„Az állam pénzén kineveljük a szakembereket, majd külföldön kamatoztatják a tudásukat” – kongatják meg egyre gyakrabban a vészharangot, de arról már kevesebben beszélnek, hogy sok magasan képzett szakember idővel visszatér hazájába.

A folyamat néhány évvel ezelőtt kezdődött, amikor a „visszatérők” még csak rövid időre egy projekt keretében látogattak haza. Tömegekről ugyan nem beszélhetünk, de növekszik azok száma, akik jól fizető állást hagynak maguk után Amerikában vagy Európában, hogy tudásukkal hazájuk javát szolgálják. Ilyen pozitív példákról számolt be a nemzetközi viszonylatban is híres Sztyeklov Matematikai Intézet, az Orosz Akadémia Molekuláris Genetika Intézete és a Kurcsatov Intézet. A hazaszeretet mellett természetesen nem elhanyagolható szempont az említett intézmények igen jó felszereltsége.

Az alábbi táblázat, mely az adott országot elhagyott szakemberek számát mutatja, a 2000-es állapotokat tükrözi. Hasonló kutatásokat 5-10 évente végeznek. A mai helyzet nem sokban tér el a 10 évvel ezelőttitől, bár időközben Iraké az elsőbbség kétes dicsősége.

 

Nagy-Britannia	1 478 477
Fülöp-szigetek	1 111 075
India	1 034 373
Mexikó	949 334
Németország	936 523
Kína	783 369
Korea	612 939
Kanada	523 463
Vietnam	505 503
Lengyelország	454 560
USA	426 103
Olaszország	395 233
Kuba	331 908
Franciaország	310 754
Irán	303 385
Jamaica	286 932
Japán	278 272
Taiwan	274 168
Oroszország	270 445

 

Forrás: Világbank

 

Az alábbiakban Mihail Kovalcsukkal, a Kurcsatov Intézet igazgatójával készített interjút olvashatják:

— Mihail Valentyinovics, mondhatjuk-e, hogy az ország számára oly fájdalmas agyelszívás befejeződött?

— Ez az egész problematika némileg spekulatív színezetű. Gyakran halljuk, hogy a legtehetségesebb  kutatóink elmennek, és senki se marad az országban, ezért minden erőnkkel azon kell lenni, hogy visszacsábítsuk őket. De a helyzet nem ennyire egyszerű. Hogy a folyamatot a maga komplexitásában lássuk, meg kell  érteni, hogyan is nézett ki a Szovjetunióban a tudomány.  

 

—Meglehetősen versenyképes volt.
— Igen, de fel kell tenni a kérdést, hogy miért. A fejlett országokban a legaktívabb alkotó emberek nagyon sok szegmensben kiteljesedhettek ( pénzügyek, üzleti világ, jogtudomány, stb.) Csak egy részük ment el a tudományok felé. A Szovjetunióban ez másképp volt. Bürokratikus-elosztó államberendezkedésével, a külföldre utazás erős korlátozásával gyakorlatilag a tudomány maradt az egyetlen terület, ahol még esélye volt egy alkotó embernek az önmegvalósításra. Még a művészi szféra se adott ennyi szabadságot, sőt. Az adta a legkevesebbet, hiszen át volt itatva politikával. A tudományos világban többé-kevésbé önmaga maradhatott az ember, nem kellett olyan súlyos kompromisszumokat kötni, mint más területeken. Különösen igaz ez a természettudományokra. Így az alkotói potenciál legjava a tudomány világában koncentrálódott.

 

 

— Kik voltak azok emberek, akik elsőként elhagyták az országot, mikor ez lehetségessé vált?
— Feltételesen három kategóriára lehet őket osztani. Az első kategóriába a valóban nemzetközileg is (el)ismert tudósok, főleg fizikusok tartoznak. A második csoportban szintén jelents szakmai múlttal rendelkező kutatók vannak, de ők a „kétműszakiságot” választottak. Pár hónapot ott, pár hónapot itt dolgoztak, és nem annyira a laboratóriumok jó felszereltsége motiválta őket, hanem az összehasonlíthatatlanabbul jobb fizetés. A harmadik kategóriát, a legnagyobbat, azok a tudományos segédmunkatársak képezték, akik konkrét munka ellátására nagyon is alkalmasak voltak, de nem ők alkották a tudományos elitet. Külföldön ugyanazt a munkát végezték el, amit itt, csak az itteni fizetés többszöröséért és más munkakörülmények közt.     

 

— De nem beszéltünk azokról a tehetséges tudósokról, akik ugyan itt maradtak, de felhagytak a tudományos élettel. Hogyan látja ezt a folyamatot?
— Igen, felhagytak a tudománnyal, de nem hagyták el az országot. A peresztrojka éveiben hihetetlen gyorsasággal indultak fejlődésnek olyan területek, melyek  korábban nem léteztek a Szovjetunióban. Gondolok itt a bankszektorra, az üzleti szférára és sok minden másra.  Ez a robbanásszerű növekedés részben annak köszönhető, hogy nagy számban jelentek meg olyan emberek, akik eddig a tudományos világban dolgoztak. Ez nem agyelszívás volt a szó köznapi értelmében, sokkal inkább nevezhetjük belső migrációnak. Ha megnézzük  a mai sikeres üzletembereket, nagyon sok volt fizikust, matematikust találunk köztük.   A szovjet tudományos szféra ily módon nagy szerepet játszott az ország gyors fejlődésében és modernizációjában.  Persze egy részük folytatta a tudományos karrierjét.  Ma már tudjuk, hogy nem is voltak olyan kevesen.

—Nem említett még egy csoportot. A 90-es években sok fiatal hagyta el az országot. Egész évfolyamok mentek el. Ön mint sokak témavezetője, hogyan élte meg ezt a folyamatot?  
— Érthető volt a döntésük. A 90-es évek közepén az országnak kisebb baja is nagyobb volt, mintsem hogy a tudománnyal foglalkozzék. Egyszerűen nem jutott se idő, se pénz rá. Amikor egyértelművé vált számomra, hogy a vezető szakemberinket nem tudjuk eltartani, magam teremtettem meg az elutazás feltételeit. Nekem is és másoknak is voltak külföldi kapcsolataink. Én magam hívtam fel a külföldi kollégáimat, hogy vegyék maguk mellé egyik vagy másik munkatársunkat. Sokan közülük elsőrangú kutatókká váltak. Ez egy pozitív mozzanat, ami másképp láttatja velem az agyelszívás jelenségét. Nem feltétlenül kell őket minden áron hazacsábítani, hiszen nekik már sikerült visszakapcsolni az orosz tudományt a nemzetközi vérkeringésbe. Sokkal fontosabb, hogy megerősítsük a már megszerzett pozíciónkat, például közös kutatói projektek révén. Ma már van arra lehetőség, hogy  a külföldön dolgozó tudósok Oroszországban kutatói csoportokat hozzanak létre.         

— Van arra vonatkozó adat, hogy hány orosz kutató dolgozik külföldön?
— Nagyon ellentmondásosak a számok. Nemrég azt lehetett hallani, hogy a Szilikon-völgyben 42 ezer orosz dolgozik.  Ezt ki kell használni. Sok helyen már elkezdődött a munka. Sok jelentős projektben sikeresen szerepelünk. Ilyen például a dél-franciaországi Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor építése  (ITER,) melynek célja a jövőbeli villamos erőművek technológiájának kifejlesztése a mai plazmafizikai ismereteink továbbfejlesztésével. Vagy ilyen a hamburgi XFEL építéséről szóló egyezmény aláírása. (European X-Ray Free-Electron Laser Facility). Hogyan lehetséges ez? Először is úgy, hogy sok k+f projekt alapjait a mi fizikusaink fektették le, másrészt pedig úgy, hogy sok orosz kutató dolgozik ezeken a helyeken. Utóbbi esetben példának okáért a beruházás 50%-t Németország vállalja magára, 25%-ot Oroszország, míg a másik 25-öt a többi európai ország. Ez azt jelenti, hogy Oroszországnak kitüntetett szerep jut az egyik legnagyobb európai projektben. Ez a példa - véleményem szerint – jól példázza, hogy az elsőnek elszomorítónak tűnő jelenséget hogyan tudja egy ország a saját hasznára fordítani.

Az interjút készítette: Jelena Kudrjavceva

 

Cimkék: agyelszívás

Országok: Oroszország