2018. május 16-án elhunyt Drucker Tibor, a Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság egykori alelnöke, aki cselekvő részese volt a Magyar-Szovjet Baráti Társaság történetének is a kezdetektől fogva. Az alábbi, 2015-ben Szuda Krisztina Marianna által készített interjúval Drucker Tiborra emlékezünk.

Drucker Tibor XI. kerületi lakásában fogadott feleségével. Kedvessége és műveltsége azonnal lenyűgözött. Élmény volt vele beszélgetni és hallgatni az Ő gyakorta humoros és önironikus hangvételű mondanivalóját. Drucker úr már a beszélgetésünk elején leszögezte, hogy nem volt az MSZBT alkalmazottja, társadalmi munkás volt.  „Ne várjon tőlem olyan fajta eligazításokat, amelyekből valamilyen „szuprabölcsesség” fog majd kijönni.”Az első kérdésemre adott válaszából azonban kiderült, hogy a társaság életében már a kezdetektől fogva részt vett, mondhatni „alapító atya” volt. Ezt követően a társaság megalakulásáról faggattam. Hogyan is alakult meg? És milyen céllal? „ Ez egy nagyon jelentős értelmiségi nekibuzdulás volt a Szovjetunió megismerésére, amely addig el volt zárva hazánktól. Ez az időszak alkalmas volt arra, hogy Magyarország átértékelje a nemzet politikáját. Szent-Györgyi Albert nagyon nagymértékben adott szovjetbarátságáról tanúbizonyosságot.” Drucker úr elmondta, valamint a társaság 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen elhangzott beszédéből is megtudtam, hogy Szent-Györgyi Albert 1945. május első napjaiban Moszkvába ment. A szovjet kormány meghívására vett részt az Orosz Tudományos Akadémia alapításának 220. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, majd hathetes körutat tett a Szovjetunióban.Utazásáról és az ott szerzett élményeiről levélben számolt be Budapesten élő barátjának,Zilahy Lajosnak.

Mire a Nobel-díjas tudósunk hazaérkezett addigra már meg is alakult a társaság.„Szent-Györgyi távollétében, de az ő védnöksége és együttműködése alatt.” Zilahy Lajost választották meg főtitkárnak. „Ezekben az években, csodálkozva néztek, mert egyszerűen nem értették, hogy abból a mély oroszellenes hangulatból - ami kialakult Magyarországon -, hogy is volt ez 1945-ben? Hát úgy volt, hogy a Szovjetunió, egyrészt ismeretlen közeg volt, nem egészen úgy volt igaz az ország felszabadítása, mint ahogy ezt ma értékelik. Gondolom, eljön majd egy olyan korszak, amikor majd egy normális és reális történelem-kép fog kialakulni. Ez a maga nemzedékének lesz a feladata. Nem könnyű! Azt szokták mondani, hogy a magyarok ilyen „vagy-vagyos” nép, itt mindent úgy fogalmaznak meg, hogy Arany vagy Petőfi, Ady vagy József Attila, és ismeretlen az a szó, hogy „is” vagy „és”. Amikor létrejött, a magyar értelmiség kulcspozícióban lévő része szerette volna, ha egy normális légkörű kapcsolatrendszer jön létre, és megismerjük a Szovjetunióval összefüggő magyar kapcsolatok egész rendszerét. Nem volt könnyű, mert ennek nem volt Magyarországon semmilyen biztonságos alapja. A kapcsolatfelvétel valójában az 1930-as években megtörtént, ha jól emlékszem Solohov Csendes Donja hazánkban is megjelent, megtörténtek az első kulturális kapcsolatokat kiépítő rendszerek, de messze volt attól, hogy tömegméretekben érvényes legyen.” Drucker úr elmesélte,még folytak a harcok Budán, amikor az Urániában már bemutatták az első szovjet háborús filmet, aminek nagyon nagy sikere volt, miközben a Becsület Napjáért harcoló SS csapatok és nyilasok harcoltak a szovjetekkel.„Néhány nappal később volt  a kitörés, amit a Becsület Napjának kereszteltünk el, ennek során a negyvenezer ott lévő német, magyar, nyilas, honvédségi alakulat zömét elpusztították és meghalt a kitörés során. Ekkor Pesten már megindult az épülés, legalábbis a romeltakarítás. Erről a korszakról sokat mondani nem érdemes, mert úgyis megtalálja a dokumentumokban.Miután a gyerekcipőben járó magyar demokráciát felszámolták 1946-1947-ben, 1948-ban a fordulat éve után, az egyik tűzpróbája volt a szovjet kapcsolatoknak, hogy valamilyen módon a kulturális élet, művelődés, és a kultúrpolitika területén összehangolják a lépteket. Ezt tette meg akkor a Rákosi-rezsim, és ennek jegyében hozták létre a már élő Magyar-Szovjet Baráti Társaságot, amelynek fő feladata a kulturális kapcsolatok ápolása, megismertetni a magyar néppel a Szovjetunió népeit. Kultúráról szólván, Drucker úr hozzátette: „nem szovjet kultúráról beszéltünk, mert ilyen nem volt, de volt a szovjet népeknek kultúrája, örményeknek, grúzoknak, észteknek és a többieknek. Ebben vett részt effektíve és nagyon erőteljesen az MSZBT. Amelybe óhatatlanul megalomániás módon, milliós nagyságrendben akarták az embereket bevonni.Mert mi mindent ilyen megalomániás módon oldottunk meg. Azt hittük ez egy varázsütésre megtörténik. Akkor is kiderült, hogy nem megy, most is kiderült. Ekkor jöttek rá, hogy jó lenne, ha az üzemekben, intézményekben, iskolákban jönnének létre a szovjet barátságot ápoló tagcsoportok.”Ez volt a tagcsoportok létrejöttének a korszaka.„A tagságot, a tagcsoportok létszámát beleszámítva, milliós számnál nagyobb létszámot tudott produkálni az MSZBT. Ennek az ellenoldala volt az, amikor fel akarták számolni. Akik fel akarták számolni, azok éppen olyan szerencselovagok voltak, mint a másik oldal, csak ezek így akartak tüntetni, beépülni az új rendszerbe. A nyolcvanas évek végén már számoltak a rendszerváltással, fel akartak számolni minden olyan intézményt és minden olyan rendszert, amelyiknek valamilyen köze volt a múlthoz, tehát amelyik baloldali volt. Ez volt az átmeneti korszakunk, aminek nyomán nagyon jól hangzott, hogy számoljuk fel az MSZBT-t, mert minek ez, hiszen a Szovjetunióval elszámolni valónk volt 1956 során, illetve 1849-ben orosz csapatok verték le a magyar szabadságharcot.Ezután rátértünk a társaság tevékenységére, arra, hogy milyen feladatokat látott el. „Nagyszerű kiállítások egész sora vállalkozott arra, hogy bemutassa a Szovjetunió, hogy kapcsolatot teremtsünk a magyar filmművészet és a szovjet filmművészet, a színházművészet és az irodalom között.” Drucker úr szerint, soha olyan nemzetközi kitekintésű és kapcsolatrendszerű nem volt a magyar irodalom, mint ezekben az években.„Amikor a szovjet kapcsolatokat használhattuk arra, hogy a magyar irodalmat terjesszük. Mikor Leningrádban, vagy Moszkvában bemutatásra került egy-egy könyv, arra felkapta a fejét az angol vagy az amerikai olvasó és irodalombarát társadalmi réteg is. Amit Magyarország, mint kicsi ország nem tudott elérni, azt egy nagy országba sikerült belopni, és onnan tudtuk ezt a terjeszkedést végrehajtani. Ez vonatkozott az irodalomra, a filmművészet bemutatására, a táncművészetre, az egész kulturális szférára. A tömegkultúra, vagy a közművelődés szférájába is próbáltunk néhány olyan dolgot átvenni, amit a szovjetek csináltak, és azt „magyarítani” valamilyen módon. Akkor épült fel a Fővárosi Művelődési Ház a Fehérvári úton, ami az akkori kulturális élet központja volt, vagy a Soroksári úti Pamuttextil Műveknek a kultúrotthona, és hasonlók. Ezek gyakorlatilag ráépültek a régi magyar kulturális bázisokra, pl. a munkásotthonokra. Ilyen volt pl. a csepeli, a salgótarjáni vagy az ózdi munkásotthonok, melyek a munkásművelődésnek, és a munkások baloldali mozgalmainak voltak a bázisai. Tehát ebbe a miliőbe épült bele a szovjetekkel való kapcsolat.” Említést tett számos delegációról, barátságvonatok tömegéről, melyek járták a szovjet földeket. „Ez az intézmény és a körülötte kialakult tagcsoportok rendszere nagyon sokat tett a barátság ápolásáért és a kulturális kapcsolatoknak a létrehozásáért.” Drucker úr hihetetlen átéléssel beszélt ezekről az időkről.  Úgy éreztem, mintha valamikor én is részese lettem volna. Nemsokára elérkeztünk azokhoz az időkhöz, melyek a kutatásom tárgyát is képezték. „A nyolcvanas évek folyamán azonban ez kezdett megkérdőjeleződni. Hiszen hatott az 1956-os eseményeknek a szellemisége, amit nem lehetett kiirtani a magyar társadalomból. Ez a megalomániás, tömegméretű együttműködés kezdett normalizálódni. Ezekben az években, amelyeket maga is kutat, meggyőződésem szerint egy normálissá váló világ kezdett volna kialakulni, ha akkor hagyják ebben a fejlődési periódusban. Igen ám, de akkor már házon belül, az MSZBT-n belül is létrejöttek azok az erők, amelyek szerettek volna kitörni, és szerették volna átvenni a hatalmat, nemcsak az MSZBT-ben, hanem az országban.” Ez volt az az időszak, amikor szerették volna felszámolni a társaságot,„mint a múltnak egy olyan csökevényét, amely szégyellni való, és amelyik nem illik bele az európai összképbe”. Erre próbált meg reagálni Drucker úr a társaság tiszteletbeli elnökének Straub F. Brúnónak írt levelében, melyben kifejtette miért nem ért egyet az MSZBT feloszlatásával. „Nem hiszem el, hogy népem érdekei kívánnák meg ezt az állásfoglalást. Nem vagyok biztos abban, hogy a Szovjetunió népeinek önrendelkezési jogára hivatkozva, a Gorkij fasorban kellene megkezdeni a Szovjetunió felszámolását. Amíg az ENSZ és a nagyhatalmak – meg okos kormányok által kormányzott szerencsés népek – elismerik a Szovjetunió létét, amíg az Egyesült Államokban, a Brit Királyságban nem oszlatták fel az ott működő baráti társaságokat, nem látom szükségesnek, hogy én másként ítéljem meg a helyzetet. Persze értem az Ön helyzetét, és érzékelem az Önre nehezedő nyomást. Felkavaró és nem spontán indulatok korában szükséges azonban igazán a higgadt, bölcs döntés…”

Ekkor már napirendre kerültek a jelcini problémák. Milyen is volt a Szovjetunió? „Kiderült, hogy bizonyos erősen divergáló és a centripetális erőket igénybevevő mozgásformák vannak itt az országban, ahol tömegek várják azt, - mármint a Szovjetunióban is -, hogy kiváljanak belőle.Drucker úr megjegyezte, hogy véleménye szerint az akkori kétpólusú világban sokkal nagyobb volt a biztonság, mint ma, az egymás ellensúlyozásának törekvése által.Majd ismét rátértünk az MSZBT-re. Elmondta, hogy ez a szervezet mennyi mindent tett azért, hogy a két ország közti barátságot ápolja, „a kulturális életben vonzásköröket alakítson ki, és a kapcsolatokat megszilárdítsa.” „Ezek nyomán voltak olyan kiállítások, amelyek példamutatóak és nagymértékben vonzóak voltak.” Olyan témakörökben, mint az elektrotechnika, atomfizika, űrkutatás.„A legkorszerűbb technikai témáktól kezdve, az olyan ósdi irodalmi kulturális vonatkozásokig, mint az orosz vagy az örmény, grúz irodalom. Meggyőződése volt, hogy az, amit csinált, és sikerült elérnie az korszakos volt, és nagyon jelentősen befolyásolta a magyar kulturális életet is. A magyar-szovjet barátság ápolásában kulcspozíciót töltött be, és mindenben példamutatónak lehet mondani ezt a korszakot. Voltak túlzásai, félreértés ne essék, pl. a milliós nagyságrendű tömegszervezet létrehozása az majdhogynem esztelen. Akkor is sokan mondták, hogy ez nem egy bölcs lépés. A problémák lényegét azonban nem az jelentette, hogy milyen erős volt a magyar-szovjet kapcsolat, hanem az hogy pótolta-e, vagy éppen kiszorította-e a másik oldalt, a nyugati kapcsolatrendszert. Szent-Györgyi Albert, amikor elment és emigrált Amerikába, úgy gondolta, a magyar-szovjet kapcsolatok kiszorítják a nyugati kapcsolatokat. Márpedig tudjuk a tudományban, a kultúrpolitikában kiszorítósdit játszani nem lehet, illetve lehet, de ennek az eredménye az, hogy tönkremegy az a kultúra, mert elzárkózik. Drucker úr véleménye szerint, az, ami hibát elkövetett, az nem az MSZBT hibája volt. Ez a kultúrpolitika hibája volt. Mindenben csak a szovjet példára óhajtott építeni és óriási hibát követett el azzal, hogy a fejlődő technikai világ kiszorult. A legnagyobb hiba, szerinte is az egyoldalúság volt, amivel elrontották azt a nagyon kedvező képet, amit egyébként sikerült korábban kialakítani. A következő kérdésem a társaság szervezeti felépítésére irányult. Ez a felépítés mennyiben segítette, vagy akadályozta az MSZBT-t céljai elérésében? „Mint minden olyan szervezet, amely túlnő önmagán - ha galaktikus szemmel vizsgálja a dolgokat- olyan lesz, mint a fekete lyuk, önmagába esik bele és szétveri saját magát. A létrehozás szándéka az pozitív volt.”Volt egy központi szervezet, a központi vezetőség, melynek élén az elnök állt. Volt főtitkár, titkárok, és a központi vezetőség 150 tagja között megtalálható volt az ország vezető elitje, krémje, akadémikusok, tudósok, írók, színészek, kormányzati tagok. „Egy országos szervezetnek kell, hogy legyenek nyúlványai is, amivel lenyúlik az országba. Legyenek akkor megyei szervezetek, járásiak, és minden üzemben ahol van tagság és tagcsoport, akiknek természetesen legyen az MSZBT-ben is valamilyen vezető tagsága.” Így létrejött egy gigantikus méretű szervezet, amelynek volt kb. másfélmillió tagja, 1500-2500 tagcsoportja.Kongresszusokat szerveztek, ahol meghatározták az irányvonalát a munkának. „Megvolt az állami támogatás és megvoltak a hozzá tartozó emberek, akiket be lehetett ebbe kapcsolni, és vonni. Nos, egy ilyen szervezet mozgatása, jelentős erőfeszítéseket igényel. Ha kellő súllyal működik, akkor már nincs is szüksége a külvilágra. Tehát minden problémát megold saját maga.Nagyjából így működött az MSZBT és jutott el a nyolcvanas évek végén odáig, hogy már önmagára veszélyes volt. Elmesélte, ekkor már nem az volt a legnagyobb probléma, hogy hogyan lehet hazánkban még jobban bemutatni az örmény kultúrát, vagy Örményországban a magyar kultúrát, hanem hogy, – Drucker úr szavaival élve ismét - „X” vezetővel hogyan lehetnek elégedettek, vagy elégedetlenek, vagyis a bürokrácia ördöge elkezdte az áldásos működését ezen a szervezeten belül is.” Véleménye szerint a szervezet életképes volt, és szükség is volt rá. Kiderült, hogy voltak olyan erők, melyek azt vallották, hogy igenis fel kell számolni az MSZBT-t, „mert az csak teher számunkra.””Ráadásul, ha én vagyok ennek a zászlóvivője, akkor nekem lesz lehetőségem arra, hogy bekerüljek egy új szervezet új vezetőségébe. Így jött létre az MSZMP addig egységes párttitkárságán belül néhány olyan titkárnak a helye, szerepe, aki az ellenfél oldaláról nézte a világot.Ez volt egyébként az a korszak, amikor kiderült, a KISZ az nem is szocialista. Magukat úgy tekintették, mint az új világnak a hírnökei, próbálva magukat belopni az új rendszerbe. Ennek volt részese, szenvedőalanya az MSZBT. Létét megkérdőjelezték azok, akik szerettek volna betörni az általa keletkezett hézagba. Sikerült is jóformán nekik. Ekkor merült fel, hogy fel kell oszlatni és létre kell hozni az új szervezetet.” Ekkor persze még szó sem volt új szervezet létrehozásáról, hanem jogutód nélkül kívánták felszámolni az MSZBT-t.„Minek ez az egész MSZBT?” Drucker úr szerint, azonban sikerült felszámolni azt, függetlenül attól, hogy a társaság megmaradt, igaz ekkor már Magyar-Orosz Baráti Társaság néven.A következő kérdés, amelyet felvetettem: mekkora szerepe volt a társadalom életében? Mennyire volt benne az emberek mindennapi életében? „Ez egy nagyon izgalmas kérdés, amit felvet. Azt mondanám, arra törekedett, hogy benne legyen az emberek mindennapi életében. Ez volt a törekvése. Hogy ez mennyire sikerült az egy másik kérdés? Véleményem szerint annyira nem sikerült, mint ahogy soha nem sikerül tökéletesen átformálni egy társadalomnak a gondolkodásmódját. Hosszú idő kell hozzá.” Ezután Drucker úr egy történelmi példát hozott. Mégpedig 1848-as forradalmat.„Igazán mély nyomot az hagyott a magyar népben, - ez határozta meg az oroszokkal való kapcsolatunkat, hogy - orosz seregek verték le a szabadságharcot a Habsburg császár kérésére. Ez mélyebben maradt meg az emberekben, mint az, hogy „mi” szerettük volna a kapcsolatokat ápolni és elmélyíteni. Én nem hiszem azt, hogy minden erőfeszítésünk ellenére igazán mély lett volna az a hatás, az a nyom, amelyet sikerült a magyar társadalomban kialakítani. Rengeteg energiát fektettünk abba, hogy a szovjet irodalmat megismertessük. Azajevnek a Távol Moszkvájától a Csendes Donig, vagy a legfrissebb orosz irodalomig, ami egyben orosz politikát is jelentett, minthogy a magyar irodalomnál is így volt. Örömmel hallom azért még ma is hogy egyik-másik színészünk, hogy emlékezik vissza arra, hogy szerepelt a moszkvai bemutatókon, hogy kivittek előadásokat és micsoda hatása volt, milyen sikerekkel szerepeltek. Nem csupán a Csárdáskirálynő, a Tóték, vagy Örkénynek a könyvei és így tovább. De messze volt a hatásunk attól, amit megálmodtunk. Mert az nem lenne igaz, hogy ebben a másfélmillió emberben,- amely a magyar társadalom jelentősrészét képviselte - frenetikus hatást értünk el azzal, hogy bemutattunk egy borostyán kiállítást. Több tízezer ember nézte ugyan meg, de ez a több tízezer ember csak töredéke a magyar társadalomnak.”Ezt követően arra voltam kíváncsi, hogy az MSZBT mennyire volt a  párt szervezete? „A párt volt felelős az MSZBT munkájáért. Ha történt valamilyen országos, megyei vagy városi esemény, abban a megyei vagy városi pártbizottság közreműködött, mert őt is felelőssé tették azért, hogy az MSZBT, mint szervezet a politikai súlyát és feladatát teljesítse. Volt egy önálló propaganda tevékenysége, hiszen volt egy Agitációs és Propaganda Osztálya a társaságnak, amely kiadványokkal jelentkezett (Ország-Világ). És amely közvetítette a híreket, próbálta befolyásolni a szervezeteknek a munkáját, irányultságot adott nekik, támogatta ezt a tevékenységet, hírt adott a jelentősebb megmozdulásokról, és személyekről. És ezt erősítette a párt a maga sajtóorgánumán keresztül, melynek része volt a Népszabadságtól kezdve több vidéki lap is. Tehát az MSZBT ebben a vonatkozásban egy országos szervezet aktív és integráns részeként működött. Annak minden eredményével és hibájával együtt.” Megtudtam azt is, hogy a későbbiekben az MSZBT-n belül volt egy olyan mag, amely próbálta volna reformlépésekre buzdítani a vezetést, és a társadalmi mozgásokhoz és elvárásokhoz, igényekhez igazítani a lépéseket. Olyan emberek, akik azt szerették volna elérni, ha pl. Örményországban vagy Grúziában földrengés volt, akkor ne várjanak arra, hogy valaki valamit csináljon, hanem az MSZBT maga próbáljon meg akciót szervezni, segély szervezeteket kialakítani, csomagokat gyűjteni, segítséget nyújtani a bajban. Amire persze nagyon nehezen mozdult meg a szervezet, hiszen egy gigászi szervezet nehezen tud megmozdulni. Az e fajta törekvéseket Drucker úr is pozitívnak értékelte, mert véleménye szerint is az lett volna a jó, ha a társaságnéhány dologban a sarkára tudott volna állni. Azonban éppen emiatt, a függési rendszer miatt nem „pionyírkodhatott”. „Inkább arra törekedett, hogy végrehajtsa azokat az elképzeléseket, amit valahol a fehér házban hoztak meg az MSZBT-t érintő politikai kérdésekben. Aza fajta önálló, kezdeményező szerep, amire ön is gondolt, az nem igazán érvényesült.” Az MSZBT a párt szervezeteként működött. Minden előnye, ami ebből származott, az egyben hátrányává is vált. „Hiszen ebből adódott az, hogy voltak olyan erők, amelyek meg akarták szüntetni. Az már egy másik kérdés, hogy önérdekből és a saját boldogulásuk, egzisztenciájuk biztosítása érdekében óhajtottak lépéseket tenni. Ők azt mondták, ennek a szervezetnek nincsen létjogosultsága, hiszen a magyar néplélektől idegen mindaz, amit a Szovjetunió produkált, és Magyarországnak nincs erre szüksége. Egy olyan ellenzéki vonalat képviseltek, amely mögé húzódva, szerették volna saját politikai és egyéni céljaik megvalósulását. Ennek jegyében hirdették meg, hogy legyen közgyűlése a társaságnak, és ez a közgyűlés mondja ki azt, hogy megszűnik tevékenykedni, mert nincs rá szükség.” Ez ellen vette fel a harcot Drucker Tibor és még néhány ember. Mert ők nem értettek azzal egyet, hogy az MSZBT-t jogutód nélkül számolják fel.Az első pillanattól kezdve, amióta elkezdtem foglalkozni az MSZBT életével, azzal, hogy valójában miért is bomlott fel, egy kérdés foglalkoztatott igazán, mégpedig az, hogy hogyan is viszonyult a társaság az ifjúsághoz? Mennyire munkálkodott azon, hogy pótolja az „utánpótlást” a jövőre nézve? „Próbálkozások voltak erre. Ezek is beleilleszkedtek egy országos mozgásba, miközben a párt, amely alapvetően irányította ezt az egész propaganda tevékenységet, és küszködött azzal, hogy hogyan találja meg azt az egyensúlyt, amivel ő mozgásra is bírja a fiatalokat, ugyanakkor megőrzi a maga konzervatív létét is a fiatalok körében. Maga azt nem ismerheti, legfeljebb tanulmányokból, olvasmányokból, hogy hogyan akart a magyar fiatalság kapcsolatba kerülni a zenében a nyugati áramlatokkal, a rockkal, az új zenei irányzatokkal, hogy ezek hogyan jelentek meg. Megjelentek a Luxemburg rádión keresztül. A zenében az Illésék gyakorlatilag létrehozták a magyar rockot, a magyar folk zenét. Ekkor a kortárs ifjúság a kortárs zenével akart kapcsolatba kerülni, és ezt a Luxemburg rádión keresztül megtehette. Nos, ez nem nagyon tetszett a hivatalos magyar kultúrpolitika irányítóinak. Nekem azonban az volt a véleményem, hogy ez nagyszerű dolog volt. Át lehetett venni a Luxemburg rádiónak a törekvéseit. Ezek a törekvések az egész országra érvényesek voltak. Voltak ellenállói és voltak zászlóvivői. Mint társadalmi munkása a társaságnak, arra törekedtem, hogy ezt a MSZBT berkeiben is polgárjogot nyerjen. Nem volt mindig sikerem vele, hagy mondjam meg. Nem a közegben, mert az erre vágyott, hanem a hivatalosság elismerésében. A magyar kultúrpolitika, szemben az NDK-éval, nyitottabb volt. Az aczéli kultúrpolitika minden tilalom ellenére egy zseniális kultúrpolitikát testesített meg Magyarországon. Az, hogy a legvidámabb barakk voltunk, ez ténylegesen igazságot képviselt. A vidámabb életet próbáltuk átvinni, amennyire lehetett, az MSZBT által patronált területekre. A KISZ ezt először némi aggodalommal figyelte, aztán később nemcsak tudomásul vette, de segítette. Az István a király létrehozásában már KISZ szervezetek is részt vettek. Tehát volt erre törekvés. Ez nem azt jelentette, hogy az egész országban mindenki rockot, vagy folkzenét táncolt, vagy repesett volna örömében, de alapvetően megmozgatta az ország ifjúságát. Erre törekedtünk az MSZBT-n belül is bizonyos fokig, hogy a kortárs szellemiséget ne kirekesszük a tevékenységünkből, hanem legyen aktív része annak.

Beszélgetésünk vége felé közeledve tettem fel azt a kérdést, mely lehet triviális, de úgy gondolkodtam, el kell, hogy hangozzék. Elkerülhető lehetett-e volna az, hogy az MSZBT felbomoljon? „Nem, illetve ahhoz olyan politikai erő kellett volna, amelyikkel nem rendelkeztünk. Ezt a korszakot sikerült túlélni és sikerült legalább a kereteit megőrizni. Én ennek a szervezetnek a későbbiekben, az elmúlt évek során alelnökeként ügyködtem. Miután az ember rájön, száz éves kora felé haladva, hogy a világot nem biztos, hogy meg tudja váltani, lemondtam az alelnöki posztról. Tagja maradtam természetesen, hiszen alapító tagok közül, azt hiszem, nem sokan futkosnak még rajtam kívül, de tudom azt, hogy nem én fogom megváltani a világot, bármilyen szomorú is ez. A világ talán nem is akarja, hogy megváltsák. Nem tudom észrevette-e? Biztos.”

Az interjút Szuda Krisztina Marianna, az ELTE végzős ruszisztika mesterszakos hallgatója készítette 2015.március 16-án