Augusztus 30-án Kazányban ünnepelnek. Ezt a napot a legnagyobb ünnepek között tartják számon Tatarsztan fővárosában a Győzelem napjával és az újévvel együtt. Húsz évvel ezelőtt, ezen a napon, akkor még a Szovjetunió keretein belül, kiáltotta ki szuverenitását a Tatár Köztársaság. Akkor még sokan bíztak abban, hogy a szuverenitás reális lesz, hogy a tatár törvények elsődlegesek lesznek. Mára azonban világossá vált, hogy mindez csak illúzió volt, s a tatár szuverenitás nem több puszta formalitásnál.

A ’90-es évek elején Tatarsztanban erős függetlenségi mozgalom bontakozott ki, s 1990 és 2000 között Tatarsztan nem is tekintette magát az Orosz Föderáció szubjektumának.

Vlagyimir Putyin hatalomra jutása után az általa folytatott centralizációs politika jegyében megkezdődött a korábbi szuverenitás fokozatos visszaszorítása. Hatályát vesztette a tatár alkotmány, ami a „nemzetközi jog szubjektumának” nevezte Tatarsztant; a helyi jogalkotás; visszaszorultak azok a pénzügyi-jogi elemek, amelyek a köztársaság anyagi függetlenségét valamelyest biztosították. Ma már senki nem beszél arról, hogy Tatarsztan lakói esetleg külön okmányokat kaphatnának… 2005-ben pedig – amikor Kazanyt „ezeréves várossá” nyilvánították – a Szuverenitás ünnepét is átkeresztelték a Város (azaz Kazány) napjává.

A tatár szuverenitás háttérbe szorulása fokozatosan, csendesen, lépésről lépésre zajlott, s a Kreml mindig bőkezű adományokban és más kedvezményekben részesítette az együttműködni kész tatár politikusokat.

Ma már csak nyoma maradt a tatár szuverenitásnak, amely alig, s a lényegét tekintve nem különbözik más oroszországi köztársaságok jogaitól.

(Nyezaviszimaja Gazeta)