Július 21-én a hajnali órákban sikeresen földet ért az Atlantis amerikai űrsikló. Ezzel lezárul a NASA 30 éves űrsikló-programja. Az amerikai űrsiklók „nyugdíjba” küldését követően, a világban jelenleg egyetlen ország rendelkezik olyan eszközökkel, melyekkel bármikor ember juttatható a világűrbe. Ez az ország pedig Oroszország. 

A „Time” amerikai magazin szerint míg egy utazás az amerikai űrsiklóval a „sima” repülők business osztályának kényelmével hasonlítható össze, addig a Szojuz olyan, mintha „egy favázas aknában utaznánk keresztül Amerikán”. Az egyetlen előnye, hogy az aknában biztonságban van az ember. A magazin drámai folyamatként ecseteli egy Szojuz-kapszula landolását: az atomszférába történő belépést követően 792 km/órás (492 mérföld/óra) sebességgel zuhan egészen addig a magasságig, ahol már az utasszállító repülőgépek repülnek, s csak ott nyílik ki három, kisméretű fékezőernyője. Ezt követően nyílik ki a főernyő, majd három méterrel a föld felett beindulnak a fékezőmotorok, hogy „a landolás puha legyen”. A leszállás nem a tengerbe, hanem a kemény földön történik, a kapszula ráadásul mindvégig forog a tengelye körül, hogy helyzetben maradjon.

Az asztronautáknak azonban nincs más választásuk, ezt a „Time” is kénytelen elismerni. A sokszor igen kemény landolásba kénytelen mindenki beletörődni mindaddig, amíg az Egyesült Államok meg nem építi új űrsiklóit. Addig viszont csak egy út marad az űrutazók számára a világűrbe és vissza: a Szojuzok-űrhajók.

Ez természetesen egyáltalán nincs az amerikaiak ínyére: a NASA egészen 2016-ig az oroszokra van utalva, ha űrhajósait ki akarja juttatni a Nemzetközi Űrállomásra. Oroszország is tisztában van monopolhelyzetével, így lehetősége van igen borsos árat elkérnie: egy utazás a Szojuzzal manapság akár 60 millió dollárba is kerülhet.

Talán nem is túlzás, hogy Oroszország örömmámorban úszik, amióta az amerikai űrprogram szárnyaszegett madár lett, s az orosz űrhatóság a RoszKozmosz nélkül senki nem juthat ki a sztratoszférából. A jelenlegi „Szojuz-éra” kezdetén fel is került a RoszKozmosz honlapjára a következő hivatalos nyilatkozat:

„Az emberiség méltányolja az amerikai űrhajók szerepét a világűr meghódításában. De miért menesztik a szép és kényelmes „madarakat”, és miért maradnak az „öreg orosz Szojuz-hajók”, ahogyan a külföldi médiumok nevezték ezeket?” – a RoszKozmosz szerint egyszerű a válasz: „Ez a megbízhatóságon múlik, nem beszélve a rentabilitásról. Az a definíció, hogy „öreg”, nem fedi a valóságot. A „Szojuz”-hajókat folyamatosan modernizálták.”

Amennyiben összehasonlítjuk az amerikai űrrepülőket orosz vetélytársaikkal, sajnos mindkét típusnál két katasztrófát találunk. De amíg az orosz-szovjet hajók még a „Szojuz”-program kezdetén (gyakorlatilag kísérleti stádiumban) szenvedtek balesetet, addig az amerikaiak nem is olyan régen.

A világtörténelem legelső „Szojuz”-a 1967. április 23-án zuhant le landolás közben. A balesetben Vlagyimir Komarov űrhajós életét vesztette. 1971. június 30-án pedig túlnyomás keletkezett a „Szojuz-11” fülkéjében, ami a három szovjet kozmonauta életébe került. De ezt követően – azaz pontosan 40 éve! – mindegyik „Szojuz” űrhajó a tervek szerint száll fel és érkezik vissza  a Földre, kiérdemelve ezzel a „szovjet és később orosz kozmonauták igáslova” kitüntető címet – legalábbis a „Time” szerint.

Amerikai oldalon a bíztató kezdet után a Challenger űrhajó nem sokkal a startot követően, 1986. április 28-án apró darabokra esett szét, ami hét űrhajós halálát okozta. 2003. február elsején pedig a Columbia űrsikló robbant fel leszállás közben a Cape Canaveral űrközpontnál Floridában, ahol szintén heten vesztették életüket.

Az oroszoknak a büszkeség mellett azonban a felelősségük is óriási: csak ők tudnak embert juttatni az űrbe, így a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) is. Ez a büszkeség remélhetőleg nem vezet elbizakodottsághoz (mint oly sokszor a NASA esetében), hiszen egy esetleges „Szojuz”-katasztrófa után hosszú időre megszakadna a fel- és lejutás lehetősége az Űrállomásról. Ez pedig senki érdekét nem szolgálja.

(aktuell.ru)