Alekszandr Alekszandrovics Tolkacs,

az Orosz Föderáció rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Magyar Köztársaságban

                                                                                                                               2010. május 7.

Igen tisztelt nagykövet Úr!                                                                              

A Nagy Győzelem közelgő 65. évfordulója alkalmából a Ruszisztikai Központ, a Magyar-Orosz Történész Vegyesbizottság Magyar Tagozata és a Magyar-Orosz Baráti Társaság nevében fogadja szívélyes gratulációnkat! Engedje meg, hogy egyúttal megismertessük Önt a Nagy Honvédő Háború világtörténeti jelentősége értékeléséről kialakított tudományos álláspontunkkal, amely nem az egyetlen a mai magyar szellemi életben.

Az ünnep alkalmat ad arra, hogy leszögezzük ismételten azokat a határpontokat, amelyek a Nagy Honvédő Háború megítélésében minden humanista elkötelezettségű ember számára egyfajta mércéül, „civilizációs minimumként” szolgálnak. A Ruszisztikai Központ, mint magyar egyetemes történeti műhely, a következő megállapításokat tartja meghatározóknak:

1. Bárhogyan ítéljük meg a győzelem jelentőségét és következményeit térségünkben és a világban, vitathatatlan tény, hogy a Szovjetunió honvédő háborúja, a náci Németország feletti győzelem a Szovjetunió és Kelet-Európa felszabadítása mellett döntően járult hozzá a nyugat-európai polgári civilizáció fennmaradásához. Fontos körülmény, hogy a Szovjetunió 27 milliós embervesztesége és nemzeti vagyonának 40 %-os elveszítése mellett, a nyugati szövetségesek, mindenekelőtt az Amerikai Egyesült Államok igen jelentős katonai-anyagi segítséget nyújtott a Szovjetuniónak mint az antifasiszta koalíció meghatározó államának. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a rendkívül jelentős amerikai anyagi segítség (katonai eszközöktől élelmiszerekig) nagy többsége a döntő sztálingrádi ütközet után áramlott a Szovjetunióba.

2. Azon kelet-európai országok, amelyek hatalmi elitjei napjainkban még a felszabadítás tényét is tagadják, bűnös módon felmentik a nácikat kiszolgáló és saját népeiket is feláldozó egykori náci-csatlós elődeiket. Felcserélődik ok és okozat, az államszocialista rendszer, egyáltalán az antifasizmus történetének elemzése helyett beindul annak kriminalizálása.

3. A két évtizedes lejárató kampány kedvelt eljárása, hogy az egyes vöröskatonák vagy csoportjaik által elkövetett, s nem mellékesen a szovjet hadvezetés által üldözött és olykor drasztikusan megtorolt bűncselekményeket azonosítják magával a Vörös Hadsereg egészével, függetlenül attól az ügytől, amelyet e hadsereg szolgált: Európa és a világ felszabadításától.

4. A hitlerizmus, a nácizmus fő ellensége minden időben a Szovjetunió, a marxizmus és a munkásmozgalom volt. Nem véletlen, hogy a nácik egészen másfajta háborút folytattak Nyugaton és Keleten. A szovjet területeken kendőzetlenül nyilvánult meg a fajelmélettel igazolt korlátlan rablás és területszerzés, a „totális háború”. Ennek eszköze volt az az általános népirtás, amelynek mintegy 19 millió polgári áldozata volt a szovjet területeken. E genocídium részeként leplezetlenül folyt a holokauszt, a zsidó nép kiirtása, amely közel hárommillió zsidó nemzetiségű szovjet állampolgár halálához vezetett. Mindennek ellenére a Szovjetunió volt az egyetlen ország Európában, ahol zsidók nagyobb tömegben, több mint másfél millióan túlélték a háborút. A Vörös Hadseregben szolgált félmillió, többségükben hősi halott zsidó vöröskatona – közkatonák, tisztek, tábornokok – példája emlékeztessen bennünket arra, hogy a holokausztban közvetlenül és aktívan is részt vevő Wehrmacht, és a náciellenes fő erő, a Vörös Hadsereg között nem létezett semmilyen történelmi strukturális azonosság vagy rokonság. Végső soron ennek a hamisításnak is az a célja, hogy diszkreditálják a náciellenes háborús erőfeszítéseket és az antifasiszta hagyományt.

5. A győzelem nemcsak Kelet-Európában adott lökést az ósdi és korhadt, fasizmussal, nácizmussal, holokauszttal, feudális vonásokkal terhes konzervatív tekintélyuralmi rendszerek kisöpréséhez, hanem minden ellentmondása ellenére is az antikolonialista és antikapitalista erők világméretű megerősödéséhez vezetett.

                                                                                              Szvák Gyula egyetemi tanár

                                                                                           Krausz Tamás egyetemi tanár