Borisz Akunyin Fandorin-sorozatának (eddig?) utolsó kötete, a Fekete város 2012 őszén, immáron két és fél éve jelent meg először (Oroszországban) a Zaharov kiadásában.

A detektív Eraszt Petrovics Fandorin 1876-tól (Azazel) 1914-ig (eddig legalábbis) tartó kalandjai, nyomozásai Oroszország történetének egy meghatározott szakaszába vezetik be az olvasót, II. Sándor kései uralmától az első világháború kitöréséig.

Borisz Akunyin (Grigorij Cshartisvili) krimijeiben kiválóan ábrázolja az Orosz Birodalom, vagy éppen a feltörekvő Japán, a Balkán atmoszféráját a 19-20. század fordulóján, miközben fondorlatos kémregényeivel szórakoztat.

A Fekete város története a Krímben kezdődik, majd Bakuban folytatódik. 1914 nyarán járunk a Krímben, a forradalmi szocialisták egyik vezére, az ördögi ravaszságú Odüsszeusz (Harkály) magát a cárt fenyegeti, tőrbe csalja az udvari testőrség egyik vezetőjét. A szálak Bakuba vezetnek... S éppen a Kaszpi melletti fekvő feltörekvő vidéki városban tartózkodik Fandorin háta közepére kívánt színész felesége.

Baku lakossága az 1914-et megelőző fél évszázadban negyvenszeresére emelkedett, a világ olajiparának egyik legfontosabb központjává vált. Az Orosz Birodalom gazdaságának egyik stratégiai pontja, de exkluzivitása miatt könnyen is sebezhető. Hatalmas pénzek forognak Bakuban, ez Eurázsia legdrágább városa, de ahol ilyen tetemes vagyonok vándorolnak kézen-közön, ott megjelennek a szerencsevadászok, haszonlesők is. Az olaj által gazdaggá tett városban pazar márványpaloták övezte sugárutak épültek ki, ahol napernyős, nyugati viseletű hölgyek korzóznak; de a franciául-németül-oroszul beszélő európai központot agyagviskók negyede övezi (testüket csadorba rejtő, sietős léptű muszlim nőkkel, törökül rikácsoló bazárral). A külvárosokban sötét, szűkös deszkabarakkokban, mindent átható petróleumszagban élnek a testükön lemoshatatlan olajszennyet viselő munkások. Baku az olaj, a gazdagság, de a bűnözés városa is. A városlakó örmények és türkök halálosan gyűlölik egymást, még mindig él és átszövi a város e két népének kapcsolatait a vérbosszú hagyománya. Ez itt már a Kelet a saját maga törvényeivel. Az olajmunkások között erősek a forradalmi-szocialista mozgalmak. Sok a külföldi (mérnökök, kereskedők, könnyű pénzre lesők). A rendőrség velejéig korrupt és déliesen ráérős (meg amúgy is, egy magára valamit is adó bakui inkább a saját csatornáin keresztül, vagy a vérbosszú bevált intézményét igénybe véve intézi ügyes-bajos dolgait). Ez Baku 1914-ben.

Baku forrong 1914 nyarán, egymást követik az olajmunkások sztrájkjai. A sztrájkok mögött soklépéses konspirációk, kulisszák mögötti összeesküvések állnak (lehet, nem is a proletárok szervezik a sztrájkokat, hanem maguk az olajbárók, hogy ezzel hajtsák fel az olaj árát?; esetleg az Oroszországgal szembenálló német és osztrák titkosszolgálatok aknamunkájáról van szó?).

Az állam a munkaadók és munkavállalók konfliktusában rendszerint előbbieket védi, a munkabérek orosz viszonylatban ugyan magasak, de bakui mércével keveset keresnek a munkások. A munkaadók, hogy még inkább levigyék a béreket, perzsa vendégmunkásokat alkalmaznak tömegesen.

Fandorin - aki közben az egész világ megmentését kapja feladatul – köré, miközben Odüsszeusz-Harkály nyomát követi, erős pókhálót fonnak. A bolsevikok földalatti mozgalma jól szervezett, kegyetlen, céltudatos (a könyvben egy bekezdés erejéig az egyik bakui bolsevik vezető, Koba neve is megjelenik). Az Ohranka és a rendőrség csak azt hiszi, beépült a bakui forradalmárok közé, de valójában éppen a fordítottja történt meg. A végzetes tőrdöfés a legváratlanabb helyről érkezik. Odüsszeusz-Harkály az orránál fogva vezeti a híres Fandorint, játszik vele, mint macska az egérrel.

Elég sötét hangulatú könyv a Fekete város. Valószínűleg nem ez a Fandorin-sorozat legjobb könyve, néhány epizódszerű mellékszál teszi próbára az olvasó türelmét: ez a detektívtörténet nem olyan feszes és vaslogikával felépített, mint mondjuk a Törökcsel. Érdekes Akunyin „történelemszemlélete” (újabban az irodalomtudós-orientalista Akunyin-Cshartisvilinek láthatólag amúgy is történészi aspirációi vannak; Karamzin mintájára elkezdte megírni Oroszország történetét, ami természetesen a szűkebb történész szakma lesajnáló véleményét váltotta ki): a könyv alapján úgy tűnik, az Orosz Birodalom már a háború kitörése előtt oszlás előtti állapotban volt: a rendőrség nem működött, korrupt kalandorok kezébe került az irányítása; az Ohranka dossziéit kézen-közön olvasták; elharapóztak az etnikai és osztályjellegű villongások; túlságosan nagyra nőtt az olajtól való kiszolgáltatottság, ráadásul mivel egy helyen koncentrálódott az ország olajkitermelésének jelentős hányada, ez sebezhetővé is tette azt; a modernizáció, az évszázados megszokott struktúrák és magatartásminták bomlása destabilizáló erővel bírt; miközben tehát szinte minden oszlásnak indult, egyedül az akkor még kis létszámú, de jól szervezett, gátlástalan és ravasz bolsevik párt rendelkezett fegyelmezett, akció- és ütőképes organizációval, mely csak arra várt, törjön ki az imperialista háború, amit majd polgárháborúvá lehet változtatni.

https://www.eurazsia.hu/2015/05/05/fekete-varos/