OROSZVALOSAG.HU
Színészetika Oroszországban régen és ma
Színészetika Oroszországban régen és ma
Szabályok vagy szabadság?
Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij (1863-1938) neve az orosz színház reformátoraként, az „átélés művészetének” megalkotójaként ismert. Sztanyiszlavszkij és barátja, Vlagyimir Nyemirovics-Dancsenko 1898-ban nyitották meg a Művész Színházat, mellyel „hadat kívántak üzenni” az addigi rutinos és illusztráláson alapuló színjátszásnak. A rendezőre nagy hatással volt a meiningeniek vendégjátéka Oroszországban: a német társulatban az előadásokat a történelmi hűségre való törekvés, a kidolgozott, tervszerű és rendszeres próbaidőszakon alapuló összjáték határozta meg. Sztanyiszlavszkij első rendezései is arra törekszenek, hogy történelmi hűséggel és precíz pontossággal teremtsék meg az adott dráma belső világát, és hogy minden a valóságnak megfelelően legyen berendezve a színpadon. Ezek a körülmények is segítik a színészt az átélés művészetében, melynek lényege, hogy a valósághű körülmények valóban átélt érzelmeket szülnek a színészben: érzelmeit már nemcsak lejelzi, hanem itt és most, a nézők előtt megéli azokat. Az átélés művészetének természetesen nem ez az egyetlen feltétele: Sztanyiszlavszij több évtizedes munkája során kidolgozta saját színészi rendszerét, melyeket A színész munkája és az Egy színész felkészül című műveiben írt meg. Ez a „Rendszer” nemcsak az orosz, de az egész világ színházművészetére hatással volt, sőt, gondolatai később a filmszínészetben is visszaköszöntek.
A nagyközönség számára kevésbé ismert, ám ugyanolyan fontos műve a Színészetika (1908), mely a színészi játékra vonatkozó „Rendszertől” elválaszthatatlan: ebben a műben ugyanis elsőként fogalmazta meg azt, hogy a színész művész, és ilyen módon kötelessége a művészetet - mint az embernél magasabb rendű jelenséget - képviselnie. Művében elsőként tett kísérletet színházi közösségben az etika szabályozására, melynek betartása meghatározza a színész viselkedését és így játékát is.
Sztanyiszlavszkij Színészetikájának középpontjában a színész művészethez való hozzáállása áll. A rendező egyik szállóigévé vált mondatából indul ki: „Szeresd a művészetet magadban, és ne magadat a művészetben!” A színészt tehát teljes mértékben magának a művészetnek rendeli alá. Ez azt jelenti, hogy a színész képes a próbatermen kívül hagyni civil életének kisebb vagy akár nagyobb problémáit, ebben fegyelmezett, és így támogatja az alkotás folyamatát. Tudja, hogy mi szükséges ahhoz, hogy magát színészi állapotba hozza, a szerepen pedig nemcsak a próbákon, de a próbán kívül is dolgozik. A fegyelmezettség nemcsak a próbateremben kötelessége, hanem a mindennapi életében is: a rendező szerint a színész „alkotó ember, a szépség hordozója”, és ilyen módon életében a kisszerű pletykáknak és intrikáknak nincs helye. A vezetőséget tisztelnie kell, annak döntéseit sem egymás között, sem a színházépületen kívül nem illetheti negatív kritikával. Ugyanígy megengedhetetlennek tartja, hogy a színész igyon, vagy ittasan mutatkozzon a közönség előtt. A színész tehát sohasem felejtheti el a nézővel való kapcsolatát, ami nemcsak az előadás alatt létezik, hanem utána is. A szépség, az esztétikum képviselőjeként pedig megköveteli, hogy a színésznek jó ízlése legyen: hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól.
Mivel a színész munkabeosztása különbözik az átlagemberétől, ezért munkanapja később kezdődik, és később fejeződik be. Ez azonban nem ad okot arra, hogy életét rendezetlenül élje.
A színésznek Sztanyiszlavszkij szerint mindig úgy kell próbálnia, mintha előadás lenne, hiszen ahhoz, hogy egy jelenet igazsága megszülessen, igaz impulzusokat kell adnia a partnerének. A partner munkájának segítése pedig elsődleges szempont, hiszen a színház kollektív művészet. Ilyen értelemben nemcsak a partnereket, de mindenkit, aki az előadás létrehozásában részt vesz, Sztanyiszlavszkij véleménye szerint tisztelni kell. Minden személynek, aki a színházban dolgozik, úgy kell az előadás létrehozását segítenie, hogy folyamatosan szem előtt tartják a színház, mint művészet magasabb célját. A kellékek és a díszlet pedig ugyanolyan részei az előadásnak, mint a személyek: azok felé tisztelettel, gondoskodással kell fordulni.
Összegezve tehát azt láthatjuk, hogy Sztanyiszlavszkij Színészetikája az alábbi pontokra tér ki: 1. a színész viszonya a művészethez 2. a színész viszonya magához 3. a színész viszonya a partnerhez 3. a színész viszonya más művészeti ágakhoz 4. a színész viszonya egészében a színházhoz 5. a színésznek a nézővel való kapcsolata.
Sztanyiszlavszkij Rendszere és Színészetikája közvetetten hatással van Oroszország színházainak mai etikai kódexeire is: nemcsak a nagyobb hagyománnyal és múlttal rendelkező, de az újabb, fiatalabb színházak is rendelkeznek etikai kódexxel (pl. Gorkij Moszkvai Akadémiai Művész Színház, „Globus” Novoszibirszki Akadémiai Ifjúsági Színház, Jekatyerinburgi Állami Akadémiai Opera- és Balett Színház).
A mai színházi kódexek legfontosabb pontjait Alekszandr Kasirin és Julia Hazarova, a Tulai Állami Pedagógiai Egyetem filozófia és kulturológia tanszékének munkatársai „Etikai elemek Sztanyiszlavszkij rendszerében és színészetika ma” (Этические элементы в системе Станиславского и современная этика актера) című tanulmányukban fejtik ki. Elemzésük alapján a mai etikai kódexek abból indulnak ki, hogy a színészet nyilvános foglalkozás, és ilyen módon a színész véleménye hatással tud lenni a közvéleményre. Ezért fontos pontja a mai kódexeknek az előnyök kérdése. Minden olyan cselekedet, amely személyes előnnyel jár, de a színház érdekeit sérti, kerülendő. Nyilvános felszólalásokban a színésznek az objektivitásra és az elfogulatlanságra kell törekednie, amennyiben felszólalása a néző véleményére hatással lehet. A mai etikai kódexek némelyike tiltja a vezetőség negatív értékelését a közösségi médiában vagy a személyes blogokon is, ebben Sztanyiszlavszkij gondolatai erősen visszaköszönnek. (Kérdés persze, hogy egy etikai kódex felállítása mennyiben sértheti vagy sérti a szólásszabadságot.)
A kulturális globalizáció kérdése felveti az egyéb kultúrák, nemzetek felé tanúsított elfogadást és tiszteletet, mely több mai etikai kódex részét képezi. Ebbe beletartozik a más vallásúak vagy más szociális csoportok felé gyakorolt elfogadás is.
A mai etikai kódexek fontos pontja a színész viszonya saját magához, és partnereihez. Ezek a szabályok szintén a Sztanyiszlavszkij-féle hagyományból táplálkoznak. Ennek alapján a színésznek feladata a folyamatos fejlődés, a profizmus és a lelkiismeretesség, és a kulturált kommunikáció. A színészeknek egymás felé is udvariasnak, korrektnek és figyelmesnek kell lenniük.
Művészet és etika kérdéskörében talán a legfontosabb kérdés, hogy be lehet-e írott vagy íratlan szabályokkal határolni a művészeket, akiknek az alkotáshoz elengedhetetlen feltétel a világról való szabad gondolkodás és megnyilvánulás? A szabályozással hol marad az egyén egy olyan művészeti ágban, mely mindennél erőteljesebben az indiviidumból, a személyiség lelki világából táplálkozik?
Az etika felállítása a színházművészetben mindenesetre egy olyan kérdés, melynek felvetésére először száz évvel ezelőtt került sor Oroszországban, a nagy reformer, Sztanyiszlavszkij alapgondolatai pedig máig meghatározzák az etikai kódexek gondolatmenetét.
Felhasznált irodalom:
Станиславский, К.С. : Этика
http://www.balaganchik.pro/wp-content/ uploads/2012/12/Станиславский-К.С.-Этика.pdf
А. Ю. Каширин, Ю.В.Назарова: Этические элементы в системе Станиславского и современная этика актера
Magyar Színházművészeti Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz15/276.html
