Kiváló stiliszta, hallatlan erudícióval és éleslátással megáldott esszéista, erkölcsi tekintély, igaz barát, figyelmes, megértő beszélgetőpartner, gourmand, elsőrangú szakács, szenvedélyes utazó, világpolgár, aki jobban ismerte a mai Oroszországot, mint a melldöngető patrióták – mindezt Pjotr Vajlról lehet olvasni, a 2009. december 7-én Prágában elhunyt irodalomtörténészről, publicistáról, esszéistáról. Sajnos a magyar olvasó, ebből keveset tudhatott, bár neve hazánkban sem ismeretlen hála a Genisszel együtt írt Édes anyanyelvnek és a Hely zsenije című könyvének. 

Rigában született 1949-ben, a volt Lett tagköztársaság fõvárosában, amely egyszerre jelentette a nagyszámú orosz lakosság számára a periféria létélményét és a provinciális, de mégis érezhető európaiságot.

„Vajl számára, - írja Szőke Katalin irodalomtörténész, a Hely zsenije egyik fordítója, - a  baltikumi lét eleve termékeny distanciát jelentett saját – orosz – kultúrájával szemben. Az emigrációban viszont (…) az orosz kultúra egy olyan fundamentumot, olyan sajátos prizmát adott neki, melyen keresztül az idegen világokat és kultúrákat jóval érzékenyebben fogadta be, mint azok, akiket nem fosztottak meg szülőföldjüktől.“

Vajlt - a szó köznapi értelmében - nem fosztották meg szülőföldjétől, csak olyan körülményeket teremtettek, melyek között egy függetlenül gondolkodó ember nem maradhatott. 1977-ben feleségével és fiával elhagyja a Szovjetuniót, hogy Amerikában kezdjen új életet. Tehetségéhez méltóan sikereset. Egy héttel megérkezése után már a Novoje russzkoje szlovo (Új orosz szó) emigráns újság munkatársa, ezzel párhuzamosan felveszik a Novij amerikanyec (Új amerikai) folyóirathoz is, ahol ezidőtájt Dovlatov,  az amerikai emigráció emblematikus alakja a főszerkesztő. 1988-től a New York-i Szvoboda (Szabadság) rádióban dolgozik, később vezeti egészen 1995-ig, amikor is Prágába költözik, hogy ott folytassa rendkívül népszerű rádiós adásait.

Nyugdíjas éveit imádott városában, Velencében tervezte eltölteni. Ott, ahol barátja, mentora, Joszif Brodszkij élt. Már nem adatott meg neki.

„Ocseny bolno. Ocseny sztrasno. Ocseny ubegyityelno.“ (Nagyon fáj. Nagyon ijesztő. Nagyon meggyőző.) - írta Vajl első szívinfarktusa után.