Az alábbiakban V. I. Haritonova antropológus Etnograficseszkoje Obozrenyijében megjelent érdekes tanulmányát ismertetjük röviden, amely az Oroszországban újabban virágzó neosámánizmus alakulását kíséri figyelemmel, bemutatva ennek eltávolodását a tradicionális sámánizmustól.

 

A szovjet korszakban az államhatalom által kezdeményezett ateista kampány a világvallások mellett a tradicionális sámánizmust is érintette. Annak ellenére, hogy a hivatalos ideológia a sámánizmus kiirtását tűzte ki célul, a ’80-as évekig, elszórva, foltszerűen mégis megőrződött – továbbélt -  a hagyományos sámánizmus néhány kisebb területen.

A peresztrojka korától, ’80-as évek második felétől, majd főként a ’90-es években kezdetét vette egy folyamat, amelyet egyesek a sámánizmus újjászületésének, mások reneszánszának, megint mások modernizációjának, vagy evoluciójának hívnak, de a legcélszerűbb mégis neosámánizmusról beszélni e jelenség kapcsán.  

Elvi kiindulópontként, Haritonova szerint a sámánizmushoz kapcsolódó képzetek négy rétegét lehet megkülönböztetni:

- „sámánizmus” (samanyizm): a hagyományos sámánok rituális revékenységét értve ez alatt

- „házi sámánizmus” (bytovoj samanyizm): a családi-otthoni praktikák szintje, népi gyógyítás

- „sámánság” (samansztvo): azon hitek és képzetek összessége, amely elfogadja a sámánok kiválasztottságát, ide tartoznak a sámánizmushoz kapcsolható világmagyarázó hiedelmek is

- „új pogányság”: azon emberek tevékenysége, akik magukat sámánnak nevezik

A szovjet korszakot értelemszerűen a nyilvános szférára kiterjedő, a „sámánizmushoz” és az „új pogánysághoz” kapcsolódó jelenségek sínylették meg a leginkább, míg a családi élet intimebb területeire visszahúzódó „házi sámánizmus” és „sámánság” búvópatakként tovább élhettek ebben az időszakban is.  

Ebben az alaphelyzetben indult meg a sámánizmus újjászületése Oroszországban, ami a ’90-es években vált különösen érezhetővé. Fontos körülmény, hogy ez a folyamat felülről, az értelmiség ösztönzésére történt, legalábbis Szibériában, ahol a sámánizmus újjászületése a nemzeti-kulturális reneszánsszal volt összefüggésben. Ezzel szemben a Moszkvában és más nagyvárosokban megjelenő „sámánok” inkább az akkortájt megjelenő parapszichológusok, csodadoktorok, szellemlátók és egyebek közé sorolhatók (azaz megjelenésük elsősorban kommerciális okokkal magyarázható).

A sámánok ezen két típusa nem különült el egymástól, éppen ellenkezőleg, e két eltérő eredetű, meggondolású kultúra keveredése vette kezdetét: Szibériából Moszkvába érkeztek sámánok, hogy bemutassák „ősi praktikáikat”, míg a moszkvai „sámánok” és más „tanítók” vidéken próbálták meg eladni „ezoterikus” tudásukat.

Főként Kelet-Szibériában, Tuvában, Burjátiában, Jakutfüldön egyre-másra alakultak a különböző sámánszervezetek, amelyek a kulturális misszión kívül gyógyító (kommercionális) tevékenységet is vállaltak. Figyelemre méltó, hogy ezen sámánszervezetek vezetői a helyi intelligenciából kerültek ki, Burjátiában egy tanár; Tuvában egy etnográfus-író; Jakutföldön egy történész; Hakassziában a helyi Írószövetség és az egyetem munkatársai irányították a sámánmozgalmak újjászületését.

A sámánreneszánsz kezdetben még egyértelműen pozitív hozadéka volt, hogy számos, a sámánizmussal foglalkozó kutatócsoport, vagy kutatóintézet (pl. Abakánban) jött létre. Nem sokkal később viszont megjelentek, mi több, gombamód szaporodtak a különböző iskolákat, ezoterikus tanfolyamokat szervező, „sámánigazolásokat” kiadó sámánszervezetek is. A sámániskolákon, sámánszemináriumokon gyógyításra, jóslásra, horoszkópkészítésre, „gazdagító rituálékra” oktatják a sámánjelölteket.

Az új sámánok legtöbbször felhasználják a modern technika eszközeit is. Sok sámánnak van saját internetes oldala, használják az e-mailt, videófelvételeket készítenek rendezvényeikről. A Luszad nevű  burját sámászervezet arra is vállalkozik, hogy „komputeres elemzést” végez a sámánok által megidézett lelkekről. Az új sámánok igyekeznek részeivé válni a tömegkommunikáció világának. Turistacsoportokat csalogatnak a sokszor általuk kialakított, semmilyen korábbi hagyománnyal nem rendelkező „szent helyekre”, újságírókat, filmeseket hívnak rituáléikra, ahol jó pénz fejében „ősi szertartásokat” mutatnak be.

Mindezen folyamatok eredménye az lett, hogy a sámánszervezetek, sámániskolák – miközben eredetileg a hagyományok ápolása végett jöttek létre – éppenhogy szétzúzták a tradicionális sámánizmust. Hiszen a hagyományos sámánizmus egyik legfontosabb eleme az individualizmus, és az, hogy a jelölt nem tanítás útján kapja tudását, hanem kiválasztás eredményeképpen. Az új sámánszervezetek a tradicionális sámánizmus éppen ezen sarokpontját hagyták figyelmen kívül, deszakralizálva azt.

Ennek a harsány újsámánizmusnak nem sok köze van a tradicionális sámánizmushoz. Éppen ellenkezőleg, az oroszországi neosámánizmus a tradicionális sámánizmus deformálódását, „desamanizálódását” okozta. Ezt a jelenséget célszerű neosámánizmusnak hívni, semmint a sámánizmus reneszánszának (bár egyes falvakban, elzárt helyeken valóban megfigyelhető a tradicionális sámánizmus evoluciója is).

Az oroszországi neosámánizmus, véli Haritonova, mégsem tekintehő a New Age mozgalom egyik leágazásának, annak ellenére sem, hogy sok nyugati eredetű elemet magába szívott (a kommercionális megközelítést, újpogány misztériumokat), hiszen minden „deformáltsága” ellenére is önálló, létező kulturális alapokon nyugszik - a szibériai népek hagyományos kultúráján.

 

(Харитонова В. И. «Шаманизм» в современной России: к проблеме возрождения // Этнографическое обозрение 2009/6. 148-163.)

 

 

 

 

Cimkék:

Országok: Oroszország