Tisztelt Szvák Gyula!

 

A diplomamunkám kapcsán felmerült kérdések ügyében fordulok Önhöz.

Az Oroszország és Magyarország közötti „népi diplomáciáról” írok. Ön, a Ruszisztikai Központtal együtt ott, persze, tündököl, de nekem szükségem van a kommentárjaira, pontosítására. 

Az Ön kezdeményezésére, kedves Szvák Gyula, és az Ön központjának kezdeményezésére Oroszországban és Magyarországon számos kerekasztal beszélgetést, konferenciát rendeznek, egyesületek jönnek létre, egyetemek között szerződések köttetnek, a diplomácia nyelvén szólva „hidak épülnek” országaink között. De talán nem pont Maga mondta nekem, hogy ez mind diplomácia, amelynek reális eredményeit megnevezni nem lehetséges. Magam is értem, hogy a kézfogásoktól, kölcsönös barátságról biztosító ígérettételektől és meleg üdvözlésektől még nem lesz jobb sem Oroszország képe Magyarországon, sem Magyarország képe Oroszországban. Mondja meg kérem, Ön szerint vannak olyan lépések az Ön diplomáciájában, amelyek – ha csak hosszú távon is –, de tudnak segíteni az Oroszországról kialakult képen Magyarországon? Mi az elsődleges célja? Az Ön tettei, cselekedetei közül melyek képesek valóban hatni az Oroszországról kialakult képre? Hogyan működik ez? Kérem, fejtse ki.

 

Tisztelettel,

 

Marija Lopatto

 

 

 

Kedves Marija!

 

Érdekesen és provokatívan szegezi nekem a kérdést, lényegében arról, hogy van-e értelme annak, amit csinálok, csinálunk. És tényleg: ha visszatekintünk a magyar-orosz kapcsolatok tizenkét évszázados történetére, akkor azt tapasztaljuk, hogy az ismételt nekirugaszkodások ellenére, mindig belelépünk ugyanabba a folyóba, hogy az ősi problémák újra megjelennek, a régi sztereotípiák újratermelődnek. Talán mert emberek vagyunk, akik a másságra mindig az „én” pozíciójából reagálunk, akik a „Mi  versus Ők”-típusú archaikus világlátáson nem tudnak felülemelkedni. Marxnak, persze, igaza volt: a régi szemét mindig újratermelődik.

Akkor hát: viszi-e előre a világot a „mosolydiplomácia”, egymás kezének szívélyes rázogatása? Egyszerű lenne azt válaszolni, hogy nem, nem viszi előre. De hát az élet ennél is bonyolultabb: emlékezzen vissza a nyári ruszisztikai táborra, milyen nehezen indult meg a valóságos kommunikáció az orosz és magyar diákok között. Aztán milyen jól belejöttek… Tehát nem becsülném le a formális gesztusok jelentőségét: gesztusokra éppenséggel nagy szükség van, hiszen az elmúlt néhány év kivételével még csak arra sem méltattuk egymást. A bizalomépítés gesztusokkal kezdődik: márpedig bizalom-deficittel küzdöttünk-küzdünk állandóan.

Jó lenne, de milyen jó lenne, persze, ha valóságos eredmények is születnének. Nos, én nem becsülném le a különböző társaságok megalakítását, működését, a kétoldalú kapcsolatokról szóló új megállapodásokat, együttműködési szerződéseket. Hiszen ennek révén utazhatnak például diákok a másik országba, ismerkedhetnek meg hús-vér emberekkel, szövődhetnek barátságok, szerelmek. Vagy Ön is ott volt, kedves Marija, orosz nyelvű könyvem bemutatóján a Russzkij mir alapítvány székházában. Azzal az egész magyar ruszisztika nagyon is valóságosan volt jelen és tette le névjegyét az orosz szellemi életben. És másnap már Ljudmila Petrusevszkaját vártuk Budapesten a Ruszisztikai Napok rendezvényein. Ha látta volna mennyien várták! Itt nálunk az orosz kultúrának rengeteg híve, sok barátja van.

Szóval, nem becsülném le az eredményeket. Éppen az oroszvilag.hu oldalán tettük közzé legutóbbi kis közvélemény kutatásunk adatait, amely azzal a meglepő eredménnyel zárult, hogy hallgatóink nagyon is nyitottan, elfogulatlanul tekintenek az oroszokra. Eszem ágában sincs, természetesen, ebből valamiféle messzemenő következtetéseket levonni a magyarországi orosz-kép radikális javulásáról. De a Maguk generációjában nagyon bízom. Hátha képesek lesznek meghaladni a mi történelmi korlátainkat. A Maga türelmetlen kérdésfelvetése jó jel számomra. Úgyhogy én most – minden egyéb teendőmet félretéve – válaszolok Magának, a moszkvai Lomonoszov Egyetem végzős hallgatójának. Majd bemegyek az egyetemre és megtartom a „Régi és új mítoszok és sztereotípiák az oroszokról” című speciális kollégiumomat. Utána rövid értekezlet lesz a május 17-18-i „Az állam szerepe az orosz fejlődésben” című nemzetközi konferenciánkról, de nyilván beszélni fogunk a ruszisztikai napok tapasztalatairól és az újabb nyári táborunk előkészületeiről. Aztán könyvet szerkesztek, lektorálok és cikket írok. Az oroszokról. És ugyanezt teszik a kollégáim is.

Hát, így működik ez. Hogy sok ez vagy kevés? Döntse el Maga, kedves Marija!

 

Üdvözlettel: Szvák Gyula

 

 

 

 

 

Cimkék:

Országok: Oroszország