Mit tegyen egy orosz oligarcha, akinek bérgyilkosra van szüksége? A legegyszerűbb, ha az Isten háta mögötti szibériai büntetőtelepek „kínálatában” kezd el böngészni. A jégvilágba zárt fegyenctelepek tele vannak hétpróbás gyilkosokkal, még az 1990-es évek banditavilágának veteránjaival. 20 millió rubel nem pénz egy moszkvai oligarchának: cserébe elintézik neki, hogy kapjon egy életfogytiglanira ítélt kegyetlen sorozatgyilkost. A bűnözőt, úgymond, leszúrják egy börtönbalhé idején, kiállítják a papírokat a halálról, és már lehet is vinni az „árut.” A gyilkos hivatalosan halott, valójában új életet nyer. Igaz, a lábára kötnek egy perecet, amin jeladó van, hogy a gazdája mindig tudja, merre jár, és egy bomba is tartozik a felszereléshez, hogy szükség esetén meg lehessen szabadulni az egy idő után az új gazdái számára elkerülhetetlenül kényelmetlenné váló személytől.

Így kezdődik az NTV csatorna 2011-ben óriási sikert aratott orosz banditasorozatának, A játszmának a 2016-os folytatása, A játszma. Revans. A 2011-es A játszma közönséges banditasorozat volt, közönséges szereposztással: egyik oldalon az elképesztően kegyetlen, gátlástalan és hidegvérű fiatal bandita, Szmolin (ő a rossz fiú - bár családjához és közeli barátaihoz a végsőkig ragaszkodik); másik oldalon az utána vadászó becsületes, rendes, szintén fiatal FSZB-s nyomozó, Belov (jó fiú) párharca, mely sok vér és lövöldözés után természetesen a jó győzelmével ér véget. Bankrablások, lövöldözések, leszámolások, tengernyi vér – mi ebben a jó? Én nem is nagyon értettem, miért aratott kiugróan nagy sikert az 2011-es A játszma.

A 2016-os folytatás azonban számomra is érdekesnek bizonyult, a sorozat szinte a képernyő elé szegezi a nézőt. A folyam elképesztően (de azért nem túlságosan és megterhelően) csavaros és jó ritmusú. Szmolin tehát a korrupt büntetésvégrehajtási rendszernek „köszönhetően” kiszabadul és egy oligarcha (Gracsov) bérgyilkosa lesz. Gracsov tetszését hamar megnyeri a fiatal, éles eszű és gátlástalan killer, akire akár hosszútávon is lehet számítani. Hogy jobban magához kösse, elrabolja Szmolin kisfiát, gyámját pedig Szmolin szemeláttára kivégezteti.

A hatóságok közben megszimatolják, hogy valami nincs rendben a szibériai büntetőtelepek körül, ezért nyomozásba kezdenek Belov vezetésével. Mielőtt azonban elérnének Gracsovig, az oligarcha megelőző csapásként elraboltatja Belov lányát is. Belov meghátrál, hivatalosan felhagy a nyomozással, de Szmolin megkeresi őt és szövetséget ajánl. Így aztán az egykori halálos ellenfelekből szövetségesek lesznek, sőt, valamiféle mélyebb kapcsolat is kialakul közöttük.

Együtt indulnak harcba Gracsov ellen, azonban a helyzetet bonyolítja, hogy az oligarcha az orosz társadalom megbecsült alakja. Gracsov természetesen arra törekszik, hogy magáról a filantróp képét alakítsa ki: árvaházakat támogat, iskolákat pénzel, beteg gyerekeknek segít, a kultúra mecénása, újságírókat fizet le, hogy azok róla az emberbarát, önzetlen jólélek képét alakítsák ki. Valójában persze egy gátlástalan „üzletember”, aki szívfájdalom nélkül tapos át más embereken. Cége fontos szerepet játszik a gazdaságban, ezért, mint kiderül, Gracsovot az FSZB védi a háttérből (bár erről maga az oligarcha sem tud).

Az FSZB hajtóvadászatot kezd Szmolin és az „áruló” Belov ellen, de az efeszbés nyomozók, mint valami kutyafejes opricsnyikok, annyira brutálisan nyomulnak, hogy a néző már a banditáknak kezd szurkolni. Ez már önmagában érdekes szüzsé, nem jellemző az orosz (szovjet) filmekre, ahol általában az állam, az erőszakszervezetek munkatársai a „jó fiúk” (ellentétben az amerikai filmekkel, a Rambótól az Avatárig, ahol általában az a hős, aki szembefordul az állam, az erőszakszervezetek képviselőivel, és megküzd a maga igazáért, akár az egyenruhásokkal szemben is).

Ez a sorozat, A játszma. Revans a 2011-es folyammal ellentétben elég éles társadalomkritikát is tartalmaz. Rávilágít az orosz büntetésvégrehajtási rendszerben lévő korrupcióra (adják-veszik a foglyokat); arra, hogy a magukat filantrópnak kiadó oligarchák olyan piszkos üzelmeket folytatnak, amikkel az állam is pontosan tisztában van, és nem lép fel ellenük, éppen ellenkezőleg, még fedezi is őket; hogy a bűnüldöző szervek alkalmasint félredobnak törvényt és erkölcsöt, és elszabadult hajóágyúként nyomulnak.