OROSZVALOSAG.HU
Megkoszorúzták Sztálin sírját
Megkoszorúzták Sztálin sírját
Az OKP megemlékezése a Vörös-téren Sztálin halálának 57. évfordulóján
Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja, Joszif Sztálin halálának 57. évfordulója alkalmából ma megkoszorúzza Sztálin sírját, amely a Vörös-téren található. Ezalatt Oroszországban éles vita folyik a szovjet vezető történelmi szerepéről és megítéléséről.
Sztálin ismét divatba jött
Jakutszkban néhány napja például a helyi kommunisták egy új Sztálin emlékmű felállítását követelték. De nem csak a kommunisták körében örvend ilyen nagy népszerűségnek Sztálin, mutatja ezt az is, hogy az oroszok 37 százaléka összességében pozitívnak ítéli meg Sztálin tetteit. Egyre inkább erősödik a második világháborúban győztes hadvezérről kialakult kép jelentősége, mindeközben egyre inkább a háttérbe szorul a kegyetlen államfő imázsa, aki miatt állampolgárok millióit hazaárulónak bélyegezték meg, akiket ezután többségében a Gulágra internáltak kényszermunkára vagy koholt vádak alapján kivégeztek.
Sztálin plakátok a Győzelem Napjára
Jurij Luzskov moszkvai főpolgármester ellenáll emberjogi aktivisták minden ellenkezésének, akik azt kifogásolják, hogy május 9-én a Győzelem Napja ünnepségsorozat alkalmával Sztálin arcképét ábrázoló plakátokat állítsanak ki Moszkva utcáin. „Nem vagyok Sztálin tisztelője, de az objektivitás pártján állok a történelem megítélésekor” – jelentette ki Luzskov.
Luzskov álláspontja persze nem értékelhető teljesen objektívnek, mivel néhány nappal ezelőtt a moszkvai főpolgármester már javasolta egy Dzerzsinszkij-emlékmű felállítást a Lubjanka épülete, azaz az FSZB székháza előtt.
(moskau.ru)