„

Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

És ha jövendőt tudok is mondani és minden titkot és minden tudományt ismerek is, és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok.”

 

 

2017 májusában a Cannes-i filmfesztivál közönsége felállva tapsolta, percekig tartó ovációval ünnepelte a kiváló orosz filmrendező, Andrej Zvjagincev legújabb filmjét, a Nyeljubovot (Loveless/Szeretet nélkül) amely végül a zsűri különdját is megkapta. Zvjagincev ezt megelőző alkotása, a jelenlegi oroszországi politikai rendszer éles kritikáját filmnyelven megfogalmazó 2014-es Leviatán világszerte ismertté vált, Oroszországon kívül általában pozitív kritikával fogadták, a rendező hazájában azonban inkább megosztotta a közvéleményt.

Sajnos Zvjagincevre sokan rásütötték a ruszofób bélyeget, de ez az igazságtalan jelző nemcsak a Leviatán következménye, már 2011-es műve, a Jelena után is érett. A Jelenának lehetséges egy társadalmi dráma olvasata is, hiszen azt láthatjuk, hogy a sikeres, jómódú, dolgos, racionális középosztálybeli rétegből származó emberek kerülnek konfliktusba a lusta, élősködő „panelprolikkal.” Utólag látszik, hogy az éles szemű Zvjagincev ezen filmje mintegy előre vetítette a 2011-2012-es oroszországi politikai eseményeket: emlékezhetünk, az akkori tüntetéssorozatokat egyes elemzők szintén egyfajta „társadalmi drámaként” értékelték, miszerint a sikeres, jómódú, modernitásra törekvő nagyvárosi középosztály fellázadt a putyini politika ellen, melynek támaszai pedig a vidéki Oroszország konzervatívabb tömegei lennének.

A Leviatán valóban direkt politikai, rendszerkritikus film, fontos és jó alkotás, biztosan megmarad az emlékezetben, és éppen olyan forrása lesz a 21. század eleji orosz történelem tanulmányozásának, mint mondjuk Gogol Holt lelkek című műve a 19. századi orosz viszonyok ábrázolásakor (Gogol egyébként annak idején szintén megkapta a magáét a kritikusoktól a Holt lelkek miatt. Voltak, akik durvasággal vádolták Gogolt, vagy csak egyszerűen tehetségtelennek, unalmasnak, komolytalannak tartották az írót...), de aligha ezt a filmet fogják számon tartani Zvjagincev rendezői pályafutásának csúcsaként. A Leviatán hátránya éppen az, ami az előnye, nyíltan politikai tartalma miatt óhatatlanul körbeveszi egyfajta egészségtelen háttérzaj (az mindazonáltal érdekes, hogy Oroszországban készülnek rendszerkritikus filmek, amit valahogy nehezen lehet elképzelni a mai Magyarországról, persze, lehet, hogy csak a tehetség hiányzik).

A Leviatánnál erőteljesebb, a direkt politikát mellőző, ezért is mélyebb film a Nyeljubov’/Loveless/Szeretet nélkül. A nézők szerint a 2003-as A visszatérés mellett ez Zvjagincev legjobb filmje, a leginkább autentikus (orosz) mozioldal, a kinopoisk pontszámai szerint 7,5-re értékelték (A visszatérés 7,86).

A Szeretet nélkül története roppant banális, egy válságba jutott házasságot láthatunk, a párnak egy 12 éves fiúgyermeke van, aki egy napon eltűnik, s megkezdődik a kutatás utána.

Már a film első képsorai megadják az alaphangot. A kamera hosszan mutat élettelennek tűnő téli tájat, szemerkélő havat, fagyott fákat, szürke folyót, a háttérben emeletes házak. A film végig szürke, sötét, hideg háttérben játszódik.

A történet főszereplői a válás előtt álló férj és feleség. Éppen eladni készülnek 80 négyzetméteres lakásukat.

A feleség (Marjana Szpivak) igazi szépasszony. Láthatólag munkahelye nincs, egész nap a telefonját nyomkodja, a közösségi oldalt nézi, a tévét bámulja. A férjét se nem tiszteli, se nem szereti, folyamatosan agresszív, kötekedő hangnemben provokálja. Az állandóan a telefonját nyomkodó feleségből süt a rosszindulat, a szeretetlenség még a saját gyereke felé is.

A férj (Alekszej Rozin) egy cég eladási osztályán dolgozik. Jól fizető munkahelye van, de a főnöke egy vallási fanatikus, a munkahelyre csak családos pravoszlávokat vesz fel (az iroda tele van aggatva templomok plakátjaival, a szakáll viselése üdvözlendő, a dolgozóknak szabadság idején kötelező a templomi zarándoklat). A férj attól tart, ha elválik, őt is kirúgják, miközben tele van tartozással. A férj gyáva, konform ember, akinek csak a saját kényelme számít, a gyerekére rá se hederít.

A házaspár mindkét tagja hedonista, a saját örömének kielégítésére törekszik.

A nő menő szépségszalonokba jár, fontosnak tartja a drága nyári, tengerparti utazásokat, jó szállodákat, előkelő éttermeket. Mindketten szeretőt tartanak. A feleség szeretője egy gazdag negyvenes, a férj egy csinos szőke lánnyal jár, akit már teherbe is ejtett. A filmben elég sok szexjelenet van, de ezek olykor szinte parodisztikus jellegűnek tűnnek, különösen a kissé elhízott, pocakos, már nem fiatal férj nehézkes, suta szexelése a nála kb. húsz évvel fiatalabb, terhes barátnőjével.

A válófélben levő házaspár folyamatosan veszekszik.

Zvjagincev filmjeinek mindegyike valamilyen módon érinti a szülő-gyermek viszonyt, de a legdrámaibb módon A visszatérésben, és most a Szeretet nélkülben jelenik meg ez a téma. A gyerek senkinek nem kell, mindketten tehernek érzik, szabadulnának tőle (a feleség a szeretőjének bevallja, hogy undorodik a saját gyerekétől). A film elején erős bevágás mutatja hogy, a gyermek némán kiáltva sír szülei veszekedését hallva.

A gyerekkel senki nem tőrödik, azt se tudják, mivel foglalkozik, kik a barátai, be se néznek hozzá, ezért sokáig fel sem tűnik, hogy elveszett.

Zvjagincev filmje a jelen oroszországi viszonyaira nézvést is tartalmaz reflexiókat. A rádióból halljuk, hogy a politikusok be akarják tiltani a „világvége propagandáját.” A  fiatalok se tanulni, de dolgozni nem akarnak, hanem elmenni képviselőnek, mert oda se ész, se szorgalom nem kell. A gazdag szerető Nyugaton élő lányának eszébe se jut hazajönni Oroszországba. A rendőrséget egyáltalán nem érdekli az elveszett gyerek, nem foglalkoznak az üggyel. A gyerek festett arcú, táskás szemű tanárnői közömbösen-hidegen szemlélik az eltűnési ügyet.

A film pozitív hősei viszont a gyermekmentők, akik ingyen és önfeláldozóan segítenek megkeresni az elveszett gyereket a szovjet korszakból származó romépületek között.

A filmben egy olyan társadalmat, emberi közösséget láthatunk, ahol a közöny és szeretetlenség az uralkodó (kivéve a gyermekmentőket). A film szereplői nem gonosz emberek, a valósággal való kénytelen szembenézés katartikus érzéseket vált ki belőlük (és a nézőből is).

Talán csak egyetlen kivétel van, a nagymama, a feleség anyja, akiből sugárzik a kioktató, fölényes, kompromisszumokat nem ismerő durvaság, önzés, rosszindulat. „Sztálin szoknyában.” - a férj így nevezi többnyire emelt hangon beszélő, vallásos tárgyakkal magát körülvevő, macskákkal együtt élő anyósát. A nagymamát látva szinte érthetővé válik a feleség viszonya a saját gyerekéhez: a szeretet nélküliség csak szeretet nélküliséget szülhet.

Végül is miután lezárul az elcsatangolt gyerek története, azt láthatjuk, pár év elteltével, hogy a dolgok nem változtak meg. A férj és a feleség üres emberek, akik, még felismerve saját kudarcukat sem tudnak kitörni nyomorult életükből. A férj már a szőke lánnyal él, de a gyereke továbbra sem érdekli, sőt, dühös a kicsire, mert zavarja a tévénézésben. A nő továbbra is a telefonját nyomkodja, és a tévét nézi, ahol épp Dmitrij Kiszeljov beszél az ukrajnai háborúról, és bejátszást láthatunk a Kelet-Ukrajnában élő emberek bombázásáról.

A film egyik utolsó jelenetét sokan szimbolikusnak tartják. A feleség Bosco márkás Russia feliratú melegítőruhában egy futógépen kocog.

Sokan úgy vélik, mindez az egy helyben toporgó Oroszországot jelképezi. A film tehát kétségtelenül reflektál az oroszországi viszonyokra (számos kiszólását csak olyan értheti, aki ismeri Oroszországot), de főszereplői azért eléggé archetipusos alakok ahhoz, hogy a világ legtöbb országának nézői számára is aktuálisak legyenek (az állandóan a telefont nyomkodó, közösségi oldalakon lógó zombik látványa Magyarországon is ismert).

Zvjagincev alkotásai közül több is, elsősorban A visszatérés, a Kiűzetés, és most a Szeretet nélkül valójában a tradicionális értékek mellett kiálló, mélyen keresztény filmek (annak ellenére, hogy Zvjagincev legnagyobb kritikusai az ún. patrióták és pravoszláv aktivisták). A rendező határozottan elítéli, gúnyt űz a harsány-felszínes, a külvilág számára mutogatott vallásosságból (lehet, hogy ezért haragszanak rá a pravoszláv aktivisták). A Szeretet nélkül témája a legfontosabb keresztény érték, a szeretet, illetve ennek hiánya (vagy banalizálódása, a szeretet értékvesztését mutatja az éttermi jelenet, amikor a fiatal lányok a „szeretetre és a szelfire” isznak). Zvjagincev tehát elítéli az üres-mutatványos kereszténységet (a legvisszataszítóbb szeretetetlenség olykor éppen azoktól származik, akik igyekeznek magukat feltűnően vallásosnak mutatni), a Szeretet nélkül viszont erőteljes kiállás az ún. tradicionális értékek, a család, a szeretet mellett, elutasítja az öncélú hedonizmust és egoizmust, a képmutatást, és azt a fajta individualizmust, mely akár a saját gyermekünk rovására is csak a saját magunk számára hajszolja az örömöket.

 

 

Cimkék: Andrej Zvjagincev, Leviatán, Oroszország, Nyeljubov’, Loveless, Szeretet nélkül, film, gyermekmentők, A visszatérés, kereszténység, hedonizmus, szeretetlenség

Országok: Ukrajna Oroszország