hogy Cheney akciója nem egyezik a mi érdekeinkkel. Oroszország izolálása, illetve az erre mutató törekvések, komoly hibának bizonyultak” – emlékezett vissza a külügyminiszter utalva a jelenlegi olasz-amerikai kapcsolatok harmóniájára. „Manapság teljes az egyetértés köztünk és az Obama vezette Fehér Ház között. (…) Hillary Clinton többször is információkat kért tőlem az Eni és a Gazprom közös vállalkozásairól, különösképpen a Déli Áramlat szervezeti hátteréről. Teljesítve a kérést, találkozót szerveztem az Egyesült Államokban, ahová Paolo Scaronit, az Eni igazgatótanácsának vezetőjét delegáltam, hogy teljességében mutassa be a két állami cég együttes nemzetközi fellépését. Jellemző módon, nem sokkal később az Obama-kormányzat hivatalos formában is köszönetét fejezete ki nekünk őszinte hozzáállásunk miatt. Energiapolitikánk nem titkos, különösen partnereink számára hozzáférhető.”  

Gianfranco Fini – az olasz képviselőház elnöke, a Berlusconi vezette jobbközép kormánykoalíció „tékozló fia” szerint semmilyen változás nem történt az olasz-amerikai kapcsolatokban. „Washington és Róma viszonya állandó” – bizonygatta a „Futuro e Libertà” (Jövő és Szabadság) pártalakulat emblematikus figurája a Chieti Egyetemen tartott nyilvános vita keretében.

„Szövetséges és baráti államokkal tárgyalva nem meglepő, ha Olaszország aggodalmának ad hangot a Fehér Házat érintő belső viták, ellentmondások kapcsán. Természetesen ugyanígy érthető, ha az Egyesült Államokat érzékenyen érinti minden, a Palazzo Chigit (az olasz kormány és a miniszterelnök székhelye) megosztó vita vagy érdekkülönbség. A diplomáciai zavarok kiváltó okai persze egészen más természetűek lehetnek. Mindez már egy másik lapra tartozik.”

Fini pár mondat erejéig említette az európai szövetségi rendszer és a Kreml szövevényes viszonyát, különösen annak amerikai megítélését, melyet a WikiLeaks-dokumentumokból olvashatunk ki. „Számomra ez a legérdekesebb rész. Önmagában az a gondolat, hogy a kontinensnyi Oroszországot beillesszük Európába, erősen túlzó. Majdnem öngyilkosság. Egy része valóban Európához tartozik, majd az Urálon túl kezdődnek végtelen ázsiai területei. (…) Olaszország és Moszkva kapcsolatában semmi különöset nem látok. Szó sincs botrányos, a hazai politikai elit számára kellemetlen együttműködésről. Itália a saját politikáját követi. Az olasz-orosz viszony megítélései eltérhetnek annak megfelelően, hogy az EU vagy éppen Washington szemszögéből vizsgáljuk Róma és Moszkva közös törekvéseit. Objektíven elemezve a helyzetet, a Kreml szerepét is máshogy értékelik Brüsszelben és az Egyesült Államokban.”